5. rész

Az eltörött tükör

Inuyasha, és kis csapata beértek egy faluba. Pontosan három napja nincs velük Sango. Miroku rögtön kiszúrta a legjobb fogadót, és azt mondta a tulajdonosnak, hogy egy sötét felhőt lát a fogadója fölött, aki egyszerre beengedte őket.

-         Mi lenne Miroku, hogyha egyszer és mindenkorra abba hagynád ezt? Hhh? – mondta Mirokunak Inuyasha.

-         Ugyan már, Inuyasha. Én és Iozy nagyon örülünk, hogy nem a szabadban kell aludnunk. Ugye Iozy? – kérdezte Kagome, Iozytól.

-         Hát… ami igaz, az igaz.

-         Keh – mondta Inuyasha, mintha ez lenne a világ legundorítóbb dolga.

 Mikor már mindenki megvacsorázott, Iozy oda súgott valamit Inuyashanak:

-         Mi van? Nem! Nem! Nem, és nem! Nem aludhatsz Mirokuval – ordibálta az idősebbik félszellem.

-         Tessék?? – mondta egyszerre Kagome, és Shippo.

-         Miért ne? – kiabált vissza Iozy.

-         Mert te még kicsi vagy – oktatta ki Inu.

-         Akkora vagyok, mint te.

-         Dehogy. Hisz a húgom vagy.

-         Igazad van. Kisebb vagyok nálad. De mennyivel is? Aha! Már megvan. Fél perccel.

-         Micsoda? – értetlenkedett Inuyasha – De akkor is kisebb vagy.

-         Na de…

-         Nem baj Iozy. Csak megengedi egyszer – mondta Miroku.

-         Álmodj szépeket! – kiabálta le Inuyasha.

-         Te mért nem alszol Kaomeval, Inuyasha? – vonta kérdőre Iozy.

-         Ööö.. hát…. Nem rád tartozik – kiabálta Inuyasha, fülig elpirulva, Kagomeval egyetemben.

-         Jól van, jól van – védekezett Iozy. – Csak kérdeztem.

-         Hát, Iozy ez elég idióta kérdés volt.

-         Elég! Mielőtt megölitek egymást, ideje lefeküdni. Iozy, te velem alszol! Rendben? – lépett közbe Kagome.

-         Rendben! – mondta Iozy, majd Mirokuval egymásra néztek, és nagyot sóhajtottak.

 Amikor már mindenki aludt, kivétel Inuyasha nem, önmagában elkezdett beszélni:

-         Igaza volt a húgomnak. Mért nem alhatott volna Mirokuval? És még abban is igaza volt, hogy mért nem alszom Kagomeval? Jaj, milyen ostobaságokat beszélek! Hogy aludhatnék vele, mikor azt sem tudom Naraku melyik pillanatban, támad meg minket” – utána ezt már hangosan mondta – De mégis igaza van.

-         Kinek van igaza? – kérdezte Inuyasha mellől valaki.

-         Iozy! Hát te meg még fenn vagy? – kérdezte az idősebbik félszellem, szinte kiabálva.

-         Hééé! Ne ilyen hangosan! Nem vagyok süket! – suttogta Iozy.

-         Jól van! Mit akarsz? – kérdezte kicsit unottan, de azért kíváncsi volt.

-         Igazából nem is tudom. Csak az előbb felébredtem arra, hogy valami nagy teher nyomja a lelkem. Valami különös érzés, ami szerintem nem az én lelki gondom. Aztán láttam, hogy te még fenn vagy, és oda mentem hozzád. De mit mondtál az előbb?

-         Öööö… semmi érdekes.

-         Akkor jó!

-         Inuyasha! Gonosz erőt érzek – kelt fel Miroku.

-         Én meg annak az ocsmány Naraku szagát – morgott fel Inuyasha, amire Kagome is felébredt.

-         Akkor harcra fel! – harsogta Iozy. Erre a kis csapat már kinn is volt a fogadóból, és megpillantották Kagurat, és Kannat.

-         Naraku már megint a reinkarnációit küldte – mondta Kagome.

-         Micsoda? Reinkarnációit? – értetlenkedett Iozy.

-         Igen! Az ékkővel készíti mind ezt, amit Kikyou adott oda Narakunak. Ettől annyira erős – világosította fel Miroku Iozyt.

-         Elég! Túl sok a beszéd – mondta Kagura – hm. Te lehetsz Inuyasha ikertestvére, Iozy. Naraku hálás, hogy megölted.

-         De nem is én öl… De. Én segítettem megölni – suttogta, majd megint elkezdett bőgni, ugyanúgy, mint amikor látta Kikyou meghalni.

-         De meg miért sírsz? Csak nem sajnálod azt, aki a bátyádat meg akarta ölni? – kérdezte Kagura, szánalommal a hangjában.

-         De nem ismerted Kikyout! Te nem ismerted! – ordította a kisebb félszellem.

-         De Iozy! Te sem ismerted igazán – mondta Inuyasha, és átölelte testvérét.

-         Szánalmas – mondta Kagura unottan.

-         Tudod mi a szánalmas? Te! Te, te, te. Te bunkó – kiabált ismét Iozy, magából teljesen kikelve. – Te nem tudhatod, milyen tiszta lelkű volt. Én láttam! Sőt, tudom. Mindig is szerette Inuyashat! Mindig!

-         Ebből most már elég! Penge tánc!

-         Iozy! Vigyáz! – kiáltott Miroku, és a lány elé ugrott, így őt érte a támadás.

-         Miroku! – kiáltotta az Iozy aki, a fiúra esett, és ettől véres lett az egész ruhája, de ezt nem érdekelte. – Jól vagy? Jaj, dehogy! Hisz vérzel!

-         Dehogy! Au! De azért jó lenne, ha le szálnál rólam.

-         Bocs!

-         Milyen romantikus. Na, mindjárt véget vetek ennek! Penge tánc! – küldött Kagura egy támadást Iozy felé. Sajnos a félszellem nem figyelt oda, ezért amit a kardja felhúzott pajzs, nem bírta ki, ezért a támadás eltalálta, ami iszonyúan fájt neki:

-         Te kígyó!

-         Ha-ha-ha! Köszönöm a bókot.

-         Most meghalsz! – ordította Inuyasha – „Amikor a két szél találkozik, akkor létre jön a Szélborda. Már látom is! Csak bele kell csapnom, és akkor…

-         Ne Inuyasha! Ne tedd! – kiabált Kagome. – El is feledkeztél Kannaról.

-         Tényleg – suttogta Inuyasha, miközben Kagura háta mögül elő lépett Kanna. Eközben Kagome gyorsan oda futott Iozyhoz, és Mirokuhoz. Szerencsére még éltek:

-         Kagome!

-         Iozy! Te magadnál vagy!

-         Igen! Meg szeretnélek kérni valamire!

-          És mire?

-         Kérlek, segíts oda menni Inuyashahoz.

-         Rendben – mondta Kagome, de nagyon félt, hogy Iozynak még valami baja esik, és ez ki is ült az arcára, és amikor segített a féldémonnak felállni, ő azt mondta:

-         Ne félj Kagome! A kardom majd segít.

-         Oké!

Eközben Inuyasha, és Kagura harcolnak egymással. Illetve csak Kagura, mert Inuyasha csak védekezni tud, mert ott van Kanna.

-         Most meghalsz korcs. Penge tánc! – mondta a reinkarnáció, de Inuyasha kikerülte a végzetes támadást.

-         Kagura!

-         MI??? Te még élsz – kiáltotta.

-         Iozy! – örült meg a lánynak Inuyasha.

-         Most megöllek. Sárkány tánc! – majd a támadást Iozy, és Kagome fel irányította, de valami sem legesítette a támadást – Ez meg mi? Naraku nem mondta, hogy tudnál pajzsot felhúzni magad köré!

-         Nem is tudok – mondta elhaló hangon Iozy – a kardom tud.

-         Mi?

-         Igen Kagura! De nem hozzád jöttem, hanem Kannához.

-         Mi csoda? – kérdezte a kislány szívszorító hangján.

-         Ezt meg hogy érted korcs? – vonta kérdőre Kagura a kisebb délszellemet.

-         Kagura! Neked vannak érzéseid. Látom a saját szemmel.

-         Hogyan? Ááá! Szóval bele látsz az emberek lelkébe.

-         Micsoda? – értetlenkedett Inuyasha.

-         Most már értem. Ezért mondtad nem rég azt Kaguranak, hogy nem ismerte Kikyout, mert te láttad a lelkét – mondta Kagome.

-         Igen, így van – válaszolt Iozy.

-         Most már én is értem – csatlakozott a beszélgetéshez Inuyasha.

-         Elég! Mond már végig, amit akartál – türelmetlenkedet Kagura.

-         Ja, igen! A te lelked mélyén is vannak érzések. Amit látok a harag, gyűlölet, szabadság vág, és bosszú, egy ember iránt, és az ember Naraku.

-         „Ááá! Ez a lány túl sokat tud!” – mondta magában Kagura.

-         Viszont veled ellentétben, Kannában semmit sem látok. Maga az üresség. Sem gonosz, sem a jó nincs meg benne. Csak úgy van. De a tükör.. a tükörben sok érzés van. Szeretet, gyűlölet, harag, szerelem, és még sorolhatnám. És én azokat az érzelmeket a tükörrel együtt meg tudom semmisíteni. Kagome engedj el!

-         De hát…

-         Semmi de hát. Engedj el! – ordított a lányra Iozy.

-         Rendben!

-         Ha-ha-ha! Arra sincs erőd, hogy egyedül állj, nem az, hogy még meg is öld a húgom – kacagott gúnyosan Kagura.

-         Majd meg látjuk boszorkány! Édes kardom, adj nekem erőt, parancsomra a tükör meg semmisüljön. Kérlek, adj nekem erőt! Kék hold! – ordította a félszellem, és a kard körül kék kis labdák jelentek meg, és egyre csak több, és több lett mikor már legalább százan voltak, Iozy felemelte a kardját, és egy erőteljes csapást küldött a tükör felé. Ez után néhány másod percig úgy látszott, hogy semmi sem történt, ám a tükör körül ugyan olyan kék labdák lettek, mint az előbb Iozy kardja körül, és egyszer csak eltörött a tükör. Darabjára esett szét, és vele együtt Kanna is elpusztult.

-         „Jaj, ne! Kanna! Ez a lány sokkal erősebb, mint Inuyasha! Vagy…” – gondolta magában Kagura.

-         Most te jössz Kagura! – kiáltott Inuyasha.

-         Én ezt most kihagyom – mondta, majd egy nagy tollpihén távozott, de visszakiáltott – Meg bosszúlom Kanna halálát, ha addig élek is! Ezt jegyezd meg korcs!

-         A mindenit! Ez elmenekült! – kiabált mérgesen Inuyasha.

-         A helyében én is ezt tettem volna – mondta Iozy, majd meg fordult, tett néhány lépést, de egyszer csak összeesett.

-         Iozy! – kiáltott rémülten egyszerre Inuyasha, és Kagome. Rögtön ott is voltak a lány mellett.

-         Szerencsére csak elájult. Nagyon ki meríthette ez a támadás – mondta Kagome.

-         Én meg nézem Mirokut – ajánlotta fel Inuyasha.

-         Rendben. Utána gyertek utánam. Láttam erre fele egy kis kunyhót, és úgy látszott el volt hagyva.

-         Rendben!

 Kettő nap múlva:

-         Ah! Milyen jót aludtam – mondta Iozy.

-         Meghiszem azt, hisz két napon keresztül aludtál – tudósította fel Kagome.

-         Tényleg! És mi történt Kannaval? Sikerült megölnöm?

-         Mi van? Te nem emlékszel semmire? – lepődött meg a lány.

-          Nem egészen. Csak a saját hangomat hallottam, ahogy a kardhoz beszéltem, és ez a tudatlanság idegesít. Meg öltem, vagy sem?

-         Igen, meg ölted.

-         Az jó! – mondta Iozy, majd hirtelen eszébe jutott Miroku, és könnyek szöktek a szemébe.

-         Mi a baj? – kérdezte Kagome aggódással a hangjában, a hangjában.

-         Mi van Mirokuval – mondta sírós hangon – Ugye semmi baja?

-         Hát….

-         Jól hallottam! Valaki engem említett – mondta egy ismerős hang, és az ajtón belépett Miroku, és Inuyasha.

-         Miroku… - suttogta a kisebbik félszellem, és kedvese nyakába ugrott – Már azt hittem meghaltál. Mért kellet elém ugranod?

-         Azért mert nem akartam, hogy meghalj – suttogta a szerzetes a lány fülébe.

-         De akkor is – mondta durcásan a lány, majd megcsókolta Mirokut. Közben Kagome, és Inuyasha kimentek, hogy a szerelmesek együtt legyenek. Beültek egy fa alá, és nézték a fa lombját, az eget.

-         Inuyasha!

-         Igen Kagome.

-         Ha összegyűjtöttük az ékkő szilánkokat, akkor teljesen szellem leszel az erejével.

-         Mért te mit szeretnél? – kérdezte ravaszul a féldémon.

-         Jaj, Inuyasha! Én kérdeztem tőled, úgyhogy válaszolj!

-         De én azt akarom, hogy te válaszolj!

-         Rendben! Én azt akarom, hogy ilyen maradj.

-         Akkor..... ilyen maradok – mondta boldogan, és megcsókolták egymást. Fa, ami alatt ültek lett jelképe igaz szerelmüknek.