4. rész

- Gondolom sejtitek, miért hívtalak ide titeket, a Tizenhárom Szörnytestvért… - szólalt meg Kowai valahol a távoli hegyekben. – A szörny nemzetség minden tagja ismeri már Lina Inverse nevét. A ti feladatotok nem más lesz, mint végezni vele, és csapatával.

- De Kowai! – kiáltott fel a legidősebb testvér. – Ez kész öngyilkosság! Nem vállaljuk!

- Csak nem megfutamodtok? Azt akarjátok, hogy én végezzek veletek? – tette fel a kérdést a szörny, arcán aljas mosollyal, s már készült lecsapni a testvérekre, ám azok végül behódoltak. – Remek. – dörzsölgette tenyerét Kowai, s látszott rajta, hogy terve tökéletesen működik. Ezután ismét a zsoldosokhoz fordult. – Mivel tisztában vagyok Lina Inverse képességeivel, nem árt, ha felkészültök. Íme néhány információ Lina-ról és csapatáról. Lina legerősebb támadása a Giga Slave és a Laguna Blade, de ez sok erőt kíván tőle, emellett túl kockázatosnak tartja használni őket, ehelyett a fekete mágia egy másik pusztító igéjét, a Dragon Slave-t veti be előszeretettel. A gyenge pontja nem más, mint az ütődött zsoldos, Gourry Gabriev, akihez, ha nem is vallja be, gyengéd szálak fűzik. Gourry egy magas, szőke fiú. Könnyű felismerni, hisz ő az egyetlen normális kinézetű férfi a csapatban. Az ő fegyverneme a kard, s nála van a Négy Elem kardja. Ezért óvatosságra is intenélek titeket, ha tudná használni… És ott van Seyruun hercegnője, Amelia Will Tesla Seyruun, a fehér mágia szakértője, emellett a sámánizmusban is jártas. Neki több gyenge pontja is van. Az egyik Seyruun hercege, az édesapja, Philionel herceg. A másik Zelgadis Greywords, a kiméra…

- Jól hallottam? – szólalt meg egy hang valahol a gyülekezet mögött. Mindenki az érkező felé fordult, de az illető körvonalán kívül semmit sem lehetett látni. Az viszont jól látható volt, hogy nem ember.

- Ki vagy te? És hogy mered megzavarni a gyűlésem? – szólt oda neki ingerülten Kowai.

- Az nem fontos.. Legyen az elég, hogy nekem is dolgom van Zelgadis Greywords-al.

- Ismered őt? – kérdezte a testvérek közül a legkisebb.

- Hogy ismerem-e? – nevetett fel az idegen. – Nálam jobban már csak a barátai. Olyan dolgokat tudok róla, amit senki… Jól jöhetek még a csapatba…

*

A nap felkelt, s az erdő ébredezett. Lina nagyot nyújtózkodott, majd rögtön a nap legfontosabb dolgára tért ki.

- Mi lesz a reggeli? – kérdezte a szintén ébredező Amelia-tól.

- Nekem mindegy, csak gyorsan kész legyen, mert éhen halok! – válaszolta a hercegnő.

Szerencséjükre Devin éppen akkor tért vissza, kezében majd két tucat tojással.

- Csak ezt találtam. – nyújtotta át Lina-nak a tojásokat.

- De… Ezeket így nem lehet megenni… - fintorgott a lány.

- Meg kéne valamin sütni tükörtojásnak. – javasolta Zelgadis, nagy hibát vétve ezzel.

- Meg kéne sütni… De min? – gondolkodott a lány, mire Zelgadis került látóköre középpontjába. – Zel..- szólt oda fiúnak azzal a hangsúllyal, amiből sejteni lehetett, hogy a lány valamire készül. – Vedd le a fölsőd! – adta ki az utasítást.

- M-m-minek? – kerekedett el a fiú szeme.

- Vedd már le ha mondom! – parancsolt rá Zelgadis-ra.

Következő percben…

Lina-ék a napon ültek, és majd kiesett a szemük, ahogy a készülő tojásokat nézték.

- Egy kész! – tálalta a reggelit Amelia. – Devin úrfi? Kéri az elsőt?

- Nem, köszönöm.

- Akkor én eszem meg! – csapott le a tányérra Lina.

- Felkelhetek már? – kérdezte reménykedve Zelgadis.

- Még nem Zel. Ne feledd! Te vagy a sütőlap!

Miután végeztek, összeszedték holmiikat. Amelia épp a haján dolgozott, Gourry épp kardját erősítette oldalára, míg Lina a Devin-től kapott karkötővel bajlódott. Sehogy sem akart lejönni… Végül a problémát Amelia oldotta meg, majd segítségéért a karkötő az ő csuklóján maradt. Zelgadis még mindig azon duzzogott, hogy majd egy órát kellett feküdnie a tűző napon, mire kőbőre elérte a kellő hőmérsékletet. És a háta még mindig ragadt a ráégett tojásoktól… Végül készen álltak az indulásra. Épp hogy csak elindultak, mikor Zelgadis egy zajra lett figyelmes a hátuk mögött. A hang irányába fordult, de sehol sem látott semmit. Az erdő csöndes volt. A szél lágyan fújta a fák lombját, amik finoman hajlongtak. A madarak nem sokat törődve az idegenekkel, békésen énekeltek. Az ösvény mentén, amin Lina-ék haladtak, bokrok nőttek, köztük nem volt ritka a szeder. Így Lina és Amelia szinte versenyt falva szedegették a gyümölcsöt. Minden nyugodt volt. Így Zelgadis nem is tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak. Az út további része is békésen telt. Pusztításnak és káosznak nyoma sem volt.

Már vagy egy hete mentek Lina-ék mindenféle esemény nélkül, leszámítva a folyamatos kis zajokat, amit Zelgadis hallott.

- Paranoiás vagy! – intette le a dolgot Lina. – Kowai nem egy bokor mögül fogja ránk vetni magát!

 Az utolsó látogatás óta Xellos-t sem látták, ami igazán idegesítő volt, főleg miután csak ő ismerhette Kowai búvóhelyét. Devin is egyre ingerültebb lett, bár azt senki sem tudta miért. A táj arca is kezdett megváltozni. A fák és a bokrok helyét a kövek és a sziklák vették át. Ismét egy hegy állt az útjukba. Jobb ötlet híján, nem maradt más választásuk, meg kell mászniuk a hegyet. Szerencsére Amelia gyorsan megtalálta a legegyszerűbb és leggyorsabb utat. Így viszonylag gyorsan haladtak felfelé. Már körülbelül félúton jártak, mikor Zelgadis ismét meghallotta a fura zajt. És ezúttal azt is látta, hogy mi okozza. Egy kis csuklyás alak rohant felfelé a hegyen, mögötte kis kődarabok potyogtak lefelé, azok adták a hangokat.

- Lina! Oda nézz! – mutatott a fiú az alakra.

- Utána! – adta ki az utasítást Lina, felismerve az idegen esetleges jelentősségét. Mert ez a valaki kémkedett utánuk az erdő óta.

A csuklyás nagyon gyorsan haladt felfelé, hogy beérjék őt, Lina, Amelia és Zelgadis gyorsan kimondták a lebegés varázslatot. Lina Gourry-t, Zelgadis és Amelia pedig Devin-t kapták fel, és repültek az alak után. Mire sikerült beérniük az idegent, az már teljesen felért a hegy tetejére, ahol Lina-ék legnagyobb meglepetésére egy síkság terült el. A közepén több csuklyás állt kör alakot formázva. A kis csuklyás gyorsan hozzájuk rohant, s beállt közéjük.

- Lina. – súgta a lánynak Zelgadis. – Ez csapda lesz.

- Igen, attól tartok igazad van.

- Üdvözlünk titeket. – szólalt meg végre a legmagasabb csuklyás.

- Már vártunk benneteket. – folytatta a magas mellett álló alak.

- Had mutatkozzunk be. – vette vissza a szót a legmagasabb csuklyás. – Mi vagyunk a Tizenhárom Testvér. – Milyen találó név… - gúnyolódott magában Lina.

- A Tizenhárom Testvér? Már hallottam róluk. – mondta Zelgadis. – Mindegyiknek más volt az apja, így különböző képességekkel lettek megáldva a gyerekek, egy igen erős szörny csoportot, a Tizenhárom Testvér szövetségét hozva létre. De hogy kinek mi a képessége… - a mondatot már nem tudta befejezni mert Gourry közbe vágott.

- Te Lina! Ezek tizennégyen vannak!

- Gourry! Ne hülyéskedj! – szólt rá a lány.

- De nézd meg! 1, 2, 3, 4…

- 12, 13, tizennégy? Tényleg! – csodálkozott Lina, majd az utolsó, a sorból kilógó alakra nézett. Eközben a többiek is utána számoltak a dolognak.

– Ez lehetetlen! – szólalt meg hirtelen Zelgadis.

- Képtelenség! – nézett hitetlenkedve Lina a 14. csuklyásra.

- Valóban! – csatlakozott Amelia, mire Lina és Zelgadis kérdően ránéztek. – Gourry tud számolni! – jelentette ki a lány, mire a többiek egy hatalmas hátassal jelezték, ők nem erre céloztak.

- Amelia! Most nem erről van szó! – Kiabálta le a lányt Zelgadis. – Ez az alak nem a testvérek közé tartozik, hanem egy olyan valaki, akinek régen halottnak kéne lennie!

- Aha… - értette meg a lány.

- Szóval még emlékszel rám, Zelgadis? – szólalt meg a 14. csuklyás.

- Hogy is tudnék elfeledkezni egy olyan bolhafészekről mint te, Dilgear. – lépett előre a fiú.

- Dilgear? – szólalt meg Gourry. – Hmm… Ismerősen hangzik… Talán egy festő? – próbált visszaemlékezni a fiú, nem túl sok sikerrel, mire Lina rögtön ki is osztotta a fiút tudatlanságáért.

- Minek neveztél engem te szörnyeteg? Bolhafészeknek? – vágott vissza a farkasember, miközben letépte magáról a csuhát, így jól láthatóvá vált külseje. Látszólag semmit sem változott. – Megígértem neked, hogy bosszút állok rajtad, mihelyt feltámadok! Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megúszod! Állj ki ellenem a varázserőd nélkül, ha ugyan mersz! – hívta ki párbajra Dilgear Zelgadis-t.

- Bocs öregharcos, de most nem érek rá. – szólt vissza unottan a fiú, mire a farkasember végképp elvesztette önuralmát, s Zelgadis-nak rontott. A fiú egy elegáns mozdulattal kikerülte a támadót, mire az egy kőfalnak csapódott.

- Na megállj! – most megfizetsz! – Ordította Dilgear, miközben megkísérelt egy újabb támadást Zelgadis ellen. A fiúnak már nem volt ideje félre ugrani, így a csapás telibe találta. Ezután egy koppanás hallatszott. Dilgear kardpengéje törött el, mikor azzal próbálta Zelgadis megsebezni.

- Látom, még mindig nem tanultál a leckéből. – rázta a fejét a fiú. – Pedig már egyszer elmagyaráztam…  Tudhatnád, hogy a gólemeken nem fog az egyszerű kard… De most ha megbocsátasz… Tényleg nem érek rá. – tárta szét a kezét Zelgadis, majd egy egyszerű Fire Ball-al végzett a farkasemberrel. – Ne hidd, hogy nem örültem a találkozásnak, csak most dolgom van. Majd legközelebb, Dilgear.

- Te szemét… - nyögte utolsó erejével a farkasember, majd kilehelte a lelkét.

- Erről ennyit…. – legyintett a fiú, majd a csuklyásokhoz szólt, akik elkerekedett szemmel nézték a történteket, a kisebbek halkan még nevetgéltek is. – Bocsássatok meg ezért a kis közjátékért. Folytassátok…

Folyt. Köv.