10.rész

A szakadék mélyén

-Inuyasha, te alávaló, te idióta, te szerencsétlen, te! -visszhangzott Sango hangja. Inuyasha többször próbálta lábát a szakadék oldalához szorítva lefékezni az esést. Nem sikerült. Csak annyit ért el, hogy sok járást megért talpáról lekopott szinte a teljes bőr.

-Átkozott! -szizegte fogai között a hanyou, miközben tovább estek lefelé.

-Nem akarok Inuyahával meghalni! Miért pont vele?! Akkor már inkább Mirokuval! -kiabált a lány. Inuyasha csak nézett.. Mivel már eléggé közel volt hozzájuk a szakadék alja, elhalgattak. Szemüket becsukva készültek a halálra… Mikor… Valaki megragadta a féldémon vállát, ezzel megállítva mindkettejük zuhanást.

-Sesshoumaru?!!!-

-Mit meg nem teszek egy nőért! -beszélt Sesshoumaru inkább magának, mint Inuyashának.

-Te meg hogy kerülsz ide?-

-Ez a hála, amiért megmentettelek, korcs?-

-Köszönöm a kedvességed…Amúgy? Hogy kerültél ide? -közben a démon felvitte Inuyashát és a rajta lógó Sangot is a felszínre. Sesshoumaru szakadék fölött lebegett, Inuyasha előtte állt, hátán a sokkos állapotban lévő, még mindig görcsösen kapaszkodó lánnyal.

-köhhh… San-go… en-gedd… el… a… nyakam! Nem… kapok… le-ve… gőt…-a szorítás nem gyengült. Inuyasha végül nagy nehezen lefeszítette magáról Sango karjait, s végre beszélhetett bátyjával.

-öhm-köhm. Tehát, Sesshoumaru? Mi az oka annak, hogy megmentetted az életem, annak ellenére, hogy köztudottan gyűlölsz engem?-

-Csak Chinatsu miatt… -

„Tessék?!!! Egy nő miatt?! Sesshoumaru?! Érdekes dolgok történnek mostanság…vagy csak én nem haladok a korral?”
-…Ő kért meg arra, hogy segítsek nektek. -folytatta a démon -És én segítettem. Viszlát.-és elsuhant.

-kösz…-mondta nagyon halkan a hanyou. -Sango, jobban vagy?-

-IGEN!!!!!!!!!!REMEKÜL VAGYOK!!!!!!!!!! -ordított vörös fejjel a lány.-

-Azt látom…-jegyezte meg félhangon Inuyasha. -Akkor… talán keressük meg a többieket. -megpróbálta a hátára kapni a nőt, de az visszalökte.

-SOHA TÖBBÉ!!!!-

-Ahogy gondolod Sango…-húzódott el félénken a féldémon. Ezután egymás mellett(persze, megfelelő távolságot tartva)sétáltak, keresve valami hidat, melyen átkelhetnek a repedés másik oldalára, ahonnan jöttek.. Sango állandó szúrós tekintetét viselve Inuyasha úgy döntött, inkább meg se szólal.

Eközben a szakadék ellenkező oldalánál

-Vajon lezuhantak? -kérdezte Miroku, miközben a szakadék pereméről bámult le a mélybe.

-Inuyasha… mormolta Kagome könnyes szemmel, ugyancsak lefelé nézve.

-Nyugodj meg Kagome. Nem tudom elképzelni, hogy bármi bajuk esett volna! Figyelj, ez az Inuyasha fanatikus író úgysem ölné meg a főszereplőt, úgyhogy nyugodj meg!-

-Azt hiszem, igazad van. -felelte alig látható halvány mosollyal a lány.

-De mivel sehol sem látom őket, úgy vélem, lent lehetnek a mélyedés alján. Kirara segítségével lemehetünk oda, és megbizonyosodhatunk a valóságról.-

-Induljunk máris!-

Eközben a szakadék másik oldalánál, ami valójában nem is a másik oldal, hiszen az egész fejezet ott kezdődött, TEHÁT vissza az eredeti helyszínhez… J

-Te, Sango… szólalt meg bátortalanul Inuyasha.

-Mi az?!-

-Közel s távol semmilyen hídféleség sincs. Esetleg megpróbálhatnánk azt, hogy átugrom veled együtt ezt a szakadékot…-

-Veled?!! Soha!!! Amúgy sem tudnál ilyen nagyot ugrani!-

-Jól van, én csak kérdeztem… De figyelj csak! Látod ott messzebb azt a foltot? Nem pont úgy néz ki, mint Kirara?-

-De igen! Az ő lesz! És a hátán ülnek a többiek! Bizonyára azt hiszik, hogy lezuhantunk!-

-Ami igaz is…-

-Szólnunk kell, hogy itt vagyunk!-

-Már késő. Lementek.-

-Akkor utánuk kell mennünk! -azzal Inuyasha hátára ugrott. -Induljunk!Gyí!-A féldémon inkább már nem is mondott

semmit, csak futott.

-Miroku, az már az alja, nem? Hadonászott elem nélkül működő zseblámpájával Kagome.-

-Én is úgy vélem…-válaszolt a szerzetes, miközben fel-le kapcsolgatta az elemlámpát, és sehogy sem tudott rájönni arra, hogy hogyan képes ez a valami fényt előállítani?-

-Nézzétek! Az ott egy barlang nyílása! -szólt Shippou. -Fény szűrődik ki belőle! Mintha gyertyákkal világították volna ki!-

-Vajon mi lehet odabenn? -kérdezett Kagome. Miroku rögtön rávágta a választ.

-Nem tudom, de menjünk be!-

11. rész

Kagura terve és az ismeretlen férfi

-Miroku, biztos, hogy jó ötlet bemenni? Ki tudja, mi lehet ott! -tekintett körbe Kagome a környéken.

-Érzem a gonosz energiákat… Mivel nem szóltál, gondolom, nincs a közelben égkőszilánk.-

-Legalábbis én nem érzékelek egyet sem. -helyeselt Kagome

-Gyertek! -Miroku ment elől, a többiek követték. A barlang mélyéből beszéd hallatszott. Egy ismerős női hang volt az, bár egyikük sem tudott rájönni, hol hallották ezt az illetőt. Mikor végre olyan közel értek, hogy halhatták a nő által mondott szöveget, és láthatták is alakját, elrejtőztek egy nagyobb szikla mögött, és onnan figyelték az eseményeket. Ugyan tisztán látták a nőt, a félhomály miatt mégsem tudtak rájönni kilétére. A gyertyákból egy furcsa, mindannyiuk számára ismeretlen jelkép volt kirakva, melynek központjában egy kör volt, s azon belül állt az alak, kezében kard. Előtte egy kb. egy méter magas szikla, rajta valamilyen ruhadarab. Végre azt is értették, amit az illető mondott:

-… szellemeket többé nem szolgálok,

Teremtőm, rajtad bosszút állok,

Tegye meg e kard, amire vágyom,

Halálos átkom Narakura szálljon!

-amint ezt kimondta, felemelte a kardot, hogy aztán keresztüldöfje vele a sziklán lévő szövetet. Éppen szúrt volna, amikor egy kiáltás megzavarta.

-Kagura! -ordított Miroku, mikor az egyik játékosan lobogó gyertyaláng fényénél megpillantotta a szélboszorkány arcát. Kagura a hang hallatára megijedt, és hátraugrott egyet. Immár teljes megvilágításból nézett farkasszemet a jövevényekkel.

-Kagura…-szólította meg újra Miroku-… milyen jól áll neked ez a ruha! -vigyorgott csillogó szemekkel, és jól megnézte magának Kagura idomait, melyet az alig-valamit-takaró-szertartási-ruha remekül kihangsúlyozott.

-Miroku… te…-ordította le a szerzetest a pont erre a mondatra betoppanó Sango, majd bumerángjával leütötte.(aztán egy kicsit meg is taposta, de ezt most ne részletezzük)

-Ti meg mit kerestek itt?! -kérdezte fennhangon Kagura.

-Az most egyáltalán nem fontos! -jött rögtön a válasz Inuyashától. -Hol van Naraku?! -elindult a nő felé, felrúgva minden útjába kerülő gyertyát.

-Ne döntsd fel őket!!! -visította a szélboszorkány. Már későn szólt, hisz a viasztárgyak fele már a porban füstölgött.

-Te idióta! Elrontottad az egészet! És már nem tudom újra elkészíteni! -egy kézmozdulattal tucatnyi forgószelet indított a hanyou felé. Annak sikerült kitérnie előlük. Kagura szemében még néhány másodpercig düh lángolt, de azután összezárta legyezőjét.

-Nem akarok harcolni veled.-

-Mi… Miért? -szólalt meg értetlenül Inuyasha.

-Mert ti is ugyanazt akarjátok, amit én…-körbetekintett a jelenlévőkön -megölni Narakut!

D-Ö-B-B-E-N-E-T

-Hiszen te Narakuból jöttél létre! Akkor mégis hogy fordulhatsz ellene? -érdeklődött Kagome.

-Úgy kezel, mintha a rabszolgája lennék! De én vagyok a szél, és nem akarok szolgaként élni! Mivel a szívem Naraku kezében van, nyíltan nem fordulhatok ellene, ezért próbáltam megátkozni… de ti megzavartatok, mielőtt még sikerült volna! Inuyasha pedig összetörte az összes kelléket!-

-Azért nem mindet…-emelt fel a kutyadémon egy félbetörött gyertyacsonkot a földről.

-Inuyasha, inkább ne beszélj! -szólta le Sango és Kagome.

-Miért éppen most próbáltad megátkozni? -tápászkodott fel Miroku. Alig mondta végig, egy újabb ütés következtében már megint a földön feküdt.

-Sango, azért hagyj neki egy kis szabadságot…-védte a szerzetest Inuyasha.

-Te csak ne szólj bele! -a hanyou megfogadta a tanácsot.

-Olyanok vagytok, mint a gyerekek. -jegyezte meg Kagura. -Hajlandóak vagytok segíteni nekem?-

-A kérésed nélkül is megölnénk Narakut! -vágta rá Inuyasha. Hirtelen halk zümmögés hallatszott, és egy darázs repült ki a barlangból. Egyike Naraku mérgező darazsainak.

-El kell kapnunk! Ha elér Narakuhoz, akkor nekem végem! Meg fog ölni, ha megtudja, hogy ellene szövetkezek! -mindannyian futni kezdtek a rovar után, majd ahogy csak tudták, a szakadékból feljutva is követték. Elől repült Kagura, mögötte valamivel futott Inuyasha, tőlük jóval messzebb hozta Kirara a többieket. A darázs és üldözői között a távolság nem csökkent, sőt egy kis idő után nőni kezdett. Végül elveszítették a mérgező darázs nyomát is. Kagura a földre rogyott.

-Halott vagyok! -mondta. Egyszer csak azt vette észre, hogy egy kéz nehezedik a vállára. Felnézett, és egy ismeretlen férfi állt mellette.

-Csak nem ezt üldöztétek? -szólalt meg kellemesen mély hangján, mosolyogva az idegen, majd feltartotta bal kezében a törött szárnyú, alig mozgó darazsat. Kagura száján a meglepődöttség miatt csak egy mondat bukott ki.

-Ki vagy te?

12.rész

Bizalom

-Ó, elnézést! Milyen udvariatlan vagyok! -mondta az ismeretlen. -A nevem Jonh. Ön pedig, kisasszony, bizonyára Kagura. -felsegítette a nőt és kezet csókolt neki.

>Ki lehet ez? És milyen udvarias! Azt mondja "kisasszony". Meg kezet csókol. Szörnyen tenyérbemászó...<>

-... Igen, én vagyok az.-válaszolt kissé megilletődve. -Köszönöm, hogy megölte a darazsat. Ha ez a rovar elmenekült volna, én már nem élnék.

-Szívesen segítettem! -mosolygott.-Tegezhetném? Ez a magázódás rendkívül távolságtartó. -Még mindig a boszorkány kezét szorongatta.

-Természetesen! -felnézett a nála néhány centiméterrel magasabb férfi arcára. Jonh mandulavágású, de mégsem túl vékony, sötétbarna szeme örömtől csillogott. Barna, vállig érő haja három, hátul összefogott fonatba volt fonva. Egy-egy oldalt a füle fölött, és egy középen. A néhány, fonatokból kibomlott, rakoncátlan hajszálát meglengette a szél. Tetőtől talpig bőrből készült ruhában volt, melyről szemet gyönyörködtetően verődött vissza a napfény. Egy pillanatra sem vette tekintetét Kaguráról, és mindvégig mosolygott.

-Azért jöttem, hogy segítsek nektek a Naraku elleni harcban. Ő az én ellenségem is.-kérés nélkül mesélni kezdett. -Társaimmal vándoroltunk, és egy nap utunk keresztezte az övét. Az az alávaló szellem pedig minden ok nélkül lemészárolta az összes velem tartó embert, amíg én új ösvényt keresve előrementem a rengetegben! Azóta kutatok utána, hogy bosszút állhassak a barátaim gyilkosán! Nem is olyan rég hallottam néhány fiatalról, akik hozzám hasonlóan meg akarják ölni Narakut. Úgy gondoltam, mivel célunk közös, csatlakozom hozzájuk. Keresésükre indultam, és ma végre megtaláltam őket... Vagyis titeket. És úgy értesültem, hogy Kagura, te is Naraku ellen vagy. Mindannyiunkat bosszú vezérel. Külön-külön talán nem, de együtt le tudjuk győzni ezt a szellemet!

-Elmondanád, mégis honnan tudsz ennyi mindent rólunk? -szólt közbe Inuyasha.

-Az maradjon csak az én titkom. -mosolyodott el újra.-

-Akkor csak azt áruld el, hogy miért bízzunk meg benned?-

-Sajnos nem tudok semmit mondani, melynek hallatán megbíznátok bennem. Csak esküdni tudok...-

-Én viszont nem hiszek neked! Szerintem te is csak Naraku egyik szövetségese vagy, ez az egész pedig egy újabb csapda! -hőbörgött Inuyasha, majd előrántotta a Tessaiga-t.

-Inuyasha, ne csináld! -kiáltott neki Kagura. De a kutyadémon már támadásba lendült. A szélvágót nem használta, mivel egyelőre csak meg akart bizonyosodni az idegen kilétéről, nem pedig megölni. Jonh a mellette álló lova hátára ugrott, és menekülőre fogta a dolgot. A féldémon gyors léptekkel üldözte. Néhány perc múlva a lovas hátranyúlt a sötétzöld szövettel burkolt, vállára akasztott díszes tegezhez, és egy finoman megmunkált nyilat húzott elő belőle. Íjához illesztette, és felsőtestével hátrafordulva kilőtte Inuyashára. A hanyou nem számított erre, esélye sem volt védekezni a sebes nyílvessző ellen. De az nem felé, hanem a Tessaiga irányába száguldott. A nyíl kiütötte a kardot a démon kezéből, így kénytelen volt fegyver nélkül üldözni tovább a férfit, csak karmaira hagyatkozva. De Jonh lovával megfordult, és nyilával Inuyashát vette célba. A hanyou nem mozdult. A lovas egy ideig így baktatott közelebb, majd leengedte az íjat.

-Ha az ellenséged lennék, már rég megöltelek volna. -mutatott rá a lényegre. -Mostmár hiszel nekem? -Inuyasha kinyújtotta jobb karját, és a megbékélés jeleként lesegítette lováról a férfit. Egymás mellett sétáltak visszafelé. Jonh szólalt meg elsőnek.

-Ha már így összebarátkoztunk, mesélnél nekem erről a gyönyörű nőről?-

-Kire gondolsz? -vonta föl egyik szemöldökét Inuyasha.

-Hát nem egyértelmű? Kagurára.

/megjegyzés: a „Jonh” név ejtése nem „Dzson” hanem „Jon”, plusz a végén egy kis „h”. ősmagyar szó, jelentése lélek./