18. Fejezet

 Az égkőszilánkok nyomában

-          Azért meg kell hagyni, ebből a szempontból Naraku megkönnyítette a feladatunkat.- mondta Inuyasha – Hiszen milyen sok égkőszilánkot összegyűjtött.

-          Igen, Inuyasha ez igaz. – mondta Kagome – De van még egy pár darab.

-          Ha. Az már könnyen fog menni. Kouganak a lábába van kettő, Kohakuba van egy. És… mennyi is kell még?

-          Jaj Inuyasha! Még kettő kell, azokon kívül.

-          Az már gyerekjáték lesz!

-          Majd meglátjuk. – szólt közbe Sesshoumaru, aki hosszú idő után, most szólalt meg először.

Bezzeg Yaken annyival többet beszélt. Egész úton az urát magasztalta, akinek visszatért az ereje. A többiek már nem bírták hallgatni. Shippo mindig Kirara hátán ment, mert Yaken félt a macskáktól. Sango Mirokuhoz csatlakozott, mert Yaken a szerzetestől is tartott. Így mindig Kagomét és Inuyashát untatta. Sesshoumaru pedig hátul ment mindig, jól lemaradva a többiektől.

Végig Melinára gondolt. „Mi lehet vele? Remélem életben van. Nem akarom elveszíteni! Meg kell találnom. Lehet, hogy valahol itt fekszik ájultan.” Sesshoumaru beleszagolt a levegőbe, és egy ismerős illat csapta meg az orrát. „Ez Melina!”

Sesshoumaru egy másodpercig sem gondolkodott, egyből a szag után ment.

-          Ebbe meg mi ütött? – kérdezte Sango, amikor látta lefutni a szellemet.

-          Szerintem, szagot fogott. – mondta Inuyasha – Menjünk utána.

A hátára kapta Kagomét. A többiek az átváltozott Kirarán mentek.

Melina egy tó mellett volt. Tűz égett. Egyedül volt. Discman hallgatott. Amikor Sesshoumaru odaért, megállt egy fa mögött és onnan nézte. Nem mert odamenni hozzá. Csak figyelte. Melina ott ült és a szerelmes számokat hallgatta. Akkor épp Lenny Kravitz Again című számát. Hangosan énekelte, de közben sírt.  Sesshoumarunak majdnem megszakadta szíve. Már oda akart menni hozzá, amikor észrevett egy halandót, aki Melinához megy. Leült vele szemben, és a vadat, amit akkor vadászott, el kezdte sütni tűzön.

„Ki ez az idióta?” Gondolta Sesshoumaru. Addigra a többiek is odaértek.

-          Inuyasha? – szólt Kagome.

-          Mi van?

-          Égkőszilánkot érzek a közelben. Ott, ahol Melina van.

-          Ez biztos?

-          Igen. Teljesen.

-          Hallod, Sesshoumaru? Égkőszilánk van Melinánál, vagy a barátjánál.

-          Az nem a barátja. – jeleltette ki a szellem.

-          Honnan tudod?

-          Tudom, és kész.

-          Miért nem megyünk oda hozzájuk? – kérdezte Kagome.

-          Még várunk egy kicsit. – mondta Sesshoumaru. – Lehet, hogy Melina még mindig az ellenségének hisz.

-          Ezen nem lepődnék meg. – szólt közbe Miroku. – Ahogy bántál vele!

Sesshoumaru mérges pillantást vetett a szerzetesre.

-          Akarsz egy újabb lyukat a tenyeredbe? – kérdezte gúnyosan.

-           Jól van. Nem mondtam semmit. – mentegetőzött Miroku.

-          Meddig várunk? – kérdezte Inuyasha türelmetlenül.

-          Ameddig nem szólok. – mondta Sesshoumaru.

És ismét Melinát és a „barátját” figyelték. Melina a tó felé fordult és úgy énekelte tovább U2 With or without you-t. A szamuráj szívesen hallgatta. Azután Ricky Martin Loaded című száma következett. Melina felállt és elkezdett rá táncolni. Imádta az ilyen latin zenéket. Kacumoto ámulva figyelte. Melina odament hozzá és húzta magával táncolni. Szegény elég esetlen volt, de a végére belejött. Csak úgy pörgette a lányt.

Közben a fa mögül mindenkinek leesett az álla a látványtól. Sesshoumaru és Inuyasha még a zenét is hallották kifinomult füleikkel. Sesshoumaru egyre jobban dühbe jött. „Hogy meri ez a mocskos halandó fogdosni Linát. Csak kerüljön a kezeim közé!”

Mikor vége lett a dalnak, Kacumoto mélyen a lány szemébe nézett, miközben még a karjában tartotta. Ajka közeledett Melina ajkához. Sesshoumaru ezt már nem tűrhette tovább.

Oda ugrott hozzájuk és egy csapással a földre küldte Kacumotot. Melina ijedtében hátra esett. Nem tudta mi volt ez. Aztán észrevette Sesshoumarut, miközben a kezét nyújtja, hogy felsegítse a lányt. Melina nagyon mérges lett.

-          Te szemét! – úgy állt fel, hogy nem kérte a szellem segítségét. – Mit képzelsz magadról?

 19. Fejezet

 Csak a veszekedés…

-          Én… csak… - Sesshoumaru csak hebegett.

Eközben Melina odament Kacumotohoz és segített neki felállni.

-          Ki ez az őrült? – kérdezte, miközben ránézett és akkor vette észre, hogy egy szellem volt az, aki megütötte. Előkapta a kardját és fenyegetően Sesshoumaru felé tartotta. – Fuss, Melina! Addig én feltartóztatom.

Sesshoumaru egy flegma pillantást vetett a szamurájra.

-          Ha meg akarsz halni, akkor nyugodtam próbálj megölni!

-          Hé, Sesshoumaru! – szólt Inuyasha, aki már előjött a fa mögül – Szerintem nem kéne felbőszítened.

-          És ugyan, miért? – kérdezte Sesshoumaru.

-          Ez egy szamuráj. Őket nehéz megölni, és komoly sebeket ejthet rajtad. – győzködte Inuyasha.

Időközben a többiek is előjöttek a fa mögül, és megálltak Inuyasha mellett.

-          Melina, menekülj! – mondta a szamuráj – Ezek egyre többen vannak.

-          Semmi baj, Kacumoto. – nyugtatta a lány – Ők nem bántanak. És annak a szellemnek is, aki leütött, csak a szája nagy. Tudod, ugat, de nem harap.

-          Melina, gyere ide hozzám. – mondta Sesshoumaru nyugodt hangon.

-          Ugyan, miért mennék? – ellenkezett a lány – Utoljára, amikor veled mentem sírás lett vége. Kösz de nem kérek belőle többet.

És a szamuráj háta mögé húzódott, aki még mindig kitartotta a kardját.

-          Nem mondom el még egyszer. – Sesshoumaru kezdett ideges lenni. – Gyere ide hozzám.

-          Nem megyek. Hagyjál békén!

-          Sokáig tart még ez? – kérdezte Miroku unottan.

-          Ha rajtam múlik, nem. – mondta Sesshoumaru.

Ekkor odaugrott a szamurájhoz. Megpróbálta kiütni a kezéből a kardot, de Inuyashának igaza volt. Kacumoto erős ellenfélnek bizonyult. Melina ez idő alatt odament Kagoméhoz.

-          Mi újság veled? – kérdezte mellékesen.

-          Ö… semmi különös. – mondta Kagome zavartan.

-          Az nem sok. Én megyek haza. Csak az a baj, hogy nem tudom merre. – magyarázta Melina – Tudod az elmúlt napok kiestek. Olyan, mintha álmodtam volna…

-          Szóval nem emlékszel semmire?

-          Hát azt így nem mondanám… Arra emlékszem, hogy Sesshoumaru otthagyott.

Mindeközben Sesshoumaru és Kacumoto harcoltak. Kacumoto tényleg nagyon ügyes volt. A szellem több csapását is sikerült kivédenie, és majdnem megsebezte. Végül Melina állt közéjük.

-          Na jó, ebből elég volt! Hagyjátok abba! Haza akarok menni! Vagy segítetek, vagy hagyjatok békén!

Egyikőjük sem mert szólni. Végül Sesshoumaru törte meg a csendet.

-          Rendben. Elviszlek a fához.

-          Ok. De semmi csel!

-          Semmi.

-          Akkor – és Melina Kacumotohoz fordult – Köszönöm az eddigi segítséget. Innen már boldogulok.

-          De, Melina – ellenkezett a szamuráj – Ez egy szellem. Meg fog ölni.

-          Nem, nem fog. – odament és adott neki egy puszit – Még egyszer, kösz mindent.

Kacumoto zavarba jött.

-          Nincs mit. Hozzám bármikor fordulhatsz. Vigyázz magadra!

Kacumoto összeszedte a csomagját és elment. Melina sokáig nézett utána, majd odament a táskájához, felkapta és elindult Kagome felé.

-          Na, mehetünk?

-          Hát…

-          Ők nem jönnek – szólt közbe Sesshoumaru – Nekik más dolguk van.

-          Én nem megyek veled kettesben sehova! – jelentette ki Melina.

-          Ha haza akarsz jutni, akkor velem kell jönnöd.

-          Kagome, biztos, hogy nem tudtok velünk jönni?

-          Én. Nem tudom.

-          Nekünk más dolgunk van. – mondta Inuyasha – Menj a bátyámmal, ha haza akarsz menni.

Melina ránézett Sesshoumarura, aki diadalittasan mosolygott vissza rá. Melina kénytelen volt beleegyezni.

Tehát Sesshoumaru és Melina elindultak az átjáró felé. Inuyasha és a többiek, pedig égkőszilánkokat keresni.

 20. Fejezet

 Emlékezés

Már legalább egy órája mentek. Melina nem akart beszélgetni, és Sesshoumaru sem erőltette. Mielőtt elindultak Kagome odasúgta Sesshoumarunak, hogy Melina nem emlékszik a Narakuval történtekre. A szellem most nem tudta, hogy hogyan mondja el neki. Már beesteledett, amikor Sesshoumaru megszólalt.

-          Szerintem ideje lenni keresni valami fedezéket éjszakára.

-          Rendben.

Kerestek egy barlangot. Melina már nagyon fáradt volt. Melina aludni készült.

-          Lina – kezdte Sesshoumaru – El kell mondanom valamit.

A lány fáradt szemekkel ránézett.

      -     Nagyon fontos?

Sesshoumaru nagyon komoly volt.

-          Igen. Narakuról van szó. Ugye tudod ki ő?

-          Hát igen. Ő az, akit meg akarsz ölni.

-          Narakunak már vége. Meghalt. Inuyasha és én legyőztünk.

Melina nagyon elcsodálkozott.

-          Ez mikor történt?

-          Egy pár napja. Az a lényeg, hogy te is ott voltál.

-          Én?  Nem emlékszem rá. – Sesshoumaru közelebb ment a lányhoz.

-          Ott voltál. És… szóval

-          Mondd már ki!

-          Naraku ellenük fordított. És megpróbáltál megölni. Ami majdnem sikerült is.

Melina nem hitt a fülének. Ő biztos nem tenne ilyet, hiszen Sesshoumaru 1000x erősebb nála.

Aztán minden eszébe jutott. Amikor Naraku rátalált, ahogy erősebbé tette, a harc, Sesshoumaru, és az, amikor leugrott. Sesshoumaru is észrevette ezt, és átölelte Melinát. A lány nem tiltakozott. Nem bírta tovább és sírni kezdett. Sesshoumaru pedig vigasztalta. Egy darabig így maradtak ebben a meghitt pillanatban. Majd Melina elhúzódott és elővett egy zsebkendőt, amivel megtörölte az arcát. Nagy nehezen sikerült megszólalnia.

-          Tudod, hogy én soha nem bántanálak…

-          Igen. Tudom. Gyere ide.

Melina szó nélkül hozzá bújt. Miután megnyugodott, felnézett Sesshoumarura, aki lágyan nézett rá vissza. Melina nem bírt tovább ellenállni neki és megcsókolta a szellemet. Mindkettőjüknek olyan érzés volt, mintha most csókolóznának először. Az egész éjszakát végig szeretkezték. Miután Melina elaludt Sesshoumaru karjaiban, azon gondolkodott, hogy hogyan tudná örökre maga mellett tartani azt a nőt, akit igazán szeret…

 21. Fejezet

 Kagura megjelenik

Másnap reggel Melina ébredt fel először. Nagyon kellemes ébredés volt. Sesshoumaru szorosan magához ölelte. A lány még pihent egy kicsit a szellem mellkasán. Nemsokára Sesshoumaru is felébredt. Rámosolygott a lányra, és még jobban magához ölelte.

-          Jó reggelt! – köszöntötte Melina.

-          Jobb nem is lehetne!

Sesshoumaru magára húzta a lányt és megcsókolta. Megint szeretkeztek. Melina utána elment fürödni a közeli tóhoz.

Sesshoumaru addig felöltözött.

-          Szia Sesshoumaru! – mondta egy hang a háta mögött – Emlékszel még rám?

Sesshoumaru megfordult és Kagura állt mögötte, aki közeledett felé, majd megállt közvetlenül előtte.

-          Á, Kagura! Mi szél hozott?

-          Hát nem is sejted, drágám? – évődött vele a szélboszorkány – Miattad jöttem. Narakunak vége, én szabad vagyok. Végre egymáséi lehetünk, szerelmem! – és átölelte Sesshoumarut.

-          Hé, várj! – Sesshoumaru próbálta ellökni magától – Én már nem akarok veled lenni.

-          Ne mondj ilyet, Sesshoumaru! Nálam jobbat keresve sem találsz. Képzeld el, milyen erősek leszünk együtt! – ekkor ajakit Sesshoumaru ajkaira tapasztotta.

Melina akkor jött vissza a fürdésből és mindent látott. Nem hitt a szemének.

„Már megint kihasznált! Nem hiszem el, hogy kétszer ezt eljátszotta velem! Alig 20 perce még velem szeretkezett, most meg ezzel a boszorkánnyal enyeleg!”

Melina nem bírta tovább nézni, és sírva visszarohant a tóhoz. Ott nem vette észre egy valaki figyeli. Az a valaki már a fürdésnél is figyelte. Az most hirtelen felkapta a síró lányt és elvitte magával.

      -          Kagura, hagyj békén! – Sesshoumaru eltolta magától – Nem szeretlek, és nem akarok veled lenni! Menj, légy boldog! Most már szabad vagy.

Kagura nagyon mérges lett.

-          Hát ezt érdemlem tőled, Sesshoumaru? Ha az enyém nem leszel, akkor másé se legyél! – elővette a legyezőjét és megtámadta Sesshoumarut – Pengetánc!

Sesshoumaru elugorott. És ő is támadásba lendült. Végül sikerült Kagura mögé kerülnie és elkapta mindkét kezét, és hátra csavarta.

-          Kagura, fejezd ezt be! Nem akarlak megölni! Menj el és hagyj békén! Megérettük egymást?

-          Teljesen. – Sesshoumaru elengedte. Kagura már menni készült, amikor még visszafordult – Ó, még valami. Az ott fent, - mutatott az égre – nem a te kis, haladó barátnőd.

Sesshoumaru felnézett és tényleg Lina volt, akit egy szellem vitt a kezében. Kagura kacagott és közben felszállt.

-          Minden jót, Sesshoumaru! – mondta még utoljára a szélboszorkány.

Sesshoumaru nem tudta mitévő legyen most. A szellem nyomába nem tudott eredni, de sejtette, hogy merre mehet. Összeszedte a lány cuccait, hívta a kétfejű lovát, és elrepült a szellem után.

 22. Fejezet