3. rész

A jószívű idegen

A Középkori Japánban most van este. Egy kis tisztáson tűz ég, és tűz környékén alakok mozognak. Az egyik egyszer csak fel kiált:

- VA-CSO-RA!!!

- Jól van! Hallottuk volna akkor is, ha nem ordibálsz Iozy – morgolódott Inuyasha.

- Bocsika! – kért bocsánatot a lány - Kész a hal – szinte suttogva mondta, majd, megkérdezte bátyját – Így jó?

- Ha-ha-ha! Nagyon vicces.

- Köszi!

- Ne civakodjatok! Inkább együnk. – mondta Kagome.

- Igazad van. Együnk! – értett egyet Miroku.

Amikor mindenki jól lakott ment a dolgára. Sango elment fürödni, persze azt mondta, hogy elmegy, megnézi a terepet. Inuyasha elkísérte Kagomet, gyógyfüveket szedni.

Igaz, még nem voltak valami jóban, de Shippo elkísérte őket. Így Iozy, és Miroku kettesben maradtak a tűznél. Miroku csak nézte a lányt, és egyre csak azt fontolgatta, hogy megint megkérdezi tőle lesz-e a gyerekei anyja, de mégse szólt semmit. Iozy törte meg a több perces csendet:

-          Miroku!

-          Mi van? Vagyis tessék.

-          Semmi. Csak azt hittem alszol, hogy nem szólsz hozzám.

-          Áááá, dehogy! Csak gondolkodtam valamin.

-          Értem.

Iozy ezután csak nézte a tüzet békésen, amikor egyszer csak nagyon buta arckifejezése lett.

-          MIROKU!!! – kiabálta, majd lekevert egyet a fiúnak.

-          Au! Ezt meg miért kaptam! – kérdezte a szerzetes.

-          Hármat találhatsz! Azért mert tapiztál. Te perverz!

  Másnap a kis csapat egy faluba értek, ahol Kagome ékkő szilánkot érzett. Amikor beértek a faluba, mindenki furcsán nézett Inuyashara, és Iozyra. Egy kisgyerek oda ment Inuyashahoz, és megkérdezte:

-          Te mi vagy? Kutya?

-          Fog be a szádat te kistaknyos!

-          Na de Inuyasha! Ő csak egy kisgyerek! – mondta Kagome.

-          És akkor mi van?

-          Azt hogy…. FEKSZIK! – kiabálta, és a félszellem arcával a földbe csapódott.

-          Ezt meg miért kaptam?

-          Azért mert fenyegetted azt a gyereket!

-          Na de srácok – lépett közbe Sango – nem azért jöttünk ide, hogy veszekedjünk. Kagome! Hol érzed az ékkő szilánkot?

-          Persze! Abban a kunyhóban érzem – mutatott egy takaros kis kunyhóra.

-          Akkor munkára fel! – mondta Inuyasha.

 Elindultak a kunyhó felé. Amikor beléptek, egy fiú láttak, aki épp teát készített. A fiú körülbelül 17 éves lehetet, vállig érő fekete haja össze volt fogva. Megkérdezte:

-          Ti meg kik vagytok?

-          Az nem érdekes. Add ide az ékkő szilánkot! - mondta Inuyasha. A fiú egy kicsit meglepődött, de aztán bólintott egyet, belenyúlt a zsebébe, és elővette az ékkő szilánkot.

-          Tessék!

-          MI??? Ilyen könnyen ide adod? – kérdezte megrökönyödve Inuyasha.

-          Igen nekem nem kell. De ki kik vagytok?

-          Bocsáss meg. Az én nevem Kagome. Ők itt a barátaim. Sango, Miroku, Shippo, Iozy, és ő itt Inuyasha – mondta jobbról, balra haladva. – Honnan szerezted az ékkő szilánkot?

-          Egy fiú hátából vettem ki, még 4 nappal ezelőtt.

-          Micsoda? – kérdezte Sango, majd a fiúhoz lépett – Hol van az a fiú?

-          Ott van a szobámba – mutatott egy helyiség felé. Sango nem is törődve a fiúval, rohant a szoba felé. Amikor belépett ezt mondta:

-          Kohaku!

-          Nővérem! – tért magához a szellemirtó.

-          Kohaku! – Sango oda futott hozzá, és átölelte – Tehát Naraku hazudott, amikor azt mondta, ha kiveszem a hátadból az ékkőt, akkor meghalsz.

Akik nem a szobában voltak, azok is minden egyes szót hallottak. Kagome, és Iozy egymásra borulva sírtak, Miroku, és Shippo meghatódva néztek, és ami nagyon meglepő, Inuyasha arcán végig gördült egy könnycsepp.

Pár perc múlva Sango kijött a szobából, egy nagy mosollyal az arcán. Iozy, és Kagome oda mentek hozzá, és átölelték.

-          Hogy ezt mért nem velem teszik?! – mondta elkeseredetten Miroku, de egyszerre össze is húzta magát, mert Inuyasha nagyon szúrósan nézett rá.

-          Jaj, bocsánat! – szólalt meg hirtelen Sango – meg sem 

köszöntem neked, hogy ápoltad az öcsémet. Mi a neved?

-          Hitek hívnak – mutatkozott be a fiú.

-          Köszönöm neked! – és átölelte a fiút, ügyet se vetve arra mit tesz, majd észbe kapott, és elengedte Hiteket, aki nagyon csodálkozott a történteken.

-          Bo.. bocsánat! – mondta Sango, fülig elpirulva.

-          Semmi baj! – nevetet a fiú, aki szintén elpirult.

Késő délután volt már. Kagome, és Iozy egy forrásnál fürödtek, amikor Kagome megszólalt:

-          Okos ötlet volt azt hazudni, hogy gyógynövényeket megyünk szedni, Iozy.

-          Kösz! Szerencse, hogy még le tudtuk rázni Inuyashat.

-          Igazad van!

Ez után nem beszéltek egymáshoz néhány percig aztán Iozy megszólalt:

-          Láttad, hogy ebéd közben Sango, és Hitek, hogy szemeztek?

-          Igen! – mondta Kagome nevetve. – Iozy!

-          Igen? – fordult feléje a félszellem.

-          Neked tetszik valaki?

-          Háááát….

-          Tényleg tetszik valaki! És ki az – vonta kérdőre Kagome.

-          Jól van, elmondom….

-          Igen?? – kérdezte Kagome. Iozy egy nagyot sóhajtott, majd kinyögte:

-          Miroku.

-          MI??? – kiabálta Kagome.

-          Igen, Miroku. De el ne mond senkinek! Na de várjunk csak. Neked ki tetszik?

-          Nem mondom meg.

-          Na! Én is elmondtam, úgy hogy neked is el kell mondani.

-          Oké. Inuyasha.

-          Tudtam én! – kiáltott fel Iozy.

-          Jól van, de el ne mond senkinek!

- Ígérem! De te se mond el senkinek!

- Rendicsek.

- Na! Menjünk vissza!

- Oké.

Miközben mentek visszafelé, Kagome a gondolataiba meredt:

-          „Iozy nagyon hasonlít Inuyashara, mégis teljesen más.

 Inuyasha sosem nevet, vagy mosolyog, ha mégis akkor az csak a véletlen műve. Iozy meg folyton mosolyog, mintha az lenne élete értelme, hogy mosolyogjon. De amikor harcolunk, mindig komoly, teljesen fordítottja 

Inuyashanak.”

-          Kagome! – kiabált valaki mellette.

-          Mi van? – eszmélt fel Kagome.

-          Már ötödször kérdeztem már valamit.

-          Mégis mit?

-          Azt hogy…

Iozy szavát sikolyok törték meg.

-          Ezek a hangok a falu, felöl, jönnek. És ami még ennél is rosszabb, vérszagot érzek. Friss vér szagát.

-           És még duplán baj. Ékkőszilánkot érzek.

-          Akkor gyere! Fussunk! – hadarta a féldémon, és Kagome úgy futott, mint még soha. Amikor beértek a faluba, mindenütt lemészárol emberek. Ekkor egy ismerős hangot hallottak:

-          Csonttörő!

-          Ez Sango! – kiabálta Kagome.

-          Az ott meg a szellem – mondta halkan Iozy, mert már benn voltak a város közepén, a démon előtt. A szellem meg hallottak Iozy hangját, és oda kapta a fejét:

-          Hm. Egy félszellem, és a halandó lány. Ígéretes – és a szellem már oda is kapott, ahol a két lány állt. Inuyasha aki csak most eszmél fel, elordította magát:

-          Neee!

4. rész

Győzelem, és búcsúzás

-          Neee! – ordította Inuyasha.

-          Ha- ha-ha! Nagyon könnyen ment – nevetett gúnyosan a szellem – és most ti jött… - ekkor elhallgatott – Mi ez?? – ahol az előbb Kagome, és Iozy állt, nagy fényesség áradt, amiből két ismerős alak lépett elő. Két lány. Egy fekete hajú, és fehér hajú gyönyörű lány. Az utóbbi megszólalt:

-          Mi van! Azt hitted megölhetsz minket? Ilyen könnyen? Hát bocsásd meg, hogy ha fájdalmat okoztunk neked.

 A két alakot most már tisztán lehetet látni. A két alak nem volt más…

- Kagome! Iozy! Suttogta Inuyasha. A szellem nagyon meglepődött.

- Nézd Kagome az ostoba képét.

-          Hrrr. Fel vágták a nyelved korcs. Csak egy kérdésem lenne, mielőtt még tényleg megöllek titeket.

-          Hallgatjuk! – mondta Kagome.

-          Hogy éltétek át az előző támadásomat?

-          „Ez tényleg egy jó kérdés.” – mondta magába Inuyasha.

-          Jaj még ezt sem tudod? Azt hittem a szellemek okosabbak, de a te kedvedért elmondom. Ezzel itt! – majd Iozy magasba emelte a kardját.

-          Az meg mi csoda?

-          Ilyen ostoba szellemet! – értetlenkedett Kagome – Ez a kard a Szeretet kardja.

-          Igen.– helyeselt Iozy – És megvéd, mindenkit, akit szeretek. De evvel a kardal csak azt tudok, megölni, akit utálok.

-          Értem – mondta a szellem – akkor is megöllek – mondta ingerülten.

-          C-c-c-c! Nem hiszem! Mert Kagome nem egy közönséges halandó, hanem miko – harsogta Iozy.

-          Micsoda? – mondta megdöbbenve a szellem.

-          Igen. És most ellátjuk a bajod. Gyerünk! – nézett a többiek felé, akik csak álltak szájtátva – Segítsetek!

-          Oké! – mondták egyszerre. Minden támadásukat bevetették, de a szellem kisebb sérülésekkel megúszta a dolgot.

-          Na jó! Ezt már unom – mondta Iozy – Kagome! Gyere! Pattanj fel a hátamra!

-          Igenis! – Kagome tudta, hogy mi fog jönni, de a többiek nem. Iozy, Kagomeval a hátán egy nagyot ugrott, pont a szellem feje elé.

-          Mi van? Ilyen könnyen meg akartok halni? – mondta gúnyosan a szellem.

-          Hármunk közül te fogsz meghalni – kiabálta Iozy mérgesen – Kagome! Most! – és Kagome kilőtt egy nyilat, egyenesen az ékkő felé, ami a szellem homlokán volt. A nyílsebesen száguldott, rózsaszínű burkot vonva maga köré. Mikor elérte a démont az rögtön meghalt.

 Másnap reggel a falu szélén:

-          Tényleg itt akarsz maradni? – kérdezte Iozy.

-          Igen! Itt Kohaku majd talál barátokat, és én pedig védeni fogom ezt a falut a szellemektől – mondta Sango.

-          Rendben! Megértjük – mondta Kagome, könnyes szemmel. Sango, Kagome, és Iozy átölelték egymást, majd Kagome Sango fülébe súgta:

-          Jöjj össze Hitekkel!

-          Te meg Inuyashaval! És te Iozy… te meg a szerzetessel – Iozy nagyon elpirult, majd azt mondta:

-          Hidd el! Megteszek mindent a cél érdekében – majd mind a hárman elkezdtek nevetni. Amikor Sango mindenkitől elbúcsúzott, elindultak. Iozy, és Miroku ment elöl, Inuyasha, és Kagome hátul. Amikor már három órája mentek mindenki elfáradt, kivétel Inuyasha, de most ő is lepihent. Egy-két percig így ültek, majd Iozy megszólalt:

-          Kedvem van sétálni egyet. Miroku! Nem kísérsz el?

-          De hogy nem! – mondta a szerzetes. Így hát Inuyasha, és Kagome kettesben maradtak. Tíz percig néma csendben ültek, mikor Inuyasha fölállt, oda sétált Kagomehoz, és leült mellé, aztán azt mondta:

-          Kagome!

-          Igen!

-          Mondanom kell valamit.

-          És mit? – kérdezte nagyérdeklődéssel a lány. De Inuyasha nem mondott semmit, csak egyre közelebb, és közelebb hajolt a lányhoz, és ajkuk összeért. Kagome nagyon meg lepődött, mégis viszonozta a csókot. Mikor ajkuk elvált Inuyasha megszólalt:

-          Azt hogy… szeretlek!

-          Ó, Inuyasha! Én is szeretlek – suttogta a miko, majd újból megcsókolta szerelmét. A szerelmesektől kb. 20 méterre lévő bokorban valaki, megszólal:

-          Milyen szépek együtt.

-          Én megmondtam, hogy szeretik egymást, Iozy – suttogta Miroku a félszellem fülébe.

-          Miroku! – a lány lassan hátra fordult, és szembe találta magát a fiúval, és köztük alig volt 10 centi, de mint valami mágnes elkezdtek egymás felé hajolni, és az ajkuk forró csókban ért véget.