14.       Fejeztet

 Átváltozás

Sesshoumaru nem szólt egy szót sem. Ez persze már idegesítette a többieket.

-          Szerinted, miért ilyen szomorú? – suttogta Kagome Sangonak.

-          Nem tudom. De elég maga alatt van.

-          Nem igaz, hogy nem tudjátok lányok! – szólt közbe Miroku. – Nincs itt az a csinos lány, és ezért ilyen szomorú. Én is az vagyok e miatt.

Persze erre a kijelentésére egy pofon volt a jutalma Sangotól.

-          Inuyasha mikorra épül föl? – kérdezte Sesshoumaru.

-          Én már jól vagyok – szólt közbe Inuyasha, és próbált felállni.

-          Fekszik. – mondta Kagome, mire Inuyasha elterült a földön. – Talán 2 nap.

-          Az sok.

-          De Sesshoumaru! Inuyasának ereje teljében kell lennie, mire megütközik Narakuval. Ha sérült, úgy te sem veszed hasznát. – érvelt Kagome.

-          Igazad van. Gyógyítsd meg minél hamarabb.

-          Sesshoumaru. – szólt közbe Miroku – Hol van Melina?

-          A saját világában. Nem jön vissza többé.

-          Ó! Még meg sem tudtam kérdezni, tőle lesz-e a gyermekeim anyja! – panaszkodott Miroku.

Erre Sango megsértődött és kivonult.

-          Sango, várj! – ment utána Miroku. – Én nem úgy értettem! Gyere vissza!

-          Na, ez most eltart egy darabig. – mondta Kagome és újra hozzáfogott Inuyasha sebeit ellátni.

Sesshoumarua a gondolataiba merült. Az előző éjszaka jutott eszébe. Felejthetetlen volt! De azért volt ilyen kegyetlen a lánnyal, hogy ne legyen semmi baja. Annyira ragaszkodott már hozzá, hogy nem tudná elviselni, ha valami baja esne. Ezért is küldte vissza. A helyzet az, hogy bele szeretett a lányba és ezt még fel kell dolgoznia. Hiszen ő egy hatalmas kutyaszellem és gyűlöli a halandókat. Kivéve egyet. És az apja is egy halandó nőt választott. Most már sejtette miért. De most a Naraku elleni harcra kell koncentrálnia.

-          Végre elkészültem! – jelentette ki Naraku. – Gyere be, drágám!

A függöny mögül előjött Melina. Hosszú vörös haja lófarokba volt megkötve, a ruhája egy fekete fűző és egy olyan szoknya volt, ami két oldalt fel volt vágva. Persze minden fekete volt rajta. A jobb vállában ott csillogott a Szent égkő egyik szilánkja. Melina erősebbnek érezte magát, mint eddig valaha. Mindenre emlékezett. Naraku nem végzett rajta agymosást.

     -     Ó, drágám! Egyszerűen elbűvölő vagy! Gyere ide hozzám! – parancsolt Naraku.

Melina oda ment Narakuhoz és leült mellé.

-          Szépségem, hogy érzed magad?

-          Még sose voltam, ilyen jól.

-          Ugye, tudod mi lesz a dolgod?

-          Igen. Megölöm Sesshoumarut, míg te végzel Inuyashával.

-          Jó kislány! Milyen szerencséd van, hogy rád találtam! – Naraku magához húzta Melinát. Melina a vállára hajtotta a fejét.

-          Igen. Szerencsés vagyok. – mondta halkan.

 15.       Fejezet

 Naraku és harcosa

Eltelt 2 nap és Inuyasha már rendbe jött. Persze ezt is Kagoménak köszönheti. A csapat elindult Naraku palotája felé, nyugatnak. Nemsoká oda is értek. A levegőben mérges gőz terjengett és már olyan volt, mintha éjszaka lenn, pedig még dél se volt. Kagome Inuyasha háta mögé húzódott, Sango előkészítette a Csonttörőt, Miroku pedig a Kaazanát. Inuyasha elővette a Tetsaigát. Sesshoumaru is készen állt a harcra.

Ekkor megjelent Naraku a pávián bundájában.

-          Szóval megtaláltatok. – gúnyosan elmosolyodott – Nem baj, legalább egyszerre végezhetek veletek.

-          Azt majd meglátjuk, Naraku. – mondta Inuyasha – Ne a szád járjon, hanem harcolj!

-          Inuyasha… Egy csapás és végzek veled.

-          Csak ne olyan hevesen, Naraku. – szólt közbe Sesshoumaru. – Most kettőnkkel kell megküzdened. Inuyashát csak én ölhetem meg.

-          Ez szép! – mondta Inuyasha.

-          Nem baj, végzek mindkettőtökkel.

Sesshoumaru és Inuyasha egyszerre támadtak Narakura. Naraku Inuyashát vette célba. És egy csapással a földre küldte Inuyashát. Sesshoumaru Narakura akart támadni, már majdnem lecsapott rá, amikor előtte ott termett Melina. Sesshoumaru éppen, hogy csak meg tudott állni. Nagyon meglepődött.

-          Melina… te mit keresel itt?

-          Nem sokat, de az nekem pont elég.

És megtámadta Sesshoumarut. Sesshoumaru nem tudott védekezni, azt se tudta mi történik.

„Lina tényleg megtámadott?”

Aztán csak magához tért és kivédte a következő csapását. Közben Naraku és Inuyasha újra összecsaptak. Naraku terve tényleg bevállt, hisz Sesshoumaru most nem tud ellene harcolni.

-          Lina! – mondta Sesshoumaru, miközben lefogta Melina két kezét, aki háttal állt neki – Miért csinálod ezt?

Melina a lábával fejbe rúgta Sesshoumarut, aki erre elengedte.

-          Hát nem tudom, drágám? – kérdezte Melina, miközben Sesshoumarunak a gyomrába rúgott, aki összeesett – Bosszúból. Azért, ahogy velem bántál. – még egyszer belerúgott – Mert csak kihasználtál. És én tényleg szerettelek.

Sesshoumaru elkapta a lábát és lenyomta a földön fekvő lányt.

-          Csak a te érdekedben voltam ilyen. Nem akartam, hogy bajod essen… - mélyen a szemébe nézett – Már nem szeretsz? – kérdezte bársonyos hangján.

Melina szóhoz sem jutott. Megint ez a hang. Tudja, hogy vegyen le a lábamról. De nem hagyhatom magam.

Közben Naraku ereje teljében támadta Inuyashát, aki már megint sok sebet szerzett. Miroku és Sango a segítségére siettek, de nem igazán bírtak el Narakuval.

-          Hol van Sesshoumaru, amikor szükség lenne rá? – kérdezte Sango.

-          Miatta ne aggódjatok! – szólt Naraku – A harcosom lefoglalja egy darabig. Most inkább miattam aggódjatok!

Erre megint rájuk támadt. De Kagome kilőtt egy nyílveszőt, így egy ideig fel tudták tartani.

-          Válaszolj! – mondta Sesshoumaru szinte parancsolóan.

Melina elfordította a fejét. Nem bírt ilyen sokáig Sesshoumaru szemébe nézni. Egy könnycsepp gördült le az arcán, amit Sesshoumaru lecsókolt. Az ajkai melegek voltak, olyanok, mint azon az éjszakán. Melinában feltörtek az emlékek. Ránézett Sesshoumarura, aki már olyan közel hajolt hozzá, hogy a leheletét érezte az arcán. Sesshoumaru már közelített az ajka felé, amikor Melianának eszébe jutott, hogy miért is van itt. Egy könnyed mozdulattal lelökte magáról a szellemet, ő maga, pedig felállt.

-          Annak már vége, Sessy! – elkapta a jobb kezével a torkát és felemelte – Te öltél meg akkor! Csak magadat hibáztathatod, azért mert ilyen lettem!

-          Ez az, drágám! – szólt közbe Naraku – Öld meg!

A többiek még csak most ismerték fel, hogy ki is az a harcos.

      -     Melina, ne tedd! – kiabált neki Kagome.

 Melina ránézett Kagoméra. Aztán vissza Sesshoumarura. A szellem könnyen kiszabadulhatott volna a szorításból. De nem tette. Melina hirtelen eleresztett. Körbe nézett. Azt se tudta, hogy hol van. Lenézett Sesshoumarura, aki még a nyakát dörzsölgette. Kagome most vette észre, hogy égkőszilánk van a jobb vállában.

-          Öld meg, vagy én öllek meg téged! – ordította Naraku.

Melina ránézett.

-          Nekem… te… nem parancsolsz!

Naraku felé kezdett futni és egy jól irányzott jobbossal a földre küldte. Az hamar felállt és most ő kapta el a lány nyakát. Erre Inuyasha és Sesshoumaru is egyszerre támadták meg Narakut. Ő elengedte a lány és most a két testvérrel volt elfoglalva. Melina felállt, megfogta a táskáját és egy szikla felé rohant.

-          Melina, mit művelsz? – ordította Kagome, de Melina, mintha meg sem hallotta volna, leugrott a szikláról.

Naraku már nagyon ki volt fáradva és nem bírt a két testvérrel. El akart menekülni, de mielőtt megtehette volna, Inuyasha és Sesshoumaru egyszerre csaptak le rá. Egy hatalmas lila fény tört ki a testéből és egy nagy ordítás után Naraku végleg elpusztult.

Sango és Miroku csak könnyebben sérült, de Inuyasha és Sesshoumaru sebei már komolyabbak voltak.

-          Jó voltál, Öcskös! – mondta Sesshoumaru Inuyashának.

-          Te is jó voltál, Bátyó!

Naraku végleg elpusztult. Többé vele senkinek nem lesz gondja. Mirokunak eltűnt a lyuk a tenyeréről. Sesshoumaru megbosszulta az apjukat, Inuyasha pedig Kikyout.

 16.       Fejezet

 A szamuráj

Melina arra ébredt, hogy valaki simogatja az arcát. Kinyitotta a szemét. Nem látta annak az arcát, aki tartotta, mert a Nap pont úgy sütött.

-          Tehát túlélted a zuhanást. – szólalt meg az idegen. – Hogy érzed magad?

-          Én nem is tudom…

Melina próbált felállni, de megbicsaklott és megint az idegen kapta el.

-          Mi történt veled?

-          Nem tudom… nem emlékszem. – ránézett az idegenre, akinek most tisztán látta az arcát. Gyönyörű, barna szemei voltak. Melina nagy nehezen szóhoz jutott. – Ki vagy te?

-          Az én nevem Kacumoto. Nem messze innen van egy falu. Onnan jöttem. És te.

-          Az én nevem Melina. És… - Melina körbenézett. – Nem vagyok idevalósi.

-          Gyere, elviszlek a falumba. Míg rendbe jössz, a gondodat viselem.

Ezzel Kacumoto ölbe kapta a lányt. Ő nem ellenkezett. Nagyon fáradt volt, örült, hogy viszik.

„Tényleg, hogy kerültem ide? Arra emlékszem, hogy átjöttem Sessyvel… Úristen! Sesshoumaru… lefeküdtem vele… és visszajöttünk… de, hogy mi történt utána? Biztos sokkot kaptam.”

Kacumoto elvitte a házába, a már alvó lányt és hívta a falu öregjét, hogy lássa el a lány sebeit.

„Fura egy lány.” Gondolta Kacumoto. „Hogy kerülhetett a folyópartra, ilyen sérülésekkel? Majd biztos eszébe fog jutni. Addig is itt marad és vigyázok rá.”

-          Hol van Lina? – kérdezte Sesshoumaru. Körbe nézett és nem látta sehol a lányt.

-          Hát nem tudod? – kérdezett vissza Kagome.

-          Nem. Hol van?

-          Lina… leugrott a szikláról.

Sesshoumaru nem figyelt többé Kagoméra. Csak odaszaladt a szikla széléhez és lenézett a mélybe.

-          Meg kell találnom őt. – mondta Sesshoumaru és elindult lefelé. Inuyasha elkapta a karját.

-          Szerinted, túlélhetett egy ilyen zuhanást?

-          Égkőszilánk volt a vállába – szólt közbe Kagome – Lehet, hogy túlélte.

-          Én megtalálom őt. – jelentette ki Sesshoumaru.

-          És, ha megtaláltad – mondta Inuyasha – az égkőszilánkot elhozhatnád nekünk.

-          Inuyasha – mondta Kagome – Ne legyél ilyen goromba! Gyere, ellátom a sebeidet.

-          Sesshoumaru! – szólt még Inuyasha a bátyja után – Gyertek utánunk mihamarabb.

Sesshoumaru bólintott, majd elindult lefelé. Sajnos a folyóban elvesztette az illatát, így nem tudta, hogy merre lehet. Bele szippantott a levegőbe, de nem érezte a lányt. Végül Sesshoumaru visszament Inuyasháékhoz. Ott úgy döntöttek, ha mindenki rendbejött megkeresik Melinát. És persze a maradék égkőszilánkokat is.

 17. Fejezet

 A falu

Mikor Melina magához tért, a sebei be voltak kötve. A feje az nagyon fájt. Felült és körülnézett. A hely ismeretlen volt számára. Az egyik sarokban felfedezte a táskáját. Oda akart menni hozzá, de pont akkor jött be valaki a kunyhóba.

-          Jó reggelt! – köszönt az idegen – Jobban vagy már?

Melina értetlenül nézett rá. Nem tudta, hogy ki ő.

-          Te ki vagy?

-           Nem emlékszel rám? – Melina nemet intett. – A nevem Kacumoto, és találtam rád tegnap a folyó partján. Tele voltál sérülésekkel. Akkor magadhoz is tértél, de úgy látszik nem emlékszel semmire. Vagy igen?

Melina elgondolkodott.

-          Nem nagyon. Az utolsó emlékem, hogy… - nem akarta elmondani Kacumotonak, mi az utolsó emléke. Az volt, hogy Sesshoumaru elhagyta.

-          Hogy? – kérdezte a szamuráj.

-          Mindegy, - terelt Melnia – nem érdekes. – ránézett Kacumotora, aki csodálattal nézett rá vissza. – Köszönök mindent, de most már mennem kell.

-          Kérlek, maradj! – kérlelte – Majd én vigyázok rád, amíg rendbe jössz.

-          Nem szükséges. Boldogulok egyedül is.

Melina próbált felállni, de a vállába belehasított a fájdalom, és el is esett volna, ha Kacumoto el nem kapja.

-          Még nem vagy elég erős.

-          Tudom. De el kell mennem. – erősködött a lány.

-          Hova ilyen sürgős.

-          Haza kell mennem. Engedj!

Melina ellökte magától a férfit. Oda ment a táskájához és kivette belőle a ruháit.

-          Rendben. – egyezette bele a szamuráj. – Akkor elkísérlek.

-          Kösz, de tudok vigyázni magamra.

-          Ne legyél ilyen makacs! Tudod milyen lények mászkálnak odakint?

-          Képzeld, tudom! – kiabálta Melina – És vállalom a kockázatot.

-          Engedd, hogy elkísérjelek. – kérlelte még mindig.

Melina ránézett a férfira, és az olyan elszántan nézett vissza rá, hogy tudta, ha nemet mond, úgyis követné.

-          Legyen hát! – rámosolygott a férfira. – De most menj ki, míg felöltözöm.

Melina felöltözött és kiment a kunyhóból. Kacumoto már indulásra készen várta.

-          Mehetünk?

-          Igen.

-          Merre kell menni?

Melina körbenézett. Nem emlékezett erre a helyre és fogalma sem volt, hogy merre induljon.

-          Nem tudom. Erre a helyre nem emlékszem.

-          Semmi nem ugrik be?

Melina elgondolkodott. Amikor Narakut követték nyugatnak mentek. Akkor logikusan keletnek kéne menni.

-          Menjünk keletnek. – mondta határozottan a lány.

-          Jó.

A falun keresztül mentek. Mindenki nagyon megnézte a lány furcsa ruháját, és azt sem értették, hogy Kacumoto hova megy ezzel a lánnyal. Melina nem értette, miért nézik így, pedig nem olyan kihívó cuccot vett fel. Egy farmer és egy hosszú ujjú felső volt rajta.

Kacumoto még megállt egy háznál és élelmet csomagoltatott az útra. Végül kiértek a faluból és elindultak keletnek. Nem szóltak egymáshoz. Melinának nem is volt kedve beszélgetni, inkább a gondolataiba merült. Próbált emlékezni, de semmi nem jutott eszébe. Csak az, ahogy Sesshoumaru ott hagyta a fa előtt. „Azt mondta, menjek haza. De nem mentem. De akkor, hogy kerültem ide? Á! Már fáj a fejem. Az a fontos, hogy mielőbb hazaérjek. Soha többé nem jövök ide vissza!” Melina megint a vállához kapott. Megint bele nyílalt a fájdalom. De ő nem is sejtette, hogy azért mert az égkőszilánk még mindig a testében volt.