3. rész

- Pontosan hol is vagyunk? – érdeklődtött Lina Devintől, aki határozottan haladt egyre beljebb az erdőben.

- Ne aggódj, pontosan tudom az utat. Te csak maradj a nyomomban. – Válaszolt a férfi.

- Ilyen messzire hozott el a falutól? Akkor nehezebb lesz megtalálni Gourry-ékat, mint gondoltam,… - sóhajtott a lány…

Ugyan Devin megmentette Lina életét, a lány mégsem bízott meg benne. Valószínűleg ezt a fiú is érezte, mert nem nagyon próbált szóba elegyedni Linával. Fokozatosan mélyebbre hatoltak az erdőbe, ami egyre sötétebb és rémisztőbb alakot öltött, végül már az orruk hegyéig sem láttak…

- Lighting! – suttogta Lina, mint aki attól fél, hogy egy hangosabb szó a világ végét eredményezné. Ha nem is a világ vége következett ezután, akkor sem volt valami kellemes dolog. A varázslat bevilágította az egész ösvényt, amin Lináék haladtak. A sötétből szörnyek egy csoportja bújt elő. Valószínűleg lesből akartak támadni, ám tervük így meghiúsult. Hatalmas testük leginkább egy imádkozó sáskára emlékeztettet. A legnagyobb, aki valószínűleg a vezér is volt, valami érthetetlen nyelven elkiáltotta magát, mire az összes bestia támadásba lendült. Lina épp készült volna visszaverni a csapást, de Devin finoman hátrébb tolta. Kezét az oldalán lógó kardra helyezte, majd várt. A szörnyek egyre közelebb értek, Lina már attól tartott, hogy Devinnek elment az esze, de ekkor a fiú végre előrántotta kardját. A magasba emelte, csak úgy fénylett aranymarkolata, így Lina is jobban szemügyre vehette. Látszólag átlagos kard volt, ám a pengét ábrák díszítették. Szám szerint négy. Legközelebb a markolathoz egy láng jele volt kivehető, fölötte egy vízcsepp, azután pár spirálalakú vonal, ami feltehetőleg a szelet jelképezte volna, legfelül pedig egy szikla díszelgett. Devin Nem habozott tovább, elkiáltotta magát: Négy Elem Kardja!  – erre a kard vörösen izzani kezdett, majd hatalmas lángok csaptak fel belőle. A sáska szörnyek már veszélyesen közel értek, de a fiú csak ere várt. Egyetlen csapással akart végezni az egész csapattal.

- Tűz Csapás! – Kiáltott ismét a levegőbe Devin. Lina nem hitt a szemének.

- Ez a kard… Ez kell nekem! – gondolta gyorsan a lány, miközben Devin valóban egy csapással végzett az ellenséggel. Ezután elegánsan visszatette kardját a hüvelyébe.  

- Devin… - suttogta ámulattal Lina… (Hűű, de ismerős ez a rész!)

- Igen Lina kisasszony?

- Devin… Ez a kard nekem kell! Add nekem! – ugrott a hüvely után, de Devin elég gyors volt, sikerült elrántania időben a kardot, így Lina pofával a földre érkezett.

- Ez a kard nagyon értékes, ugye nem képzeled, hogy csak úgy neked adom? – szólt le a földön fekvő lánynak Devin.

- Én nem adom fel ilyen könnyen!!! – ugrott fel Lina. – Akkor megveszem tőled! – jelentette ki, mint aki nagyon biztos a dolgában. Nem csoda, hisz Lina nagymestere az alkudozásnak. A fiúnak nem is volt nagyon más lehetősége, mint eladni a kardját. Végül 40.000 aranyért volt hajlandó megválni fegyverétől. Miután lezajlott az adás-vétel, ismét útnak indultak. Devin kardja nélkül, Lina egy új, és remélhetőleg hasznos fegyverrel.

*

- Zelgadis?

- Hm?

- Nem gondolod, hogy le kéne már onnan hívni?

- De. Valóban… Amelia? – kiáltott egy fa csúcsa felé, mire valaki odafent megfordult.

- Igen, Zelgadis úrfi? Még mindig nincs semmi!

- Értem, de nem gondolod, hogy le kéne már jönnöd?

- Ezt meg hogy érted?

- Szerintem Zelgadis arra céloz, hogy már kb. négy napja állsz odafent. Nem unod még? – kérdezte Gourry, de hirtelen el is hallgatott, mert rájött, mekkora ostobaságot követett el. Okot adott Amelia-nak egy újabb szónoklatra az igazságról és a kitartásról…

- Gourry úrfi! Zelgadis úrfi! Csak nem gondolják, hogy ilyen könnyen feladom?! Vállaltam a feladatot, hogy figyelem jön-e Lina kisasszony és jelzek neki, ha erre tart! Nem jöhetek le, hisz bármelyik pillanatban itt lehet Lina, és ha nem vagyok itt, ki adja tudtára, hogy hol is vagyunk? Én, Amelia Will Tesla Seyruun, nem adom fel addig amíg… - el nem alszik. Nagy puffanás jelezte földet érését. A fiúk rögtön hozzá siettek, s segítettek neki valami pihenő helyet keresni. Itt vált a kép. Amelia egy tisztáson alszik, Gourry tűzifát gyűjt, hogy süssön valamit, Zelgadis pedig…

- MIÉRT! Miért nekem kell egész nap itt gubbasztanom? – veszekedett magában fent a fán, miközben távcsövével a tájat kémelte.

A nap már lenyugvóban volt, a táj kezdett elcsendesedni. A falut építő emberek is fekvőhelyet kerestek maguknak, hogy másnap újult erővel próbálják rendbe hozni azt, amit egy hatalmasabb erő a földel tett egyenlővé. Gourry és Amelia már javában aludtak a kis tábortűz mellet. Zelgadis továbbra is a tájat kémlelte, arcán a szokásos semmitmondó kifejezés ült. Ekkor végre léptek zaja törte meg a kínos éjszakai csendet. Zelgadis távcsövét a hangok irányába fordította, s várt, míg az erdő sűrűjéből végre kivehette, kik is közelítenek a falu felé.

- Gourry! Amelia! – kiáltott le barátainak. – Ez Lina!

- Lina?

- Lina kisasszony! – ugrottak fel mindketten a hír hallatára. Amelia rögtön az érkezők elébe szaladt, hogy ott üdvözölhesse Lina-t. – Lina kisassz.. – hallgatott el hirtelen, mikor meglátta a lány oldalán Devin-t. – Lina kisasszony! Mi itt aggódunk érted, te pedig semmit sem törődve szegény Gourry úrfi érzéseivel, egy másik fiúval kavarsz? Szégyelld magad!

- Hogy mi? – néztek egymásra mindketten majd gyorsan el is kapták tekintetük. – Amelia! Te képzelődsz! Mégis! Hogy gondolhatsz rólam ilyet?

- Hát, pedig tényleg nagyon úgy látszott. – csatlakozott a beszélgetéshez karba tett kézzel Zelgadis, mellette pedig a fejét vakargató Gourry állt.

- Most akkor mi van?

- Az hogy hülye vagy! – kiáltott rá Lina, a tőle megszokott modorban. Amelia! Mégis miből gondolod, hogy egyáltalán felfogta, hogy nem vagyok itt? És én még ajándékot is hoztam neki!

- Te? Ajándékot? – kérdezte Zelgadis, mint aki nem hisz a saját fülének, pedig az ő hallása különösen kifinomult volt.

- A fénykard helyett… - csatolta le oldaláról Lina a Négy Elem kardját, s Gourry felé nyújtotta.

- Nekem? – vette át a kardot.  Látszólag egyből megérezte kard különleges erejét, mert arcáról eltűnt a szokásos arckifejezés, és helyette az erő és a bátorság jele jelent meg rajta. Rögtön elő is rántotta új fegyverét, hogy jobban is megcsodálhassa. Párszor meglengette, hogy érezze a kard csodás könnyedségét, amit valószínűleg a levegő elemnek köszönhetett.

- Nem próbálod ki? – kérdezte Lina, ismerve a fegyver különleges képességeit.

- Hogyan kell használni? – kérdezte a fiú.

- Devin tudja, tőle vettem.

Erre mindenki az eddig távolabb álló fiúra nézett. Hirtelen a semmiből Xellos is feltűnt. Valószínűleg ő is köszönteni akarta Lina-t.

- Be se mutattam Devint? – kapott a fejéhez Lina. Devin, ez a lány itt Amelia, az a melák ott Gourry, és az a kőfiú meg Zelgadis.

- Mit mondtál?

- Bocsi Zel.

- Lina! Hányszor megbeszéltük hogy…

Kezdtek veszekedésbe Lina-ék, miközben Xellos ismét eltűnt. Devin is jobbnak látta ha, elfoglalja magát valamivel…

*

Xellos legközelebb egy alűrben tűnt fel. Alaposan körül nézett, de nem látott senkit. Ezzel szemben érezte a hatalmas erő jelenlétét, ami az alűrt is létre hozta.

- Kowai! Drága barátom! – szólalt meg hirtelen a mazoku. – Minek köszönhetem későesti meghívásod? És miért nem mutatod magad? Pedig olyan daliás voltál… - folytatta a beszédet Xellos, mikor végre megszólalt egy másik hang is.

- Xellos! Hallgass! Nem tűröm tovább, hogy keresztbe tegyél nekem! – azzal egy fekete árny suhant végig az űrön, egyenesen Xellos felé. A mazoku épp időben tért ki, s már ellentámadásra készült, de Kowai eltűnt. Xellos idegesen nézett körül, de nem látta sehol ellenségét. Egy ideig még próbált támadni, de akárhányszor megpillantotta az árnyat, az nyomban dimenziót váltott, így a fiú ismét szem elől tévesztette. A következő pillanatban ismét megpróbált csapást mérni Kowai Xellos-ra, de megint sikerült kitérnie, így komolyabb baja nem esett. A fiú hirtelen rájött, sarokba szorították. Itt ő nem nyerhet csatát, menekülnie kell. De már késő volt. Próbált keresztül törni az alűr határán, de nem volt elég ideje. Kowai ismét lecsapott, és ezúttal nem tévesztette el a célt. A támadás egyenesen kettészelte Xellos-t, majd összeesett. Kowai, mint aki jól végezte dolgát, Xellos felé állt.

- Xellos. Lassabb vagy, mit emlékeztem… Vagy csak én tettem szert ekkora erőre? Na de.. Ez most már neked úgy sem számít. Most, hogy te nem tudsz hátráltatni, már nem volt hiába való felrobbantanom fél Seyruun-t és azt a szánalmas emberek lakta várost… - hirtelen felnevetett, majd el is tűnt.

Xellos ugyan még élt, de ereje jócskán megcsappant. Lábai végképp működés képtelenné váltak, így fel sem tudott állni. Hirtelen az alűr határai is szűkülni kezdtek. Kowai kezdte el megszűntetni a mesterséges teret. Xellos-nak, ha még élni akart, nem sok ideje maradt a menekülésre. Minden csepp erejét összeszedve még egyszer megpróbálta áttörni a határt, miközben a tér vészesen zsugorodott. Ha bent reked, a térrel együtt megszűnik létezni…