7. Első közös mosoly J

Délután kettő felé járt az idő. A nap már nem sütött olyan nagyon. Sesshoumaru egy fa árnyékában pihent, Yaken pedig mellette tisztes távolságban Rin Kagoméval beszélgetett. Elmesélte, hogy került Sesshoumaruhoz, és miért van vele. InuYasha és Miroku is figyelmesen halgatták. Fujimaro és Kinuye kicsit távolabb beszélgettek, majd néhány perc múlva visszatértek a többiekhez.

-Na, most megkérnénk mindenkit, hogy ne jöjjön túl közel a tisztáshoz, ha csak nem akar meghalni! –mondta Fujimaro.

-Miért, mit csináltok?- kérdezte Sango meglepedten. Fujimaro és Kinuye egymásra néztek és elmosolyodtak.

-Edzünk!- vágták rá. Senki nem sejtette, hogy az edzés miből fog állni. Fujimaro és Kinuye ekkor újra átváltozott, de csak ruhát cseréltek. Ruhájuk ugyanúgy nézett ki. Kinuye hosszú fekete haja egy kendővel volt hátrafogva. Aki eddig nem látta, most észrevehette, hogy ikrek.

-Jé, ti olyanok vagytok, mintha ikrek lennétek- állapította meg Miroku.

-Azok vagyunk. Nem mondod hogy nem vettétek észre?- nézett rájuk furcsán Kinuye.

-Tényleg nem. Miért hívod bátyádnak?- kérdezte Sango.

-Mert előbb születtem- vágott közbe Fujimaro.

-Ja, kemény egy perccel- mondta Kinuye flegmán.

-Akkor is előbb- vágott vissza Fujimaro.

-Ezt inkább intézzétek el a tisztáson!- szólt közbe Sesshoumaru.

-Benne vagyok! Többet nem győzöl le drága húgom.

-Ó, igen? Mikor is nyertél utoljára? Nem is emlékszem. Úgy 50-60 éve? És akkor is el volt törve a lábam.

-Mi? 60 éve nem győztél ellene?- kérdezte meglepődve InuYasha.

-Sajnálom, de én arra lettem nevelve, hogy az erőmmel segítsek és csak akkor használjam, ha védekeznem kell.

-És Kinuye mire lett nevelve?- kérdezte Kagome.

-Én? Én harcra, kegyetlenségre és gonoszságra.

-Legalább tudjuk, hogy miért Sesshoumaru a példaképe…-sóhajtott inuYasha.

Legalábbis az ellenséggel szemben. Barátokkal kedves vagyok. És inkább a harcművészeteket tanulok, és nem a hülye történelmet, mint a bátyám.

-Csak azért mondod, mert te nem járhatsz iskolába! Irigykedsz!- vágott vissza.

-Miért nem járhat?- kérdezte Sango.

-Kirúgtak…-mondta Kinuye.

-Mégis miért?- kérdezte Miroku.

-Hát…történt egy kis baleset- mondta kissé elpirulva Kinuye.

-Ja, nagyon kicsi volt- nevetett Fujimaro.

-Mit csináltál?- kérdezte Sesshoumaru.

-A kémia tanár felbosszantotta és…

-Felrobbantottam az egész sulit- válaszolta leszegezett fejjel Kinuye. Erre a kijelentésre mindenki elkezdett teljes erejéből röhögni. Mindenki meglepetésére Sesshoumaru arcára is kiült egy alig észrevehető mosoly. Kinuye nagyon szégyelte magát, de úgy érezte, ezért megérte.

-Na, kezdődhet az edzés?- próbálta elterelni a figyelmet.

-Menjünk…-mondta kissé még mindig kuncogva Fujimaro

8.Az edzés

Kinuye és Fujimaro elindultak a tisztás felé. Hűs szellő fújt. Mindenki feszült figyelemmel nézte az edzést. Nem tudták, hogy miért vannak életveszélyben, csak Sesshoumaru  sejtett valamit, hogy mi fog történni. Utánuk kiáltott.

-Ez olyan lesz, mint mikor játszotok?- kérdezte. Kinuye visszakiabált.

-Nem! Annál sokkal jobb!- kiáltotta, és elmosolyodott. Kinuye és Fujimaro egymással szembe álltak. Derekukon ekkor megjelent egy-egy kard. A pengéje egy ismeretlen fémszerű anyag. Markolata csontból készült és különböző jelek voltak rávésve. A markolat végén egy jel ([) egyik darabja látszódott. Kinuye kardján a fekete rész volt, Fujimaroén a fehér.

-Mintha két fél lennének. Az egyikben a gonoszság, a másikban a jóság testesül meg- állapította meg Miroku. Csakhogy Kinuye ezt meghallotta.

-Tévedsz Miroku. Nem vagyok gonosz, csak hajlamom van rá. Tudom használni a gonosz erőket. Fujimaro pedig nem a megtestesült jóság. Hidd el nekem!- mondta Kinuye.

-Azt hittem nem hallja!- suttogta Miroku.

-Hallottam! De most nem érdekel! Edzeni jöttem- kiáltotta, majd előhúzta kardját és testvérének rontott. Ő csak várt, és várt, míg húga elég közel nem jött. Akkor valami védőpajzsot húzott maga köré, amiről a lány simán lepattanhatott volna, ha meg nem áll. Fujimaro meglepődött kissé. Ő is előhúzta kardját és párbajoztak. A kardok, mikor összeértek, különös hangot hallattak. A közelükben megremegett a föld, néhol repedések nyílottak és néhány kráter is keletkezett, ahova a kard lecsapott. Körülbelül egy órát „játszadozhattak”, mikor Fujimaro és Kinuye egyszerre megálltak és elrakták fegyverüket. Mindenki némán figyelte őket. Már rájöttek, miért is voltak veszélyben. Mikor az ikrek visszatértek a többiekhez, azok csodálkozva nézték őket.

-Mi van?- kérdezték.

-Semmi…De hogy-hogy ti nem sérültetek, mikor a környezetetek szinte elpusztult?- kérdezte InuYasha.

-Hát, Kinuyénak hatalmas ereje van. Ez a kard nem árthat neki. Őt támadásra tanították, engem védekezésre. Őt harcban nem lehet legyőzni, nem lehet úgy hozzáférkőzni, hogy lelehessen csapni. Nekem a védelmem áttörhetetlen, de támadni is tudok, csak nem akkora erővel.

-Ja, értem!- bólogatott InuYasha.

-Esteledik. Ideje valami menedéket keresni- szólt közbe Sesshoumaru. Mindenki helyeselt. Nem sokára találtak egy barlangot, ahova mindenki kényelmesen befért. Tüzet gyújtottak, Kagome vacsorát főzött. Mindenki jóízűen evett, mikor Kinuye megszólalt.

-Nem felejtettünk el valakit?- kérdezte.

-Kit? Ja, Sesshoumaru? Ő nem eszik ilyet- válaszolt InuYasha és tovább tömte magát.

-Honnan tudod, ha meg se kérdezted?- szólt ismét Kinuye.

-Igaza van. Én nem eszem meg azt a fehér izét- mondta undorodva Sesshoumaru. Kinuye felállt, odasétált Sesshoumaruhoz és így szólt:

-Létszi! Csak kóstold meg!- kérlelte.- Ha nem eszel legalább egy falatot, nem lesz más választásom.

-Mit teszel? Talán megölsz?- nézett kérdően Kinuye szemeibe.

-Dehogy…-mondta nevetve és átváltozott. Mindenki odanézett és rögtön kiköpte a tésztát. Kinuye egy aranyos kiskutyává változott. Apró volt és törékeny. Füleire két piros masni volt kötve, ami remekül ment fekete szőréhez. Sesshoumaru szörnyülködve nézte amint a kegyetlen lány egy szempillantás alatt átváltozott egy ilyen „szörnyeteggé”.

-Te jó ég!- kiáltotta mindenki.

-Addig ebben a testben maradok, amíg nem eszel legalább egy falatot!- fenyegetőzött Kinuye.

-Azt hiszed érdekel?- kérdezte Sesshoumaru, majd még jobban rosszul lett a látványtól, mikor a kiskutya hatalmas barna szemeit rámeresztette.

-Na jó, ezt hagyd abba!- kiáltott rá.- Rendben, megkóstolom, ha megígéred, hogy soha többé nem változol át!- mondta szinte könyörögve.

-Rendben!- mondta Kinuye és visszaváltozott. Sesshoumarunak nem volt sok kedve az emberi ennivalóhoz, de nem akart még egyszer ennyire ronda dolgot látni.

-Szerintem aranyos volt…-sóhajtozott Miroku, aminek egy újabb púp volt a jutalma. Miután kinevették magukat, mindenki lefeküdt aludni.

9. Újjabb támadók

Az éjszaka kellemesen telt, bár kissé hűvös volt. Mindeniki kipihenten ébredt. A reggeli hal volt, és kenyér, mindenki jóízűen evett, kivéve Sesshoumaru.

-Azt kérted kóstoljam meg, hát megkóstoltam!- szólt nyugodtan Sessoumaru. Ezen egy darabig elnevedgéltek, de Kinuye hirtelen felkapta a fejét. A szél baljós szagokat hozott.

-Vendégeink jönnek- mondta.- Drága bátyám, most te is megmutathatod, hogy mit tudsz- nevetett Kinuye. Néhány perc múlva feltűnt Kagura.

-Üdvözöllek titeket- mondta nyájas hangon.- Nahát Sesshoumaru. Nem gondoltam volna, hogy együtt foglak látni halandókkal, bár Rin is elég nagy meglepetés volt. Á! Szóval ti vagytok az újak- mondta és az ikrek felé fordult.- Naraku elmesélte milyen ügyesen küzdöttél te lány.

-Hát én azt nem nevezném küzdelemnek. InuYashát nehezebb lenne legyőzni- nevetett Kinuye.

-Valóban? Akkor most küzdhetsz! Pengetánc!- kiáltotta. Fujimaro és Kinuye nyugodtan álltak. InuYasha és a többiek kicsit nyugtalanok voltak, ezért elugrottak a támadás elől. Fujimaro előhozta pajzsát, ami könnyedén kivédte a támadást.

-Hát igen. Mire nem jó, ha van egy bátyja az embernek… vagyis démonnak!- nevetett Kinuye.

-Most mi jövünk- szólt nyugodtan Fujimaro és felvette InuYasha alakját.

-Te meg mit csinálsz?- kérdezte InuYasha, mikor meglátta, hogy elővesz egy ugyanolyan kardot, mint az övé.

-Majd meglátod! Szélborda!- kiáltotta. InuYasha látta, ahogy a két szél egymásnak ütközik, és azt is látta, hogy Fujimaro látja. A fiú belehasított. Az öt erővonal egyenesen Kagura felé tartott, ám ő is nyugodt maradt. Hirtelen megjelent Kanna és visszafordította a csapást.

-Ostobák! Tudhatnátok, hogy Kanna mindig velem van…Mi ez?- kérdezte meglepődve és ijedten, mikor meglátta Kannát, azaz Kinuyét kilépni InuYasha, azaz Fujimaro háta mögül.

-Meglepetés! –kiáltotta Kinuye. A tükröt felemelte és csapást a visszairányította a helyére. Kagura és Kanna annyira meglepődtek, hogy már nem tudták kivédeni. Mind a ketten súlyos sebeket szereztek és elszálltak Kagura egyik tollán.

-Megléptek…-mondta Kinuye.- Hé, bátyó! Jó voltál!

-Köszönöm! De te is…

-Mind a ketten jók voltatok, de hogy tudtad előhozni a szélbordát és honnan van neked Tessaigád?- kérdezte Kagome.

-Ez nem az a kard. A kardot is mondhatjuk alakváltónak. Amúgy, ha átváltozom valakivé, rendelkezem minden erejével- válaszolta Fujimaro.

-Szerintem menjünk! Naraku már nincs messze, és minél előbb megöljük, annál előbb hazajuthatunk- sóhajtott Kinuye. Nagyon hiányzott neki a jövő, de elmenni sem akart. Itt végre olyanokkal lehetett, akik hasonlítanak rá, és nem kell előlük rejtegetnie erejét. Kis pihenő után továbbindultak, mit sem sejtve a közeledő veszélyről.

10.Naraku színre lép

Néhány órás út után megint megálltak pihenni. Egy vízesés mellett táboroztak le. A víz nagyon hívogató volt, ám mindannyian érezték, az idő nem alkalmas a fürdésre. Délutánra sötét felhők jelentek meg az égbolton, ám ezek nem esőfelhők voltak. Már messziről érezni lehetett Naraku szagát. A környezet is meglátta kárát, mikor a felhőkből lila csapadék kezdett esni. Az egész természet elkezdett haldokolni. Mindenki rosszul lett a mérgező gőztől, kivéve az ikreket. Kinuye felvette Kagura alakját és megpróbálta elfújni a felhőket, de nem sikerült, mert időközben megjelent Naraku, Kagura, Kanna és még több ezer csatlós démon.

-Hát eljött az idő…-szólalt meg Naraku.- Öljétek meg őket, de a lány és InuYasha az enyém- adta ki a parancsot Naraku. Sesshoumaru Rint és Yakent biztonságos helyre küldte és Shippo is velük ment, majd Sesshoumaru beszállt a küzdelembe. Sango a csontbumeránggal támadt, Miroku a botját használta, mert darazsak vették őket körül. Kagome nyilakat lőtt minden démonba. Fujimaro is harcolt és a legtöbb démont ő ölte meg. InuYasha és Kinuye Narakuval szemben álltak.

-Előbb a lánnyal végzek, utána veled- mondta Naraku. Ekkor előlépett Kagura és Kanna.- Foglaljátok le, amíg én játszok egy kicsit.

-Örömmel teszem-mondta Kagura.- Pengetánc! -kiáltotta. InuYashának már csak védekezni maradt ideje. Kinuye és Naraku most szemtől szembe álltak.

-A neved Kinuye, igaz? Hatalmas erővel bírsz. Miért nem csatlakozol hozzám?- kérdezte nyájasan Naraku.

-Hogy csatlakozzak? Előbb meghalok!- mondta és nevetett.

-Sajnálatos. Akkor most meghalsz-mondta és nekirontott Kinuyénak.

-Ez nem ér! Én szoktam támadni- mondta csendben Kinuye, miközben könnyedén kivédte a támadást.

-Legközelebb legyél gyorsabb! Bár nem túl valószínű, hogy lesz legközelebb- kuncogott tovább Naraku. Egy ideig folytatták ezt a szócsatát és támadtak is. Kinuye rengetegszer megsebezte Narakut. Több helyen is vérzett, hála Kinuye átváltozásainak. A többiek már végeztek a démonirtással és már csak pár darab volt hátra, így néha odatudtak figyelni a harcra. Kagura is figyelemmel kísérte az összecsapást. Fél órán keresztül harcoltak és csak Naraku sérült, pedig biztosra vette, hogy megsebezte a lányt. Egyre idegesebb lett, míg végül akkorát csapott Kinuye arcára, hogy az elkezdett egy csíkban vérezni.

-Ez nem lehet igaz! Pont az arcom?- kiáltotta siránkozva.

-Nahát! Egy hiú és érzelgős démongyerek! Micsoda párosítás…-vigyorgott Naraku. Fujimaro is elmosolyodott.

-Te meg min mosolyogsz?- kérdezte Sesshoumaru.- A húgod veszélyben van!

-Csak nem aggódsz érte?- kérdezte InuYasha meglepődve. –De ezt most hagyjuk. Min mosolyogsz Fujimaro?

-Narakunak vége…

11. A vég

-Hogy érted, hogy vége?- kérdezte Kagome. Fujimaro a küzdőtér felé mutatott, mindenki arra fordította tekintetét.

-A húgom három dolgot utál a legjobban. Ha érzelgősnek nevezik, ha gyerekesnek és a ha bántják az arcát. Naraku mind a hármat sikeresen eltalálta.

-És most mi fog történni?- kérdezte Sesshoumaru. Fujiamro lehunyta szemeit és ismét elmosolyodott.

-Átváltozik…-mondta és újra kinyitotta szemeit. Kinuye letérdelt. Kezét a földre tette. Tenyere elkezdett fényleni, majd egy hatalmas erőhullám rázta meg a talajt és robbanást generált. A robbanás akkora porta kavart, hogy alig láttak valamit. Fujimaro szerencsére kitette pajzsait, így ők nem sérültek. Ahogy a por egyre alábbszállt, egy fényes gömböt lehetett látni. Naraku élt, de már alig állt a lábán. A fényes gömb leereszkedett és kilépett belőle Kinuye. Megváltozott. Ruhája teljesen fekete volt. Oldalán ott volt a kard, rajta a jellel, mely most izzott. Hosszú fekete haja kontyba volt kötve. Most látszottak igazán a fülei, melyek olyanok voltak, mint Sesshoumarué. Bőre fehér volt, mint a hó. Tarkóján és csuklóin különböző japán szimbólumok jelentek meg. Körmei fketék lettek és karmokká váltak. Szája szintén fekete volt. Csukott szemmel állt Naraku előtt.

-Azt hiszed, ez megijeszt?- kérdezte félve. Naraku lélegzete is elállt, mikor Kinuye kinyitotta szemeit. Az egész szemgolyója fekete gömbbé változott. Arcáról eltűnt az a pajkos, kislányos mosoly. Már csak a gyűlöletet, és kegyetlenséget lehetett felfedezni rajta.

-Nem hiszem! Tudom!- ordította és Narakunak rontott. Elkapta a torkát és elkezdte fojtogatni, majd egy sziklának dobta. Narakunak még felkelni sem maradt ideje, Kinuye már előtte állt.

-Már elég gyors vagyok?- kérdezte gyűlölettel teli hangon. Újra elkapta a nyakát és fél kézzel felemelte, majd a sziklához szorította.

-Emlékszel? Egyszer azt mondtad, hogy meg akarsz szabadulni Onigumo szívétől. Hát most segítek neked- mondta gúnyosan. Kezét felemelte és elkezdett mosolyogni. Ahogy fekete szája kinyílt, látszott, szemfogai kihegyesedtek. Fekete karmain megcsillant valami. Keze egyre közelebb ért Naraku testéhez. Tisztán hallani lehetett, ahogy áthatol a bőrön, majd áttöri a bordákat. Narakuban megfagyott a vér. Érezte, hogy innen nincs kiút.

-Kag…Kagur…a..Se..Segí…ts- könyörgött elhaló hangon.

-Dehogy segítek! Én vagyok a szél. Szabad vagyok!

-Naraku! Neked véged!- vigyorgott Kinuye. Azzal megmarkolta a szívét és kitépte a helyéről. Naraku holtan esett össze, miközben Kinuye kezében még dobogott annak az átkozott démonnak a szíve.

-Ennek nem lesz jó vége- kezdett aggódni Fujimaro.

-Ezt hogy érted? Naraku halott, és mindannyian élünk…- válaszolt InuYasha.

-Kinuye teljesen átváltozott. Ezt ahhoz hasonlítanám, amikor te átváltozol: gyilkoló géppé. Csakhogy őt nem lehet leállítani, úgy hogy megölitek.

-Miért nem?- kérdezte Sango.

-Mert ha teljesen átváltozik, akkor sebezhetetlen. Elvileg ez nem veszélyes, de még nem tudja uralni az erejét. Elveszti a fejét és …-hagyta abba hirtelen, mikor meglátta, hogy húga közeledik. –Nekünk végünk!- fejezte be, ám Kinuye hirtelen elájult. Sesshoumaru azonnal odarohant. Kinuye ott feküdt a fűben, normális alakjában. Nézte, ahogy a felhők lassan eltűnnek és a Nap ismét előbújik.

-Hát titeket meg mi lelt? Nyugi, már én vagyok! Nem tudom hogy, de mikor kezemben tartottam Naraku szívét és éreztem, ahogy lelassul, megnyugodtam- mondta nyugodtan.

-Ezek szerint vége?- kérdezte Kagome.

-Igen, vége!- felelt InuYasha és megölelte Kagomét.

12.Vissza a jövőbe

InuYasha, Kagome, Miroku, Sango, Sesshoumaru, Kinuye, Fujimaro, Rin, Yaken és persze Shippo elhagyták a küzdelem színterét. Az ékkövet megtalálták Narakunál és újra egybeolvadt az összes darab. Kagome megtisztította. Kinuye megkérte új barátait, hogy kérjék meg az embereket, csak akkor öljenek démonokat, ha nagyon muszáj. Azt nem tudták ,hogy beválik-e, de mást nem tudtak kitalálni. Másnap reggel Sesshoumaru az egyik fa tövében ült. Kinuye meglátta, hogy szomorkodik és odament hozzá.

-Neked meg mi bajod?- kérdezte.

-Semmi…-sóhajtott.- Mikor mentek?

-Amikor a mester értünk jön- válaszolta. –Ugye nem azért vagy szomorú, mert elmegyünk?

-de igen! Még harcolni akartam veled, mielőtt elmentek- mondta Sesshouamru, amikor hirtelen megjelent a kapu, amin át jöttek.

-Mester?- kérdezte Kinuye.

-Itt vagyok. Gratulálok! A vizsgát sikeresen teljesítettétek, most már hazajöhettek- mondta és közben Fujimaro is megérkezett. Kinuye kezet fogott Sesshoumaruval és valamit a fülébe súgott, majd beleugrottak az átjáróba, az pedig bezárult.

-Ha szabad megkérdeznem, mit súgott Kinuye?- kérdezte kíváncsian InuYasha. Sesshoumaru elmosolyodott.

-Azt, hogy majd hétszáz év múlva…

13. A találkozás

Újra 2211, a hegyvidéki templom. Kinuye éppen most ébredt fel. Szemeit dörzsölgette, amikor fura szagokra lett figyelmes. Érezte a démonok közelségét, ám azt is hogy nem veszélyesek. Egyszer csak ismerős szagot érzett. Kirohant a szobából és egyenesen nekiment valakinek. Mikor felnézett, szemei felcsillantak.

-Letelt a hétszáz év- mondta nyugodt hangon.

-Hétszáz év, és még emlékszel, Sesshoumaru?- kérdezte.

-Mondtam, hogy harcolni akarok veled, hát itt vagyok- mosolyodott el.

-Jé, te mióta mosolyogsz?- kérdezte furcsán Kinuye.

-Hétszáz éve- válaszolt.

-Egy óra múlva kezdhetünk, de most megyek enni- Kinuye valóban elment, de nem az ebédlőbe. Kiment a templom udvarára, és beleszagolt a levegő. Több ezer démon szagát érezte. Végre nem volt egyedül a világban. Életében először igazán boldog volt.

The End