1. rész

Egy régi döntés

Verő fényes napra ébredünk a Modernkori Japánban. Kagome, éppen most sétál le a nappaliba. Anyukája köszönti:

-        Jó reggelt Kagome!

-        Jó reggelt anya, nagypapa, Souta!

-        Jó reggelt! – mondták egyszerre.

Szépen meg reggeliztek, majd utána Souta megkérdezte Kagomet.

-        Megyünk együtt suliba?

-        Tulajdonképpen miért is ne – mondta Kagome.

 Mikor Kagome beért az iskola udvarára, már ott várta Eri, Yuka és Ayumi.

-        Szia Kagome! –köszönt Eri.

-        Sziasztok! – köszönt Kagome.

-        Hogy van a köszvényed Kagome? – kérdezte Yuka.

-        „Nagypapa már megint ezzel jött? Ezt még megbánja”.  – gondolkodott Kagome.

   Ayumi folytatta a beszélgetést:

-        Képzeld Kagome jön egy új lány az osztályunkba!

-        Tényleg? – kérdezte Kagome meglepődötten.

-        Aha! És ma jön be először. Többet nem tudunk. – mondta Eri.

E közben megszólal a csengő.

- A csudába! Becsöngettek. Gyertek, siessünk!  - mondta Yuka.

- Rendben – mondták egyszerre a lányok.

Az osztályban:

-        Mint már tegnap mondtam, új lány jön az osztályba. – mondta a tanárnő. – A lány neve Iozy. Gyere be Iozy!

A lány belépett a terembe. Fekete haja a derekáig ért, kendő volt a fejére kötve és a kezén kesztyű volt. A szeme nagyon érdekes, szinte olyan színű volt mint az arany.

- „Nagyon ismeős nekem ez a lány… mintha már láttam volna. Valakire nagyon emlékeztet. De kire?” – gondolkodott Kagome magában.

- Iozy csak nem rég költözött a városba, – mondta a tanár -  szeretnék valakit megkérni hogy mutassa meg neki a várost. Szeretnék jelentkezőket!

Senki sem tette fel a kezét. Kagome ezen még csodálkozott is. Feltette a kezét, és ezt mondta:

-        Majd én tanárnő!

-        Hikurashi! Maga nagyon sokat hiányzik. – mondta tanárnő.

-        Amíg nem hiányzom addig szeretnék én a mentora lenni.

-        És amikor beteg vagy?

-        Addig meg valaki más.

-        Rendben – mondta a tanárnő – amikor beteg leszel addig meg majd Eri.

-        Rendben tanárnő! – mondta egyszerre Eri és Kagome.

-        Ülj le valahova Iozy – mondta a tanárnő.

-        Igenis –mondta Iozy és leült Kagome mellé, mert mellette volt egy üres hely.

-        Szia! – köszönt Iozy nagy mosollyal.

-        Szia! Kagome vagyok. – mondta Kagome.

-        Engem meg …. Úgyis tudod! – és csöndesen elkezdtek nevetni.

   Véget ért a tanítás és Kagome, meg Iozy elmentek a városba és csoda jót mulattak. Iozy haza kísérte Kagomet.

-        Hát akkor… szia! – mondta Iozy.

-        Szia! – viszonozta Kagome a köszönést.

Kagome megy fel a lépcsőn, de hirtelen megáll. Inuyasha áll előtte. Kagome köszön:

-        Szia Inuyasha!

-        Késtél! – jegyezte meg – Hol voltál?

-        Egy új lánnyal voltam a városba – védekezett Kagome

-        Mindedj. Gyere menjünk vissza a világomba – mondta Inuyasha.

-        Te menj előre! Majd utánad megyek.

-        Rendben – mormogta Inuyasha alig érthetően.

-        „Milyen morgós ma” – gondolta Kagome – „na de mindedj. Mindent össze kell szednem”.

E közben Iozy haza fele megy és gondolkodik mi a lecke

holnapra :

-        „Töri, angol…jaj ne a matekot biztos nem írtam fel…

Nem baj megkérdezem Kagomet.”

Azzal visszafordult. Nagyon gyorsan elkezdett futni, és egy-ketten utána is néztek, de nem töröttek vele. Éppen

felért a lépcső tetejére, amikor meg látta hogy megy a kút felé. Ezt mondta magában: - „Vajon mit akar ott?”

De nem nagyon érdekelte, Kagome után ment, aki akkor

ugrott  bele kútba amikor az ajtóba ért Iozy. – „Utána kell mennem.” gondolta Iozy, és utána ugrott a kútba.

Erre az időre Kagome már ott volt a középkori Japánba.

-        Végre – mondta, majd hirtelen elkezdett világítani a kút alja – Ez meg mit jelentsen? – kérdezte  a semmitől mikor meg pillantotta Iozyt.

-        Te meg mit keresel itt? – kérdezte Kagome Iozytól.

-        Elfelejtettem a matek házit, és vissza, mentem hozzád. Láttam, bemész ebbe a kis szentélybe, és hogy bele ugrasz ebbe a kútba – közben az egészet mutogatta.

-        Jól van, jól van,de ne ijedj meg semmitől.

-        Már mért ijednék meg? – kérdezte csodálkozva Iozy.

-        Mert már nem a mi világunkba vágyunk, hanem a középkori Japánba. – magyarázta Kagome.

-        Te most hülyítesz? – kérdezte Iozy.

-        Eleinte én sem hittem a szememnek, amikor először ide kerültem, de csak nézd meg. – mondta Kagome,  és kimásztak a kútból.

 Iozy szerte nézett a tájon.

-        Ez nem lehet igaz. Nem hiszem el. – mondta Iozy dadogva.

-        Pedig igaz. – bizonygatta Kagome – Gyere bemutatlak a barátaimnak.

-        Barátaidnak?

-        Gyere már! – azzal meg fogta a kezét és maga után vonszolta.

  Kis idő múlva beértek a faluba. Kagomet már mindenki fel ismeret, de Iozyt rosszallóan nézték és ez idegesítette Iozyt, de nem mutatta ki. Oda értek a kunyhóhoz ahol Inuyashaék voltak. Kagome oda súgta Iozynak:

-        Maradj itt kinn! Mindjárt kiszólok, és akkor gyere be!

-        Oké - hadarta Iozy. Nagyon ideges volt.

 Kagome belépett a kunyhóba.

-        Sziasztok! –köszönt mindenkinek.

-        Szia! – mondta Miroku, Sango, Shippo. Persze Inuyasha semmire sem méltatta a köszönést.

-        Hoztam egy meglepetést – mondta. Erre mindenki oda fordította a fejét, még Inuyasha is.

-        Meglepetést? – kérdezte Sango csodálkozva.

-        Hm – bólintott Kagome, meg fordult, és kikiabált – Iozy!

   A bejáraton rögtön belépet Iozy. Az arcát nem látták a vakító fényben, de amikor Kagome visszahúzta a redőt meg látták mosolygó arcát. Félpercnyi csönd után Kagome meg szólalt:

-        Ő itt Iozy. Iozy ez itt Sango, Miroku, Shipo, Inuyasha.

-        Hm. Értem. Sziasztok! – és mindenkivel kezet fogott, Miroku pedig kézen csókolta, amiben fülig elpirult, de amikor Inuyashahoz ért ő nem nyújtotta ki a kezét. Mindenki meglepődött csak Iozy nem.

-        Inuyasha! Lehetnél udvariasabb is! – szidta le Kagome.

-        Engem nem érdekel egy halandó – vágott vissza.

-        Inayasha! FEK…

-        VÁRJ !!!

 Mindenki meg lepődött. Ki mondhatta ezt? Nem volt ismerős a hang, de Kagome rögtön rájött, és Inuyasha is.

-        Iozy – hebegte Kagome.

-        Nem érdekel, mit mondasz rólam – hadart Iozy, és legúgolt Inuyasha elé – de én kíváncsi vagyok rád. – mondta, majd megint kinyújtotta a kezét és Inuyasha is. De amikor meg fogták egymás kezét, látomást láttak. Egy fát láttak, aminek a tövében a tűz mellet két alak ült…. vagyis négy. Egy férfi szellem és egy nő ült. A nő és férfi kezében egy-egy kisbaba volt. A nő kezében egy fiú, a férfi kezébe egy lány. A kisbabáknak fehér hajuk volt, és kis fülük. A nő és a férfi beszélgettek. A férfi ezt mondta:

-        Inuyasha meg fogja állni a helyét.

 A nő a szavába vágott.

- De Iozy nem viselné el ezt a borzalmas helyet. Nem lesz olyan erős, mint Inuyasha.

- Akkor hát egyértelmű a döntés. El kell küldenünk a másik világba. – mondta a férfi. Majd mintha ez egy varázsszó lett volna, egy másik helyszínre kerültek. A kúthoz. A nő sírt, és a férfi beledobta a kisbabát a kútba.

Ekkor Inuyasha megismerte a két alakot. Az apja volt, Inutashyo, és az anyja Izayo. Nagyon meg volt lepődve.

Hirtelen vége lett a látomásnak. Csak fogták egymás kezét. A csöndet Inuyasha törte meg.

-        Szóval …te …a …. testvérem vagy. – dadogta.

-        Mi???? – mondták egyszerre a többiek.

-        Igen… minden bizonnyal. – mondta Iozy.

-        Ti testvérek vagytok. Hát persze, ezért voltál ilyen ismerős a suliban. – mondta Kagome – De nem hasonlítotok egymásra.

-        Dehogy is nem – mondta magabiztosan Iozy. Elkezdte lehúzni a kesztyűt a kezéről. A körmei helyén 2 centis karmok voltak. Levette a kendőt a fejéről, és a parókáját. Pont úgy nézetki mint Inuyasha, csak ő lány volt.

-        Te hát igaz – mondta Miroku.

-        Nem, ez lehetetlen – hebegte Inuyasha. – Ez nem lehet.

-        De igaz – mondta mosolyogva Iozy. Még mindig egymás kezét fogták, de hirtelen Inuyasha elvette a kezét.

-        Gondolkoznom kell.

-        Értem – mondta halkan Iozy.

  Kint a friss levegőn Inuyasha elgondolkodott – „Hogy- hogy anya nem mondott semmit róla? Ez nem lehet igaz. Nem igaz.”

-        Inuyasha – szólt egy ismerős hang – most meghalsz.

-        Sesshomaru. – mondta kiabálva hogy meghalják a többiek.

-        Mi történt, mások háta mögé bújsz öcsém?

  A többiek nyomban ott teremtek. Iozy meg kérdezte:

- Ő meg kicsoda? – kérdezte.

- Ő Sesshomaru, Inuyasha bátyja és a tiéd is – hadarta Kagome.

 Erre Sesshomaru oda kapta a fejét ahol Iozy állt.

- Úgy nézel ki mint Inuyasha – mondta ridegen – de vagy e olyan gyors és erős mint Inuyasha.

Azzal egy erős csapást küldött Iozy irányába. Iozy már nem tudta kikerülni a támadást, így repült kb. húsz métert, és egy sziklának csapódott. Ebben a pillanatban Inuyasha elordította magát:

-        Iozy !!!

-        Ugyan Inuyasha – mondta Sesshomaru – még alig ismerted és máris siratod?

  Inuyasha már ott is volt az eszméletlen lány mellett, és megnézte, jól van –e. Szerencsére nem halt meg csak elájult.

-        Megölted volna hideg, vérrel. Te kegyetlen! Most meghalsz! – ordította Inuyasha.

  A legnagyobb erejével támadott, de Sesshomaru kisebb sérüléssel megúszta.

- Ezt még megúsztad, de most nem fogod! – kiabált Inuyasha.

- Meg állj! – kiáltotta egy hang. Egy férfi, hang. A hang Iozy felől jött. De ez nem Iozy volt. Iozy egy férfi ölében volt. Nem lehetett meg látni ki az, mert kéken világított. De aztán meglátták ki az. Egy szellem. Egy halott szellem. De senki sem ismerte fel csak Inuyasha és Sesshomaru. Egyszerre mondták:

- Apa!

- Igen, én vagyok.

- De hát…te meghaltál! – mondta Inuyasha.

- Szerinted mért vagyok átlátszó? – kérdezte. 

- Sesshomaru, mért akartad bántani a húgodat?

- Mit számit egy korcsért – válaszolta Sesshomaru, bár remegett a hangja.

- Hogy lehet nekem egy ilyen szívtelen fiam? – kérdezte magától Inutashiou. – Azt sem értem mért bántod Inuyashat, de hogy a húgodat… Kegyetlen vagy! – közben sírt, meg törölte a szemét, és utána Inuyashahoz fordult – Vigyáz Iozyra, nevelj belőle igazi harcost. Ő benne sokkal több van, mint hinnéd.

- Rendben – mondta remegve Inuyasha.

- Akkor most Iozy is meg kapja az ő kardját, a Tessaygat, a Szeretett kardját! – ezzel összecsapta a kezét.

Abban a pillanatba Iozy körül egy világos burok lett, és felemelkedett. Pár másodperc múlva újra a földön volt, de más ruha volt rajta, és egy kard volt a kezében. Egy testhez simuló fekete nadrág, piros hosszú ujjú felső, ami nagyon bő volt, alatta egy fekete felső, ami egybe volt a nadrággal, és egy fekete kesztyű, amiből az ujjai kilátszottak. Mindenki nagyon csodálkozott, amikor Iozy elkezdett ébredezni. Inutashiou ezzel azt mondta:

-        Most már mennem kell. Ég veletek!

-        Várj apa – kiabált utána Inuyasha, de nem látott már az apjából semmit.

 Iozy már teljesen kinyitotta a szemét, és csodálkozva nézett magán végig, majd a kardot nézte. Majd meg látta hogy mindenki őt figyeli.

-        Mi van? – kérdezte dühösen, mire csak még jobban nézték. – Azt kérdeztem, mi van? – nem válaszolt senki, majd Sesshomaru azt mondta:

-        Most nem, de legközelebb megöllek Inuyasha, vele együtt – majd Iozyra mutatott, és elment. Inuyasha rögtön oda ment Iozyhoz:

-        Jól vagy?

-        Igen, semmi bajom – bizonygatta félénken. Erre a többiek is oda értek. Kagome megkérdezte:

-        Jól vagy?

-        Igen, igen, és a többi kérdésre, is igen jól vagyok – mondta magabiztosan Iozy.

-        Gyere, ellátom a sebeidet, és utána a bátyádét is.

-        NEM! Nekem nem kell – védekezett Inuyasha.

-        Pedig muszáj lesz – motyogta Iozy.

  Este a tűz mellett alutak a szabadban. A lányok alszanak, csak Inuyasha van fenn és Miroku aki már félálomban volt. De Inuyasha megszólította:

-        Miroku, figyelj.

-        Ah – nyögi ki.

-        Kérlek ne kérdezd meg Iozyt lesz-e a gyerekeid anyja.

-        Ah… már megkérdeztem. – mondta félének Miroku.

-        MI? És ő mit csinált? – kérdezte aggódva Inuyasha.

-        Hát, felpofozott – mondta szomorúan Miroku, de ellentétben Inuyasha megnyugodott, és ezt mondta:

-        Nem hiába, az én húgom – büszkélkedett Inuyasha.

 Iozynak meg mozdult a füle, és ezt gondolta:

-        „Elismert a húgának. Nem hiszek a fülemnek.”