A Végzet Igéje

Hatalmas robbanás rázta meg egész Seyruun-t. Már hajnali kettő is elmúlt, senki sem tudta mi történhetett. A helyszínre, Seyruun szívébe, azonnal egy kisebb hadőrség sietett. A házak szinte teljesen megsemmisültek, a romok alatt alig akadt túlélő. Az utakat mindenfelé törmelékek borították be, s csak úgy vöröslött rajta a vér... A robbanás feltételezett helyén egy hatalmas kráter éktelenkedett.  A város központja szinte teljesen elpusztult. A károkat fel sem lehetett becsülni. Az emberek kimentése a romok alól ugyan elkezdődött, de értelme nem sok volt....

Másnap folytatódott a katasztrófa kivizsgálása. Először a krátert vizsgálták át tüzetesen, de nyomra sajnos nem akadtak. Ezután a környéket is átfésülték, de mindhiába.  Egy biztos volt. Ezt egyszerű ember nem tehette. Csak egy nagyon nagy hatalmú varázsló, vagy egy szörny lehet erre képes. A palotában, ami szerencsére kívül esett a robbanás hatóköréből, tárgyalások kezdődtek a további intézkedésekről. A megbeszélést Seyruun hercege, Philionel vezette, mellette foglalt helyen egyetlen, már nem is olyan kicsi lánya, Amelia.

- Véleményem szerint a helyzet elég válságos. Rengetegen haltak meg tegnap éjjel. Ezt nem hagyhatjuk annyiban! Ki kell deríteni, hogy ki, vagy mi okozta a robbanást! - ismertette álláspontját a herceg.

 A tárgyalás többi résztvevője is egyetértett Philionellel, de a száraz tényeknél tovább nem jutottak. Azonban valamit tenni kell.

- Uraim! - állt fel Amelia. - Bizonyára maguk is tudják, hogy míg Lina Inverse társa voltam, útjaim során többször is tapasztaltam hasonló pusztítást. Emlékezzünk csak Sairaag tragédiájára! Akkor az egész város elpusztult. Mi még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Saját nézetem szerint, a pusztítás mögött egy szörny áll, s hogy a tragédia ne ismétlődhessen meg, hívjuk el azt az embert, aki mindenkinél jobban ismeri a szörnyeket! Lina Inverse-t!

*

Dél volt. Az eddig csöndes erdőből hirtelen ijedten szálltak fel a madarak. Nem is csoda, hisz a következő pillanatban az erdő egy része már lángokban állt. Egy kis ösvényen lábak kopogását lehetett hallani. Futottak.

- Lina? Most mihez kezdjünk? - kiáltott előre a lánynak Gourry.

- Egyenlőre... fogalmam...sincs... - szólt vissza. - De ha nem rázzuk le ezt a szörnyet, megnézhetjük magunkat!

- És ezt mégis hogy gondolod? - faggatta tovább a lányt Gourry.

- Nem tudom de... ááá! - egy varázslat pont mellette robbant, így Lina elvesztette az egyensúlyát, és 5 méterrel arrébb ért földet. - Na jó! - pattant fel gyorsan. - Ebből elég! Túlvilági erő, Karmazsin vérfolyam...

- Lina? Lina, mit csinálsz? Ugye nem.. LINA!!!!!!!!!! - kiáltott rémülten Gourry.

- Dragon Slave!!!!!!! - mondta ki a varázslatot a lány, amit egyenesen a szörnyre irányított.

Lina körül a fák először meggyulladtak, majd villámgyorsan el is porladtak. A pusztítás mindenre kihatott. A szörnynek még meglepődnie sem volt ideje, rögtön a semmivel lett egyenlő. Az erdő azon részéből szinte semmi sem maradt, csak néhány elszenesedett fatörzs. Lina, mint aki jól végezte dolgát, felállt, körül nézett, összecsapta párszor a kezét, majd a földön kuporgó Gourry-hoz szólt.

- Most már felkelhetsz!

- Vége? - nézett szét a fiú. - Hűűű, Lina! Mekkora pusztítást vittél véghez! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzása volt?

- Dehogy volt túlzás! Szerintem még kevés is volt neki! Hiszen eltalált! Még is hogy képzelte! Hogy csak úgy következmények nélkül kikezdhet velem? - pörgött be a lány.

- Jól van, értem.. Csak állj már le... - próbálta nyugtatgatni Gourry.

Útjuk további része azzal telt, hogy Lina bosszankodott, Gourry pedig hallgatta, hisz mást úgy sem tehetett. Már olyan régóta együtt volt Linával, hogy lassan hozzá szokott. Az erdőbe visszaállt a megszokott csend, s a madarak csiripelésén kívül nem is nagyon volt egyéb zaj.

*

- Segítség! Szörnyeteg!! - kiabálásoktól harsogott az egész falu. Egy titokzatos lény elől futott mindenki. Az egész település felfordult. Mindenki rohant, amerre tudott, néha még egymással sem törődtek, s fellökték az útjukban állókat. A valami, amitől mindenki félt, a főutcán haladt lassan, látszólag nem állt szándékában bárkit is bántani. Egyszercsak megállt, s szétnézett. Szemén és annak környékén kívül szinte semmi sem látszódott ki kőborította testéből, ám még ez is elég volt ahhoz, hogy mindenkit elijesszen.

- Fantasztikus... - szólalt meg végre. - Most, hogy mindenkit sikerült elkergetnem, - mondta bosszúsan, miközben levette csuklyáját - ezekre már nincs is szükségem...

Zelgadis volt az, látszólag semmit sem változott. Testét kő borította azóta mióta Rezo, a vörös pap megátkozta szegényt. Most is a varázslatot kereste, amivel megtörheti az átkot, de mindhiába.

- Most, hogy nincs itt senki, legalább nyugodtan átnézhetem a könyvtárakat és a templomokat... - indult tovább az egyik épület felé. Egyhamar rá is talált a falu legnagyobb könyvgyűjteményére. Ekkor már alkonyodott.

*

Este, a hegy csúcsán egy alak jelent meg. Fentről tekintett le az alatta húzódó erdőre. Majd a kicsit távolabbra fekvő falura nézet, végül Seyruun városa kerül figyelme középpontjába. Vizsgálódása látszólag céltalan volt.

- Mit nézel úgy, Xellos? - szólalt meg egy hang a fiú mögött.

- Nahát, - fordult a hang felé Xellos - Kowai! Drága barátom! Észre sem vettelek! Idejét sem tudom, mikor láttalak utoljára!

- Xellos! Nekem te ne jópofáskodj! - mordult fel Kowai. - Tudom, milyen bajkeverő vagy. Ezért még most szólok... Ne állj az utamba. - azzal eltűnt.

- Ezt meg még is mire véljem? - szólt utána Xellos, arcán megszokott mosolyával, s mint hogy választ nem kapott, ő is eltűnt. Legközelebb Seyruun felett jelent meg. - Azt hiszem, tudom mire utalt az én drága barátom - szólalt meg újra a mazoku, majd ismét eltűnt... Hajnalodott.

*

- Álljanak meg! Kérem! Álljanak meg! - egy alak rohant át az erdőn.

Lináék nem rég keltek föl, de már útnak is indultak, mikor figyelmesek lettek a kiabálásra. Mikor megfordultak, Gourry-ba egy törpe kisember ütközött. Miután sikerült levakarni a fiú páncéljáról az emberkét, az csak ennyit tudott mondani:

- Le-vél... Lina...Lina.. Inve..- s elájult. Valóban nem kellemes dolog egy olyan hatalmas emberbe ütközni, mint Gourry.

- Én vagyok Lina Invese. - szólt a földön fekvő férfihoz, mikor az végre magához tért. - Mit akar? - kérdezte a lány.

- Levél, Seyruun-ból. - nyögte ki, s átnyújtott egy összegyűrt kis borítékot, rajta a királyi pecséttel.

Lina átvette, s nyomban ki is nyitotta a levelet. Lassan végig olvasta, majd megint a futárhoz fordult.

- Pontosan mi is történt?

- Felrobban a város. - dadogta rémülten a küldönc.

- Még egy kicsit pontosabban...

- Nem tudom, csak azt, hogy a városközpont romokban hever, s hogy a herceg hívatja magát!

- Úgy. - szólt rideg hangon Lina - Szóval el is olvasta? - bukott le a küldönc... - Fire Ball! - kergette el a lány a kíváncsi férfit.

- Felrobbant Seyruun? - kérdezte Gourry?

- Valami olyasmi. - válaszolt a lány. - De erre most nem érünk rá. Seyruun-ba kell mennünk. - Azzal irányt váltott, s kelet helyett észak felé indult.

*

- Ennek sem volt túl sok értelme... - gondolta magában Zelgadis. Mikor végre kiért az elhagyott faluból, egy sűrű erdő állta útját. - Még ez is... - sóhajtott, s elindult keresztül az erdőn, amin csak egy keskeny ösvény vezetett át. Már órák óta halad a kitaposott úton, mikor a fák ritkulni kezdtek.

- Ilyen hamar átértem volna? - gondolta magában, mikor kiért a fényre. De tévedett. Az a hely, ahol állt, nem tisztás vagy valami ilyesmi volt, hanem egy csata helyszíne. A növényzet mindenhol leégett, s mindent hamu borított. Zelgadis körbe nézett, mikor valami különösre figyelt fel a földön. Az egyik szikla mellet egy kis piros valami csillogott. Miután lehajolt, hogy megnézze, arcán mosollyal csak ennyit mondott:

- Lina...  - A Xellostól vásárolt talizmánt tartotta kezében. Ezután az ösvényen tovább indult, de már kétszer olyan gyorsan, annak reményében, hogy utolérheti barátait. De nem sejthette, hogy Lináék az ösvényről letérve Seyruun felé tartanak...

*

- Végre itt vagyunk! - kiáltott fel Lina, mikor elérték a város falait. Alig hogy beléptek a városba, mélységesen megdöbbentek. Minden felé gyászoló emberek, katonák és törmeléket takarító munkások. A harang szinte percenként kondult meg a temetési szertartások miatt. A város gyászolt.

- Ennyire súlyos a dolog? - rémült meg Lina.

- Ennyire. - szólalt meg egy hang a háta mögött. Philionel állt mögötte. - Örülünk, hogy ilyen hamar ide jöttél Lina. - indult el a kastély felé a herceg - szerintünk az eset mögött egy szörny áll, és ha gyanúnk beigazolódik, csak rád számíthatunk.

- Értem, - sóhajtott a lány. - Akkor mennyire is számíthatok? - tört ki belőle a kérdés, mire mindenki hanyatt vágódott.

- LINA! Hogy tudsz te ilyenkor is a pénzre gondolni! - ordította le Gourry a lányt.

- Lina kisasszony, te semmit sem változtál. - Amelia is megérkezett üdvözölni barátait.

- Amelia! Hogy vagy! - kérdezte Gourry.

- Nem túl jól. Eléggé lesújtanak a történtek. De most hogy ti is itt vagytok... - eközben már egy kisebb dombocskán állt - A GAZTETT ELKÖVETŐJE NEM MENEKÜLHET AZ IGAZSÁG ELŐL!!!

- Na tessék! Megint kezdi... - sóhajtott Lina.

- ... AZ IGAZSÁG NEVÉBEN!

- Azt hiszem, befejezte... - súgta Linának Gourry.

- Drága barátaim! - szólalt meg egy ismerős hang a fejük felett. - Olyan rég nem láttuk egymást!

- XELLOS! - kiáltott fel egyszerre az egész társaság.

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte Lina.

- Gondolom semmi jót Xellos úrfi...

- Ugyan már... Még nem is csináltam semmit... Csak gondoltam szólok, hogy a robbanás mögött egy szörny, nevezetesen Kowai, egy régi ismerősöm áll....

- Remek... - sóhajtott ismét Lina. - Már csak ez hiányzott. Xellos másik régi ismerőse... Gondolom, nem akarod elárulni, hogy hol is találjuk a te régi barátod.

- Szívesen elmondanám de az sajnos titok... Ugye megértitek? És ha most megbocsátotok... – mondta, s azzal eltűnt.

- Megint lelépett. - szögezte le Amelia.

- Szóval Kowai... Ki kell derítenünk, hogy ki is ő.

- Óóóó! - kiáltott föl Gourry. - Én azt ismerem! - erre a kijelentésre mindenki ismét hanyatt vágódott.

- Micsoda? - pattant föl Lina.

- A falumban volt egy legenda egy hatalmas szörnyről, aki hatalmas erejével városokat rombol le. De aztán egy varázsló megsebezte azzal a veszélyes izével, tudod Lina..

- A GIGA SLAVE-el?

- Igen! Aztán eltűnt.

- Ez döbbenetes! - szólalt meg Amelia. - Nem is gondoltam volna, hogy Gourry ilyeneket is tud...

- Engem inkább az érdekel, hogy hogyan élhette túl a Giga Slave-t?

*

- Xellos.. Pedig megmondtam, hogy ne álljon az utamba.

- Kowai! Hát itt vagy! - jelent meg a mazoku. - Ne haragudj, hogy elmeséltem a mi csodás barátságunkat Lina Inverse-nek, de úgy gondoltam...

- Takarodj innen Xellos, vagy megbánod!

- Óóó, drága barátom! Milyen dolog az, hogy nem hallgatod végig a jó öreg társad? De ahogy gondolod...      -azzal eltűnt.

- Vajon mire készül...

*

- Nem létezik... Hol lehetnek? - tűnődött magában Zelgadis, miközben még mindig az erdőben bolyongott. Megpróbált Lináék nyomában maradni, de a lány már rég letért Seyruun felé. Ahogy egyre mélyebbre hatolt az erdőben, különös romok kezdtek felbukkanni.

- Itt valami város lehetett. - nem is tévedett. Hamarosan feltűnt egy régi, elhagyott templom, ami eléggé feltüzelte a fiút. Hátha talál valami érdekeset a templomban.

- Damu Bras! - mondta ki a varázslatot, s a templom fala berobbant, szabad átjárást engedve a kíváncsiskodóknak. A templom maga elég kicsi volt, falait festmények díszítették. Magas kupolája üvegből készült, így jó sok fényt engedett be a helyiségbe. Zelgadis pillanatok alatt feltérképezte a templomot. A szobában csupán egy összetört oltár és egy régi doboz volt. - Hát... - sóhajtott. - Azért nézzük meg azt a dobozt... - emelte fel a kis csomagot. Mikor kinyitotta, abban csupán egy papírlap volt.

- A Végzet Igéje. - olvasta fel hangosan a címet, majd a többi sorokon gyorsan átfutott. - Ez még hasznos lehet.. - tette zsebre a papírt, s távozott a templomból.

*

- Vigyázzatok magatokra, és sok szerencsét! - búcsúzott Philionel Linától és kis csapatától.

Az egész napos gyaloglást csak akkor függesztették föl, mikor Lina gyomra ebédidőt jelzett. Olyankor nem számít, hogy éppen mi van, mert enni kell! Ahogy ő szokta mondani, üres hassal nem lehet csatázni. De ebben igazat adott neki Gourry és Amelia is. A ritkán fel-feltűnő Xellostól továbbra sem sikerült információt kiszedni, így nem maradt más lehetőség, mint keresni. A több napos gyaloglás után végre egy faluba értek. Nem volt valami nagy, sőt, elég lerobbantnak tűnt. De a célnak, miszerint Lináék megtömhessék a hasukat, megfelelt. Miután sikerült kienniük a fogadót, hozzá láttak az információgyűjtéshez. Lina és Gourry az éttermek és a piacok környékén érdeklődött, míg Amelia sajátos módon ki-kiszúrt egy embert és azt kezdte vallatni. Sajnos azt, hogy miért tűnt fel Kowai, és miért rombolta le Seyruun, nem sikerült kideríteni...  Miután nem jártak sikerrel, úgy döntöttek, hogy tovább indulnak.

- Pszt! Hölgyem! - a falu végénél lévő kis sikátorból valaki kiszólt. Lina egyből a hang forrása felé fordult, de annak tulajdonosát nem látta.

- Ki van ott? - kérdezte a lány.

- Van néhány értékes információm a keresett szörnnyel kapcsolatban, gondoltam érdekelné. - folytatta a hang, miközben egy kicsit kijjebb merészkedett a sötétből.

- Rendben! Áruld el!

- Ne olyan sietősen. - ravaszkodott az alak. - Nem megy az ám olyan gyorsan! Előtte szeretnék tőletek kérni egy kis szívességet, az adatokért cserébe...

- Gondolhattam volna. - sóhajtott fel Lina.

- Azt hallottam, nagyhatalmú boszorkányok vagytok, és veletek van egy erős harcos is.

- Térj a lényegre!

- A feladat, amit el kéne végeznetek, a következő. - közben teljesen kijött a sötétből, így alakja jól láthatóvá vált. Alacsony, egérképű férfi volt. Ruhái mind nagyok voltak rá, leginkább egy zsebtolvajra hasonlított. - Szóval, amit tennetek kéne...

- MI A FENE EZ!!!!! - kiáltott fel Lina. A szobában 20 gyerek rohangált össze-vissza.

- Nos tehát a feladat az, - ért mellé a férfi. - hogy vigyáznotok kell a gyerekeimre. - Erre mindenki egy hatalmasat vágódott.

- Csak néhány gyerekre kell vigyáznunk? - értetlenkedett Gourry.

- Pontosan. Amit tudnotok kell még, hogy az étel a hűtőszekrényben van és hogy a kicsi Tomi...

- Tisztára úgy érzem magam, mintha bébi szitter lennék! - sopánkodott Lina, miközben a férfi folytatta a fontos tudnivalók ismertetését. Még majd 10 percen át magyarázta, hogy a nemt’om milyen nevű gyereke allergiás a tejre, és egy másik gyereke pedig fél a szárnyasoktól, megint egy másik a macskaszőrre allergiás…

- .. azt hiszem, csak ennyi. Akkor legyetek jók gyerekek! Apa estére itthon lesz! - búcsúzott a gyerekek apja, majd elment.

- Akkor most mihez kezdjük Lina? - kérdezte Gourry a lányt, de az nem volt mellette. Éppen három gyereket kergetett, miközben azok csöppet sem kellemes jelzőkkel illették őt.

- Bányarém! Gebe Liba! Deszka!

- Gyertek vissza ti szemtelen kölykök! Nem hallottátok!!!!!

- Hát ez nagyszerű... De mit csinál Amelia? Amelia? - Amelia a szoba túlsó felében ült, s gyerekek vették őt körbe. A lány éppen mesélt nekik, s látszólag nagyon jól elvoltak.

- Nahát! Amelia! Te született anya vagy! - dicsérte Gourry a lányt.

- Köszönöm, bár úgy látom, Lina kisasszony nem igazán boldogul... - nézett a lányra.

- ELEGEM VAN!!!! Túlvilági erő, Karmazsin vérfolyam...

- Lina! Lina! Állj le! - fogták le a többiek a lányt.

- Ha akarjuk az információkat, akkor nem robbanthatod fel a gyerekeket! - nyugtatta meg Amelia az idegbeteg lányt.

- Bizony Lina. Ha az az ember haza jön és a gyerekei szénné vannak égve, esze ágában sem lesz beszélni.... - okoskodott Gourry, tőle meglepő módon.

- Attól tartok, igazatok van... – kezdett lehiggadni.

- Deszka! - kiáltott oda az egyik gyerek, ismét felhúzva ezzel Linát... A gyerek felvigyázás további része gond nélkül ment, leszámítva azt az egy-két Dragon Slave próbálkozást Lina részéről... Mikor a férfi végre hazaért, a gyerekek már mind ágyban voltak, s kivétel nélkül aludtak, így gond nélkül elmondhatta a férfi az információkat Lináéknak.

- Szóval, ha jól értem, maga szerint Kowai a közeli hegyen tanyázik?

- De miért lakna egy szörny a hegyen? - kérdezte Gourry.

- Őszintén szólva, fogalmam sincs... - sóhajtott Lina. - De ha ott van, meg kell keresnünk, és végeznünk vele.

- Így van Lina kisasszony! - lelkesedett be Amelia. - Nem hagyhatjuk, hogy még egy, a Seyruun-hoz hasonló bűncselekményt elkövessen! Az Igazság lesújt a gonosztevőkre! Készülj te, a sötétségben bujkáló szörny! Én, Amelia Will Tesla Seyruun az Igazság nevében végzek veled!

- Jaj, Amelia... - rázta fejét Lina. Az estét a férfi házában töltötték.

Másnap ismét útra keltek, úti céljuk ezúttal a magasan fekvő hegyek voltak. Dél felé járt, mikor ismét feltűnt Xellos.

- Na? Sikerült valamit kideríteni?

- Igen. - jelentette ki diadal ittasan Lina a mazoku legnagyobb döbbenetére. - Csak nem arra számítottál, hogy nélküled nem megyünk semmire? - nevetett fel.

- É.. és hol tartózkodik az én drága barátom?

- Hála informátorunknak biztosan tudjuk, hogy a te barátod a hegyekben lapul! - mutatott Lina a hegy felé, mire Xellos a szokásosnál is szélesebb vigyorra húzta a száját.

- Óóó, Linácska. Attól félek, az informátorotok le van maradva... Az igaz, hogy Kowai egy ideig ott volt, de most már...

- Azt ne mond, hogy elment! - fakadt ki Lina. - Pedig mennyit melóztunk, amíg megkaptuk az információkat!

- Szegény Linácska...

- Persze, te biztosan tudod, hogy hol van, igaz? - érdeklődött Amelia

- Igen, - kezdte Xellos, majd felemelte mutatóujját és szája elé emelte. - de az sajnos, titok... - azzal eltűnt a többiek szeme elől a fiú.

- NEM IGAZ!!!!! - ordított Lina, miközben haját tépte. NEM LEHET IGAZ!!!!!