6. Fejezet

- Köszönjük a segítséget Miss. Inverse. - búcsúzott el tőlünk Milagros.

- Semmiség volt! - legyintettem.

- Még most sem hiszem el, hogy kétszer is legyőztük azt a hogyis hívjákot! - szólt oda nekem Gourry.

- Amelia! Megmondtam, hogy ne piszkálj! Elhiszem, hogy örülsz, de értsd meg, hogy fáj a hátam! - próbálta Zelgadis lerázni magáról Amelia-t, aki szemmel láthatóan soha többé nem akarta elengedni a fiút.

- Amelia! Csak egy kicsit hagyd már békén szegényt! - kiáltottam oda. Ekkor Matthew sétált oda hozzám.

- Lina mester! Köszönöm a sok segítséget, és a tanítást.

- Biztos, hogy nem jössz velünk vissza? - kérdeztem.

- Nem. Itt maradok, és segítek felépíteni újra a várost, s teljesen kibékíteni a két népet.

- Bátor gyerek vagy, Matthew. - mosolyogtam rá.

- Bár csak rám is inkább mosolyogna, de engem csak püfölni tud... - jegyezte meg Gourry, épp elég hangosan ahhoz, hogy én is halljam...

- Mit mondtál Gourry! Na gyere csak ide! Hagy püföljelek csak el! Hallom ez minden vágyad! - rohantam a fiú után.

- Nem! Lina! Félre érted! Kérlek!!!!

Végre készen álltunk az indulásra. A sárkányok egy hatalmas buborékot bocsátottak ránk. És elindultunk felfelé. Még egyszer utoljára letekintettünk a városra. Lent integettek a sárkányok és Matthew. Aztán lassan végleg eltűntek a szemünk elől. Több órás lebegés után végre elértük a felszínt. De innen hogyan tovább? Ugyanis, mihelyt a levegőre értünk, a buborék szétpukkant, így mind a vízbe pottyantunk.

- És most? Mi legyen? - kérdezte Gourry.

Nem kellett sokat várni a válaszra. Nemsokára egy hajó tűnt fel a horizonton.

- AMELIA! KISLÁNYOM! JÖN APUKÁD ÉS MEGMENT!

- Apukám?

- Philionel?

- Hogy kerül ide?

- Nem mindegy? - kiáltottam rájuk. - Inkább kiabáljatok! Segítség! Segítség!

Viszonylag hamar észrevettek és kihalásztak minket.

- Amelia! Kicsi szívem! Mi történt veletek?

- Apukám! - ugrott a lány édesapja karjaiba.

- Semmi különös Phil, csak megöltem a szörnyet... - legyintettem, mintha ez olyan könnyű lett volna. - ... így azt hiszem, jössz nekem egy kis pénzel... - tértem a lényegre.

- Igazad van. És meg is kapod a jutalmad, csak előtte vissza kell érnünk Seyruun-ba.

- Öhm... - tettetett köhögést Gourry. - Szerintem nem csak Lina vette ki a részét a csatából. Nem gondolod, hogy mi érdemlünk valamit? - a kérdést nem is Phil-nek, hanem nekem szegezte.

- Hááát... NEM! A pénz az enyém és csak is az enyém!!!

- LINA! - szóltak rám a többiek.

- Jó... Csak vicceltem...

Pár nap utazás után végre a szárazföldre értünk. Mielőtt Seyruun felé indulhattunk volna, még be kellett ugranom Matthew szüleihez is, elmondani, hogy hol a fiuk. Viszonylag könnyen fogadták a hírt. Elmondtam nekik, hol a város, és hogy juthatnak le oda. Lemertem volna fogadni, hogy Paulnak van valami régi csecsebecséje, amivel le tudnak menni fiukhoz. Így nyugodt szívvel vettem búcsút Mogahy-tól. Pár nap gyaloglás után Seyruun-ba értünk, s átvehettem a jutalmam...

- 1.000.000 arany!!! Halljátok! 1.000.000 arany!!!!!! - nem fértem a bőrömbe, olyan boldog voltam!

- És mihez kezdesz ezzel a sok pénzzel, Lina? - érdeklődött Gourry.

- Hát megebédelek! - vágtam rá a választ.

- Jó, de abból az ebédből én is kérek! - folytatta Gourry.

- És én is! - csatlakozott Amelia a viccelődéshez. - És te, Zelgadis?

- Hát... legyen... - sóhajtott, bár arcán halvány mosoly látszódott.

És elindultunk Seyruun egyik leghíresebb éttermébe. Vagyis indultunk volna, ha Phil nem áll az utunkba.

- Tudod Lina, az az igazság, hogy mióta elmentetek történt egy-két furcsaság és...

- NEEEM!!! Nem vállalok semmit! Gyerünk Gourry! Futás!

És új kalandok felé indultunk, egyelőre együtt, bár nem tudom, hogy később útjaink szét válnak-e, de ez majd még később eldől...

Vége