1.rész

        Nyár volt. Miroku és Shippou Inuyasháékra vártak, akik pár napja mentek el.

-Hol lehetnek már ilyen soká? –kérdezte Shippou a kút mellett ülve. –Már régóta elmentek!

-Nyugalom, biztosan csak körbenéztek. –válaszolta Miroku, aki belül szintén aggódott. Körbenézett. –Sangot nem láttad?

-Nem, ma még alig… A dombnál már nézted? –nézett rá a rókadémon.

-Még, nem, de köszönöm a tanácsot!- azzal elindult a domb fele. Shippou csak úgy nézett utána.

 Sango valóban a domboldalon ült, ölében Kirarával.

-Vajon hol lehet Kohaku? –elmélkedett, mikor megpillantotta maga mellet Mirokut. Leült melléje, és mélyen a lány szemébe nézett.

-Ugye Kohakura gondolsz? –kérdezte, mire Sango bólintott. –Biztosan nagyon hiányzik neked. Nem jó elválni a szeretteinktől.

-Bizony… Jó lenne tudni, hogy mi van vele. –majd felnézett a napsütéses égre, amin tarka bárányfelhők sorakoztak.

- Biztosan jól van. –azzal lefeküdt a fűre, és ő is bámulta az eget. –Ma olyan békés napunk van nemde bár?

-De… -válaszolt Sango. Ránézett Kirarára, aki közöttük feküdt le. – Nézd csak, az a felhő olyan, mint egy pillangó!

 -Bizony, ott meg egy macska! –mutatott egy fura felhőre. Sango mosolygott. „Olyan jó ez a pillanat, most semmivel sem tudja elrontani… tévedtem.” Gondolta, és ránézett a fenekét simogató kézre, majd a gazdájára, aki mosolygott kedvesen.

-MIÉRT KELL NEKED MINDEN PILLANTOT ELRONTANOD! ? –ordította, és jól felpofozta a szerzetest, majd mérgesen elballagott.

 Eközben a falu másik végén, a szántóföldeken:

-Kaede, mi volt ez? –kérdezte az egyik férfi, aki az anyónak segített gyomlálni.

 -Mi volt ez? –kérdezte Kagome Inuyashától, amikor kimásztak a kútból.

- Miroku megint bevetette a „bájait”. –válaszolta közömbösen a féldémon. Kagome körbenézett.

-Á, milyen jó idő van, nem gondolod? –kérdezte, mikor egy hatalmasat szippantott a levegőből.

 Mindketten elcsodálkoztak, mikor Sango jött feléjük. –De jó, hogy itt vagytok! –mondta mérgesen.

2. rész

Végül is Shippou is előkerült. Mivel a nap eddig gyönyörű volt, úgy döntöttek, hogy sétálnak az erdőben.

-Most különösen kihalt minden zaj. Állatok szagát is alig érzem… -mondta Inuyasha, és körbenézett. Egyszer csak elindult a patak fele. – Ismerős szag.. –elindultak barátai utána, majd a féldémon elővette a Tetsugait, és le akart csapni…

 -Inuyasha fekszik! –sikította Kagome, mikor meglátta azt az alakot, akit meg akart Inuyasha ölni. A féldémon hatalmasat esve a patak partjára esett, kis híján lenyesve a kard a fejét- Inuyasha! Majdnem megölted!

-Aú… erről igazán leszokhatnál Kagome!

-Mi az, mi történt? –kérdezte Miroku, mikor megpillantotta az alakot. Elcsodálkozott. Sango is a szerzetes, és barátai mellé ért, mikor ő is megdöbbent.

-Egy… gyerek? –csodálkozott, Mirokuval és Kagomevel együtt.

 Valóban, egy kislány állt a patakparton. Ruhája szakadt volt, haja itt-ott kijött hátul levő copfjából, egész testét sebek borították. Éppen le akarta venni a ruháját, mikor a kis csapat megjött. Szemei könnyesek voltak, nagyon megijedhetett. Kezében valami roncsot tartott.

Sango elindult a kislány fele, míg Inuyasha feltápászkodott. –Ne félj. Nem akarunk bántani. –mondta nyugtató hangon.

 -Reszkess kislány! –ordította, és a kardjával le akart csapni Inuyasha.

-Fekszik, fekszik, fekszik, feksziiiik! –visította Kagome. –Teljesen elment az eszed?! Ez csak egy kislány!

  –De hát Naraku szaga van! Le merem fogadni, hogy Naraku inkarnációja! –a kislány elcsodálkozott.

-Ki az a Naraku? –kérdezte vékony, lágy hangján. Ettől mindenki elvágódott, kivéve a féldémont, aki már feküdt.

-Ne… nem ismered? Különös. Mi a neved? –kérdezte Kagome.

-Kagura vagyok… -mondta megszeppenve.

-Kagura, most meg.. –mondta Inuyasha, de Kagome félelmetes arcára nézve inkább be sem fejezte. Kagome mosolyogva bólintott. Felkelt Inuyasha, és elindult az erdőből kifele. –majd gyertek... –motyogta, feltételezte, senki sem kíváncsi rá.

 Csodálkozva néztek utána, majd Mirokura terelődött a figyelmük, aki mosolygott, és nyílván valahol máshol van. Majd mikor észre vette, hogy figyelik, ki nyitotta a száját, és: -Le… héé Kagome, mit csinálsz? –kérdezte megrökönyödve a szerzetes, mikor a lány elkezdte tolni. A két lány kórusban válaszoltak neki:

-ESZEDBE SE JUSSON! –tolta el onnan Kagome, így már csak Sango és Kagura maradt ott. Kirara elment a szerzetesékkel, hogy segíthessen Kagoménak.

 -Ne vedd zokon a szerzetes művét, ő már csak ilyen.. –csóválta a fejét Sango. –máson nem is jár az esze..

-Ki vagy? –kérdezte remegve a kislány, aki leült, mert nagyon elfáradt.

-Sango vagyok. –mutatkozott be, majd leült melléje.- Mi történt veled? Olyan szakadt a ruhád, és olyan sebes vagy.. –nézett rá.

-Fogalmam sincs, csak arra emlékszem, hogy menekülök, és eltörik a kedvenc tárgyam..- azzal megmutatta Sangonak a törött legyezőjét. Elcsodálkozott.

-Zavarok? –kérdezte Kagome, mikor visszatért barátnőjéhez.

-Nem, dehogy.. –csóválta a fejét Sango. Kagome egy ideig figyelte a kislányt.

-Meg kéne fürdetni… Gyertek, menjünk vissza. –segített felállni Sangonak, akis pedig a kislánynak segített. Észrevette, hogy Kagura sántít, ezért óvatosan felvette az ölébe, és úgy mentek vissza Inuyasháékhoz.

3. rész

Mikor a lányok visszamentek, Inuyasha kivont karddal fogadta őket.

-Most meghalsz, Nara..

-FEKSZIIK! –azzal egy hatalmasat puffant szegény áldozat a földön.

-Aú.. már azt hittem, hogy elfogott titeket Naraku.. –Kagurára nézett, Sango és Miroku már előre érezték, mi fog történni, behúzták a nyakukat, és egymásra nézve ugyanazt mondták: Kezdődik… -Mit keres ez itt?! –ránézett a két lányra, utána Kagurára- Nem, nem tehetitek! És hogyha kémkedik  Narakunak!? Akkor sem maradhat itt!

-Jaj, Inuyasha! Hogyan kémkedhetne neki, ha azt se tudja, hogy kicsoda?! Azonkívül el is törött a legyezője, mit árthat nekünk? –Sangoék közben arrébbmentek, mintha nem lennének kíváncsiak a folytatásra.

-És ha hazudik?! Attól még veszélyes, ha itt tartjuk, értsd meg! –elszomorodott Kagome, oda ment Inuyashához, és hatalmas szemekkel néz rá.

-Kérlek.. csak egy ideig… -nézett rá könnyes szemekkel, amira Inuyasha meglágyult.

-Na jó, de tűntessétek el ezt az undorító bűzt! Ki nem állhatom a szagát! –mondta hatalmas sóhajjal.

-Jaj, Inuyasha köszönöm! –azzal átölelte a lány, aminek igen nagy csodálkozás lett a vége.

-Héé, Kagome! Engedj el! –nyögte ki magából, majd elkezdte lebontogatni magáról Kagomét, aki könnyen engedte magát.

***

-Szerinted még veszekednek? –kérdezte Sango Mirokutól.

-Biztosan.. tudod, hogy mennyi idő, amíg kiveszekedik magukat. –sóhajtott, majd Kagurára nézett. –Nem néz ki annak a félelmetes szélboszorkánynak.

-Szerintem sem.. És most nincs is akkora gonosz energiája, nem gondolod? –kérdezte a lány, mire a szerzetes bólintott.

-De a gonosz nehezen fog kiszállni belőle… -mondta, majd odament a kislányhoz. –Kagura, le.. –akkora pofont kapott a lánytól, hogy csak úgy zengett a szerzetes feje. –Most mit tettem? Csak azt akartam tőle kérdezni, hogy lehetséges, hogy tényleg nem emlékszik-e semmire!

-Elnézést.. –kért bocsánatot, miközben elpirult. –Csak azt hittem, hogy mást akarsz megkérdezni.

-Legközelebb várd meg, mielőtt befejezem, rendben?- kérdezte Miroku, majd rámosolygott a két lányra. Majd felállt, és elindult Inuyasháék fele. Sango csak úgy nézett utána, sóhajtott. Kagura odasétált hozzá.

-Valami baj van? –kérdezte.

-Semmi… -válaszolta, majd ránézett a lányra. -Gyere, nézzük meg Inuyasháékat, hol tartanak a veszekedésben.