Minden megtörténhet!!!

X.Fejezet :A mese

Ebben a fejezetben megjelenő Saura,  Arvael  : A Természet Úrnője című fanfictionéből vett személy!!!

-Rin! Rin!!! Már le kell feküdnöd!! Gyere!! –kiabálta Sango a lánynak aki önfeledten játszott Shippouval és a többi falubéli gyerekkel.

-Rendben! Megyünk! –azzal megfogta a rókadémon kezét és magával húzta. Utána mind a ketten futni kezdtek a kunyhó felé amely előtt a szellem irtó lány állt.

Hamar lefeküdtek és mindenki hamar elaludt. Kivéve InuYasha. Ő valahogy nem tudott aludni. Még mindig nem értette hogy miért van velük ez a Rin gyerek. Jó aranyosnak aranyos de állandóan követi…

”elég idegesítő!!” -gondolta a fiú és egy másodpercre behunyta szemét de ekkor valaki hozzábujt és reszketett. Rin volt az!

-Beléd meg mi a frász ütött?? -kérdezte lekezelően  hanyou és lenézett a lányra. A kislány a félszellem szemébe nézett.

-Félek!

-InuYasha is pontosan ezt olvasta ki a lány szeméből. A kislány még szorosabban ölelte és erre a fiú is átkarolta és védelmezően magához ölelte.

-Inuyasha!!

-Mi az???

-Mesélsz nekem??

-Mit meséljek?? Nem tudok egy mesét sem! -és rámosolygott a lányra.

-Akkor mesélj a gyermekkorodról!!

-Miii??? Nem. -És lenézett a lányra akinek a szeme sarkában könnycseppek jelent meg és lecsordult a lány arcán

-Jajj csak ne kezdj sírni!!! Inkább mesélek. Jó?? -és letörölte a lány arcáról a sírás nyomait. Rin bólintott és kényelmesen elhelyezkedett.

InuYasha pedig belekezdett a mesébe.

-Tudod az apám egy nagyhatalmú szellem volt. A neve InuTaishou volt. De volt egy gyengesége és talán ez miatt is halt meg. Beleszeretett egy halandóba az anyámba, Izoyaiba.

-De az nem baj hiszen te is szereted Kagomét! Nem?

-Ezt meg honnan veszed?

-Tudom -mosolyodott el Rin.

-Akkor folytatom.

-Rendben. Csendben maradok.

-Szóval anyám viszonozta az apám érzéseit. És nemsokára megszülettem én.    A faluban ahol laktam sokat utáltak és korcsnak neveztek félszellem származásom miatt. Mindig dobáltak és anyámat is bántották. Sokszor megpróbáltak elkergetni minket a faluból. Persze apám mikor velünk volt akkor megvédett. Egyszer mikor még Sesshoumaru  kisebb volt eljött apámmal hozzánk. Ő mindig lenézett, utált és ő ellentétben velem teljesen szellem volt. Én akkor felnéztem rá és csodáltam a hatalmas erejét és irigykedve néztem milyen erős és megtudja magát védeni az ellenségeivel szemben és az emberek őt nem bántották ahogyan apámat sem, inkább féltek tőlük és tisztelték őket.

Rin ámulattal hallgatta a mesét. Néha-néha beleszólt egy egy szó erejéig de nem akarta belezavarni a félszellemet a mesélésbe.

Egyszer beszélt Sesshoumaruval. Akkor ő azt mondta hogy jobban tenném ha eltűnnék a faluból és az erdőben éljem az életemet egyedül, mert korcsnak nem való egy emberfalu. Igaz akkor még nem tudtam mit jelent az, hogy korcs de már nagyon sokszor vágták a fejemhez ezt a szót. Ekkor tudatosult bennem, hogy nem lesz zökkenőmentes a kapcsolatom a bátyámmal.

-És nem kérdezted meg hogy mit jelent az, hogy korcs? –kérdezte Rin, mert igazából még nem hallotta ezt a szót de nyíltan nem akarta megkérdezni , hogy mit jelent, mert nem akarta megbántani a félszellemet.

-De egyszer megkérdeztem anyámat de ekkor ő sírni kezdett és nem válaszolt csak megölelt. Nem értettem de tőle többet nem kérdeztem.

-De akkor kitől tudtad meg?? -Kérdezte Rin mert a kérdésére nem kapott választ de InuYasha rájött hogy a kislány nem tudja mit jelent a korcs kifejezés.

-Rin ha nem értesz valamit akkor kérdezd csak.

-Ööö.. mindent értek! -felelte mosolyogva.

-Akkor rendben.

-Illetve valami mégsem…Sesshoumaruval ti ugye sokat harcoltatok és megakarjátok ölni egymást, csak egyikőtöknek sem sikerül soha. Ez igaz??

-Erről te honnan tudsz??

-Yaken mesélte egyszer, hogy ti ketten nem szeretitek egymást…de azt nem mondta ,hogy miért és erre lennék kíváncsi.

-Apánk miatt…feláldozta magát értem és anyámért…Sesshoumaru ezt nem akarta elhinni hogy egy halandóért és egy korcsért hogy halt meg apánk…és engem hibáztat az egész miatt….

-„már megint ez a korcs szó”(Rin)

-Aztán nem sokkal később anyám is meghalt és a falusiak úgy döntöttek hogy kiűznek a faluból. Kövekkel dobáltak  a falusiak de egy lány megvédett. Nem tudtam hogy ki ő és miért segít de akkor örültem neki. Elkapott egy követ ami felém száguldott és elmorzsolta…a mai napig nem tudom ,hogy hogyan csinálta. A neve Saura volt. Aztán felkapott és elindult velem az erdőbe. De mielőtt beértünk volna visszanézett és abban a pillanatban hatalmas földrengés volt ami kettészakította a földet minket kikerülve. Mellette az ég beborult villámokat szórt, erős szél volt és az eső is esni kezdett de valamilyen furcsa mód ezek a természeti dolgok elkerültek minket. Bevallom, hogy nagyon megijedtem, de Saura rám mosolygott és azt mondta , hogy ne féljek ő majd megvéd…hittem neki…Tudod Rin valamiért biztos vagyok benne , hogy azokat a dolgokat ő csinálta…

-Nagyon kedves lány lehetett és biztosan szeretett ha megvédett téged! -mondta Rin nagyon őszintén.

-Igen nagyon kedves volt és mindig mosolygott. Soha nem lehetett látni rajta, hogy fél pedig rengeteg démon támadott meg minket és akart végezni velünk.

-Saura tanított meg harcolni is. Ő ültette belém azt hogyha élni akarok akkor meg kell magamat védenem. Nap mint nap tanított és neki köszönhetek minden azt is hogy most itt vagyok. Ha ő nincs akkor biztosan meghaltam volna miután a falusiak elkergettek a faluból.

-InuYasha! Mi történt Saurával??? Hol van most?? –kérdezte Rin.

-Egyik nap mikor felébredtem nem találtam magam mellett, ahol aludni szokott. Napokig kerestem de nem találtam. Több faluba is bementem de nem találtam és ki is kergettek onnan. Ismét egyedül maradtam. Úgy éreztem, hogy elárult. Mérges is voltam rá emiatt de nagyon hiányzott. Meg kellett tanulnom teljesen egyedül élnem. Eleinte nehéz volt de megtanultam de nem bíztam soha senkiben sem többet ő volt az első (anyámat leszámítva) és az utolsó is addig, amíg nem találkoztam ezzel a csapattal. Kagome teljesen megváltoztatott. Na de vissza a történethez.

Nem sokkal az eltűnése után úgy kb. 2 hónapra rá láttam Saurát. Éppen az erdőben sétáltam mikor megláttam egy fa tetején. Akkor láttam rajta először bánatot és szomorúságot. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja de el kellett mennie. Utána soha többet nem láttam.

-Ez egy nagyon szomorú történet volt. Sajnálom. –és a  kislány nagyot ásított.

- Mostmár ideje aludnod!

-Rendben! Jó éjt! –. Kényelmesen elhelyezkedett a hanyou ölében. Nem telt bele sok idő és Rin már aludt is.

InuYashában előtörtek az emlékek. Eddig életében 3 nőt szeretett úgy igazán. Saurát, Kikyout és Kagomét.(meg persze édesanyját és Sangot de őket nem úgy…)

InuYasha még sokáig elmélkedett családján, bátyján, és barátain…egy könnycsepp csordult le az arcán de végül mégis elnyomta az álom.

Minden megtörténhet!!!

XI. Fejezet: Őszinte beszélgetés

-Ne ijedj meg kérlek!

-Jaj Sesshoumaru! A szívbajt hozod rám. Mit akarsz?- kérdezte Kagome

-Csak éppen erre jártam megéreztem a szagodat, gondoltam megkérdem hogy, hogy van Rin.

-Biztos jól van. Sangoék vigyáznak rá. Én nem sokkal utánad eljöttem ide.

-Aha értem. Akkor én megyek is.

-Várj! Miért vagy itt? Hová mész, hogy Rint nem vihetted magaddal?

-Ez nem tartozik rád!!! -Sesshoumaru már indulni készült volna, amikor is Kagome a hajánál fogva visszarántotta a szellemet!!

-Ezt ne merészeld még egyszer!!!

- Bocsi! Ne haragudj! -mosolyodott el a lány miközben látta hogy a szellem a haját simogatja. -De tudni akarom!

-Rendben. Narakut akarom megtalálni és megölni… egyszer átvert és ezt nem engedhetem meg még egyszer.

-Értem…úgy látom, sokan járunk ugyanabban a cipőben…-sóhajtott fel Kagome.

-Hogy érted ezt?

-Mi is Narakut akarjuk elékapni! Tudod sok fájdalmat okozott nekünk.

-Például?
-Te élvezed, hogyha mások fájdalmát kell hallgatnod? –fakadt ki Kagome.

-Mégis minek nézel? Én már rég nem vagyok olyan, mint régen.

-Azt észrevettem.

-a szellem erre elmosolyodott.

-Akkor elmondod?

-Tudod Sangonak van egy öccse, Kohaku. Naraku irányította őt és megölte az összes szellemírtót. Aztán úgy tette az egészet, hogy megöljék egymást. Sango nem halt meg, de Kohaku igen. Később feltámasztotta és gyilkost csinált belőle… Aztán ott van Miroku. Neki a nagyapját átkozta meg egy örvénnyel, amit mindent beszippant, egészen addig nem tűnik el, amíg Naraku életben van. Inuyashát pedig kijátszotta Kikyou ellen, így szerelmük zátonyra futott. Kougaának pedig megölte a társait Kagura segítségével. Engem, pedig kínoz!!

-De hogyan? Neked nem árthat! A családod a másik világban vannak biztonságban.

-Ez igaz de a barátaim, akik fontosak számomra itt vannak, és amikor látom a bánatukat, úgy érzem, megszakad a szívem. Furcsa ezeket a dolgokat még soha senkinek nem mondtam el…

-Kagome! Miért könnyezel?

-Csak eszembe jutott még valami, amivel engem…

-Micsoda? –szolt közbe a szellem.

-Az ékkövek. Ha ezeket elveszi tőlem, akkor itt ragadhatok eben a világban, és akkor nem tudok majd hazamenni… az szörnyű lenne!

-Kagome belegondolt ebbe és sírni kezdet. Sesshoumaru nem bírta, ha egy nő sír a közelében akárcsak InuYasha sem.

-Gyere Kagome! Mossuk meg az arcod.

-Kagome bólintott és a szellem után ment. A parton aztán megmosakodott és a szellemhez fordult.

-Köszönöm, de kérdezhetek valamit?
-Igen!

-Miért változtál meg? Az emberekkel, sokkal elnézőbb lettél.

-Nem tudom pontosan de, szerintem Rin lehet az oka ennek.

-Ezt hogy érted?

-Amióta velem van, nem tudok megölni egy embert sem. Arra gondolok, mi van akkor, ha neki is családja van meg gyereke! Képtelen vagyok ilyenkor megtenni!

-Nagy hatással van rád Rin!

-Igen. -ismerte be a szellem.

-Most kérdezhetek én?

-Persze! -mosolygott a lány Sesshoumarura.

-Mi van közted meg az öcsém között?

-Kagome belepirult a kérdésbe de érezte, elmondhatja a szellemnek az érzéseit.

-Azt hiszem, hogy szeretem. Csak sajnos nem vagyok biztos az ő érzelmeiben. Múltkor is mikor találkozott Kikyouval örök szerelmet fogadott neki. Akkor összetört a szívem.

-Ne aggódj! Szerintem, szeret csak fél bevallani, kevés embert, szellemet fogadd a bizalmába. Csak azokat engedi magához közel, akiket szeret.

-Ahhoz képest, hogy utálod elég sok mindent, tudsz róla!

-Hát igen. De már nem utálom annyira! Tudod az apánk, feláldozta magát Izoyaiért és Inuyasháért, akkor nem értettem, hogy miért. Rin mutatta meg. De most mennem kell. Viszlát Kagome! –és már el is tűnt!

-Szia! –Kagome visszasétálta barlanghoz, de nem feküdt le csak leült a barlang bejáratához nekidőlt a falnak és gondolataiba mélyedt. Már nagyon fáradt volt és elaludt. Mikor felkelt két farkaskutya feküdt mellette és a fakukkal takarták be a lányt.

-Köszönöm –mondta a lány és megsimogatta a fejüket.

-Kouga!

-Igen?

-Hazavinnél?

-Ha menni akarsz.

-Aha! De majd még jövök! Rendben?
-Jó!

-Szia Ayame!

-Mész is?
-Igen!

-De majd még látunk! Igaz?
-Persze! –mosolygott a lányra Kagome.

-Sziasztok-köszönt el mindenkitől.

-Szia hugi! -köszöntek a farkasok a „kutyáik” pedig hangos vonyítással búcsúztak.

-Kouga felkapta a lányt és már futottak is. Hamar odaértek, elköszöntek majd Kouga visszaindult Kagome pedig bement a kunyhóba.

Mindenmegtörténhet!!!

XII. Fejezet: Elrabolt kincs

A kunyhóban még mindenki aludt. Mikor meglátta InuYashát valami melegség, öntötte el. Örült hogy megint itt lehet. Mikor meglátta Rinnel a félszellmet elmosolyodott. ”Milyen édesek! Mintha a lánya lenne!” erre a gondolatra elmosolyodott.

Kagome még nagyon fáradt volt és a nap sem kelt még fel. Odafeküdt InuYasha mellé, fejét a fiú mellkasára hajtotta és átölelte, ahogy tudta és pihent még egy kicsit.

InuYasha arra ébredt, hogy mindkét keze elzsibbadt. Nagy nehezen kinyitotta a szemét majd ránézett Rinre. Eszébe jutott a tegnapi „mese”. Egy kicsit elszomorodott de mikor meglátta Kagomét a másik oldalán minden bánata elszállt. „Itt van mellette, és milyen békésen alszik. De mikor jött meg? Nem éreztem egyáltalán meg az illatát.” De nem volt több ideje töprengeni, mert a lány felkelt.

-Jaj ne haragudj InuYasha!

-Nem haragszok! Épp ellenkezőleg… örülök! –mondta és rámosolygott Kagoméra. A lány, pedig viszonozta a mosolyt és visszafeküdt a „párnájára” és lehunyta a szemét egy kis időre.

Aztán hirtelen rettenetes kiáltások verte fel a többieket.

-Segítség szellem!!!

-Meghalunk!

-Gyorsan fussunk!! Meneküljünk!!! –és ehhez hasonló hang szűrődött be a kunyhóba.

-Mi szellem?! –kiáltott a hanyou és kiment a helyiségből. Rin felriadt és azt hitte Sesshoumaru az és elindült a kijárat felé.

-Rin! Gyere vissza! Nem Sesshoumaru az! Ő nem bántja az embereket! Maradj itt Shippouval és vigyázzatok egymásra!

-Sango, Miroku, Kirara! Menjünk InuYasha után!

-Rendben –mondták egyszerre és kiszaladtak a kunyhóból. Nagyon meglepődtek, mikor meglátták InuYashát amint a kardjával, egy nővel szemben állt.

-InuYasha! Mit művelsz? Hol a szellem?

-Itt áll velem szembe te ostoba!

-Az a gyönyörű nő?

-Miroku!

-Bocsánat! -. Mosolygott zavarában a szerzetes

-Ha már idáig eljöttem akkor rám is, figyelhetnétek! A nevem AsaYoru! – a nőnek hosszú smaragd zöld haja volt, ami majdnem a földig ért, szeme szintén ilyen színben ragyogott.

-Elárulnád, hogy mégis mit keresel itt?(InuYasha)

 -Ja! Persze! Keresek valakit. Valami halandót a neve Kagome ha jól emlékszem!

-MI? –kérdezte egyszerre InuYasha Sango és Miroku. Kagome nem tudott megszólalni. „Mit akarhat tőlem ez a nő?”

-Szóval ismeritek? Gondolom ő az! Látszik rajta hogy fél! –mutat AsaYoru Kagoméra és elindult felé. A többiek gyorsan elállták a szellem útját.

-Szánalmas kis próbálkozás –mondta majd mutatóujjával az égre mutatott, majd pedig végig a barátokon.  Abban a pillanatban felkapta őket egy nagyon erős szél, és több méterre röpítette őket. Olyan erővel csapódtak a földbe, hogy eszméletüket vesztették.

-Ne! –kiáltotta Kagome és futni kezdett barátai felé.

-Na-na! Én is itt vagyok! Miattam nem aggódsz?

-Mit akarsz? –üvöltötte a lány AsaYoru-ra, de hangjában nem érződött félelem csak düh.

-Szerintem egyértelmű! Az ékkőszilánkokat, amik nálad vannak.

-Nem adom! –és kilőtt egy nyilat a szellem felé. A lány elmosolyodott és kezét az ég felé emelte, ami elsötétült és kezében villámokat idézet, meg amiket a nyílra dobott ki és még azelőtt megsemmisültek, mielőtt elérték a lányt.

-Ezzel nem mész sokra! Egyszerűbb lenne, ha simán odaadnád, mint ahogyan Kouga is tette.

-„Mi? Bántotta Kougát? Ki ez a nő? Parancsolni tud az égnek és kellenek neki az ékkő szilánkok, de minek? A nélkül is elég erős!”(Kagome)

-Tudod, úgy szereztem meg a nála lévő ékkövet, hogy egy kicsit megkínoztam. Villámokat vezettem a kis barátnője testébe. Elég fájdalmas… elhiheted!

-Ayame?

-Igen ő volt az! –mosolyodott el ismét a szellem.

-Szóval odaadod vagy valamelyik kis barátod fog szenvedni…

-Ka-Kagome! Ne add neki oda!  -mondta InuYasha miközben feltápászkodott a földről.

-Hát jó! -mondta félvállról AsaYoru. 

-Azt hiszem, hogy az a kis semmirekellő lesz a szerencsés nyertes! –mondta a szellem miközben újra villámokat idézett meg a kezében, amint érezte, hogy elegendő gyűlt össze belevezette a hanyouba.

-Ne! Odaadom, csak hagyd őt békén.

- A félszellem hatalmasat üvöltött fájdalmában. Kagome nem bírta tovább. Elsírta magát gyorsan odadobta az üvegcsét AsaYorunak és odafutott InuYashához.

-Ó! Milyen megható! Kár hogy nem maradhatok! –Azzal felugrott a magasba, ahol már egy toll várta, majd pedig elröppentek.

-InuYasha! –kiáltotta Kagome és odaszaldt szerelméhez. A hanyou már alig lélegzet.

-Kérlek, nem hallhatsz meg! Szükségem van rád! InuYasha! Én szeretlek! –még jobban sírni kezdett.

-Ka-go-me!

-Csss… most ne beszélj! –mosolygott a lány a félszellemre.

-Én is! –mondta utolsó erejével InuYasha majd elájult.

-Kagome bevitte a sebesülteket egy kunyhóba Kirara segítségével, aki szerencsésen megúszta a szelet. Ellátta a sebeket és befogta Rint és Shippout egy kis munkára, hogy szerezzenek enni és innivalót.