2.Sesshoumaru új barátra lel?!

Kinuye öt percen belül elérte Sesshoumarut, és hogy nehogy megijessze, viszzaváltozott emberi alakjába.

-Takarodj innen halandó!-förmedt rá Kinuyera.

-Tényleg nagyon megsebesülhettél, ha halandónak nézel...-válaszolta Kinuye.

-Miért?Tán nem vagy az?-kérdezte, de utolsó ereje is elfogyott és elájult.

-Szegény...-suttogta Kinuye, és odalépett azonban Sesshoumaru felriadt.

-Mit akarsz?Tűnj innen, vagy meghalsz!-mondta elhaló hangon.

-Na ne viccelj! Arra sincs erőd, hogy fel állj.Maradj nyugton!-mondta kedvesen Kinuye.

-Mit művelsz?- kérdezte Sesshoumaru, mikor látta, hogy az ismeretlen lány kezét vérző sebe fölé tartja, s az elkezd fényleni.

-Begyógyítom a sebeidet-válaszolta.-A nevem Kinuye, és segíteni akarok.

-Nem kértem segítséget-válaszolta bosszúsan Sesshoumaru.-Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok?

-Sesshoumaru vagy, egy kutyadémon. Van egy félvér öcséd, a neve InuYasha. A sebeidet egy Naraku nevű démon okozta. InuYasáék is őt üldözik. Nem értem, miért nem fogtok össze?

-Ő és én? Soha...-válaszolta egyre dühösebben.-Honnan tudsz ennyit rólunk?

-A jövőböl jöttem, 2211-ből, ahol már csak én és a bátyám vagyunk démonok, legalábbis akikről tudunk.A démoni faj ki fog halni, hála az átkozott Narakunak.A tanítónk visszaküldött ebbe az időbe, hogy letegyük a "vizsgát",ahogy ő nevezi.

-Naés mit kell tennetek?-kérdezte Sesshoumaru.

-Nocsak milyen kíváncsi lettél! Amúgy csak akkor juthatunk haza, ha végzünk Narakuval. És talán a fajunkat is megmenthetem...

-Ezt hogy érted?

-Volt egy olyan megérzésem, hogy a mester nem vizsgázni küldött minket vissza,hsnem...-harapta el a mondat végét Kinuye.

-Mi az?-kérdezte Sesshoumaru.

-Mester...-mondta csendben.

-Igen Kinuye, én vagyok, és jól gondoltad. Ha megszerzed az ékkövet és megölöd Narakut, megmentheted a démonok faját.Látom jól összebarátkoztál a példaképeddel-mosolygott az öreg.

-A példaképe?-értetlenkedett Sesshoumaru.

-Most muszály volt elárulnod?-pirult el Kinyue.

-Nem hinném, hogy a barátom lenne, de nagyon figyelemre méltó, az biztos-mondta mogorván Sesshoumaru, ám arca megváltozott,valamin gondolkodott:"A példaképe lennék ennek a lánynak?"

-Most pedig Kinuye, én elbúcsúzok.Legközelebb a vizsgádon találkozunk-mondta és eltűnt.

-Viszlát mester és köszönöm-mondta és körbenézett, de sehol se látta,amit keresett.-Jaj Sesshoumaru, hova mennél? Előlem nem tudsz elbújni...-mondta nevetve, majd átváltozott kolibrivé. Fél perc múlva utolérte Sesshoumarut és visszaváltozott.

-Miért követsz?-kérdezte Sesshoumaru.

-Én nem követlek, de erre vannak InuYasháék és a bátyám is.

-Hogy-hogy ilyen jóban vagytok a testvéreddel?

-Nahát,tényleg érdekel?-kérdezte Kinuye.

-Felejtsd el!-morogta Sesshoumaru.

-Elmondom, ne aggódj! Egész életünkben ketten voltunk. Nem volt min összevesznünk. Ha valamin mégis hajba kaptunk, mindig harcoltunk, de csak játék szinten, különben Japán elpusztult volna-nevetett Kinuye.

-És mit játszottatok?-kérdezte Sesshoumaruˇ, majd magába nézett:"Mi a fene van velem?Beszélgetek egy gyerekkel?"

-Hát...A bátyám mindig InuYasha én meg...Sesshoumaru voltam...-válaszolta kissé félősen Kinuye.

-És ugye mindig legyőzted őt?-kérdezte Sesshoumaru.

-Hát mindig nyerésre áltam, de mielőtt befejezhettük volna, a mester hivatott, így nem tudtuk befejezni.És ha legyőztem volna,nem a valóságot játszottuk volna.

-Azt akarod mondani,hogy soha nem győzöm le InuYashát?-kérdezte Sesshoumaru idegesen.

-Azt!De ne aggódj, mert ő sem fog téged.Sőt,többször megmentitek egymás életét-mosolyogta Kinuye,bár ez a mosoly eröltetett volt.Nem akarta felbosszantani Sesshoumarut.

-Hogy én megmentem a korcs öcsémet?Elég hihetetlen...

-Én inkább azt tartanám hihetetlennek, hogy feltámasztottál egy halandó lányt.

-Ismered Rint?

-Hát,hallottam már róla...Démonok!-komlyodott el Kinuye.

-Hol?Én semmit nem érzek-mondta Sesshoumaru..

-Mindjárt jövök!-kiátotta Kinuye és átváltozott egy gyönyörű, fehér farkassá.Amilyen gyorsan csak tudott, Sesshoumaru a nyomába eredt. Nem tudta miért,de nagyon érdeklődött a lány iránt.Őt is olyannak érezte,mint Rint, de vele jó volt beszélgetni, volt közös témájuk, de főleg az tetszett neki, hogy a példaképének tartja. Mikor félúton járt, ő is megérezte a démonok szagát, és másét is.Rint támadták meg.Sesshoumaru gyorsabbra vette a tempót, és rövid idő múlva megérkezett, pont a végére. Egy hatalmas démon tartott Kinuye felé. Sesshoumaru figyelmeztetni akarta Kinuyét, ám mielőtt megtehette volna, Kinuye eltűnt. Pár másodperc múlva a szörny felett jelent meg. Kezét lefordította és leordított.

-Viszlát a túlvilágon, kedves!-azzal a kezéből fényes sugarak löveltek, melyek szétkaszabolták a támadót.

-Erről ennyit-mondta, miután visszatért Sesshoumaru mellé.-Rin! Most már elő jöhettek!

-Sesshoumaru-sama!Úgy aggódtam érted-mondta Rin,miután ő is odaszaladt.

-Ó Nagyuram!Hát viszatértél?Már azt hittem soha nem látlak élve-mondta Yaken, de megbánta, mert Sesshoumaru energiaostora felé indult.Már majdnem lecsapta Yaken fejét mikor, hirtelen megállították a kezét.

-Hagyd!-mondta szigorúan Kinuye.-Nem veszed észre, hogy mennyire tisztel és szeret téged?-folytatta kissé lágyabban. Sesshoumaru behunyta szemeit, ostorát leengedte,majd elindult.

-Rin, Yaken!Gyertek!-morogta.

-Igenis-mondták egyszerre.

-Hé!Engem itt hagysz?-kérdezte Kinuye.

-Semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz, és azt sem nagyon értem, miért segítettél és miért tartasz pédaképnek.Nem vagyok olyan falyta,akit érzelgős démonok utánozni akarnak.

-Ha annyira kegyetlen vagy, miért nem akarsz megölni?-feszítette tovább a húrt Kinuye.

-Ennyire meg akarsz halni?-felelte gúnyosan Sesshoumaru. Hangjában érezni lehetett, hogy nem akar a lánnyal küzdeni.

-Miért ne?Legalább megtudod mennyire tisztellek-mondta és átváltozott olyanná, mint Sesshoumaru."Mintha tükörbe néznék",mondta magában.Fél perc múlva elkezdődött a küzdelem. Sesshoumaru támadt először, ám Kinuye könnyedén kivédte.

-Lassú vagy-mondta nyugodtan.

-Te meg csak másolat.Az eredeti sokkal jobb a másolatnál-felelte Sesshoumaru.

-Valóban így érzed?Rosszul teszed-mondta gunyósan Kinuye, és egy akkorát csapott Sesshoumarura az ostorral, hogy az össze esett.

-Sesshoumaru-sama!-kiáltott Rin.

-Nyugodj meg Rin, semmi baja-mondta.Odasétált a földön fekvő Sesshoumaruhoz és visszaváltozott.

-Mondtam,hogy lassú vagy.

-Muszály gúnyolódnod?És különben is, neked két karod van-mondta Sesshoumaru a lány kezére pillantva.

-Szeretnél te is kettőt?-kérdezte Kinuye.

-Visszatudnád adni a karom?-nézett kérdően Kinuye szemeibe.

-Ha nagyon akarod?!-mondta.Megfogta Sesshoumaru karját és behunyta szemeit.A következő pillanatban Sesshoumaru elájult.Mikor felébredt, egy fa tövében feküdt.

-Beesteledett.Gondoltam jobb, ha nem maradunk a tisztáson-szólt az ébredező Sesshoumaruhoz Kinuye.

-Sikerült?-kérdezte.

-A karod ott van a helyén-válaszolta Kinuye.

-Kö...Kösz..önöm-mondta ki Sesshoumaru azt a szót, amit őszintén még senkinek nem mondott, legfeljebb Rinnek.

-Semmiség, de most mennem kell-majd még találkozunk. A testvérem biztosan aggódik már.Te nem aggódsz InuYasha miatt?-kérdezte csalafintán Kinuye.

-Muszály volt szóbahozni?Elmegy tőle az életkedvem-morogta Sesshoumaru.

-Hogy te milyen gyerekes lettél...-mosolygott Kinuye.-Na most megyek.Sziasztok!-káltotta, azzal átváltozott sólyommá és elrepült.