11.       Fejezet

Megjátszott érzelmek?

Kagome és Melina beszélgettek a másik világról. Hogy Kagome mióta van itt és mindenről. Shippo és Kirara előre mentek.

-          Mi van közted és Inuyasha között? – tette fel a nagy kérdést Melina.

-          Ö… ezt, hogy érted? – Kagome zavarba jött.

-          Jaj, Kagome! A hülye is látja, hogy szerelmesek vagytok!

-          Ez ennyire nyilvánvaló? – törődött bele Kagome.

-          Igen – mosolygott Melina – Csak azt nem értem miért nem vállaljátok fel az érzéseiteket?

-          Ez nem olyan egyszerű! – sóhajtott Kagome és leült a földre – Inuyasha másba szerelmes… Kikyouba. Ha találkozik vele semmi más nem érdekli… Még én sem.

Kagoménél eltörött a mécses. Melina vigasztalni kezdte.

-          Nem tudom, hogy Inuyasha másba lenne szerelmes, amikor egy ilyen fantasztikus lány van mellette. Figyelj rám, Kagome! Ha tényleg szerelmes abba a Kikyouba, akkor meg sem érdemel téged! Hidd el, csak idő kérdése és elfelejti azt a lányt!

-          Te ezt nem érted! – zokogott Kagome – Már 50 év eltelt és még mindig szereti! Engem soha nem fog úgy szeretni, mint őt!

-          Kagome! Láttam, hogy nézett rád Inuyasha. Ennél szerelmesebb fickót még nem láttam. Hidd el, pár nap és szerelmet fog vallani neked.

-          Ne ámíts ezzel, Melina!

-          Fogadjunk?

-          Mitől vagy ilyen biztos?

-          Ez csak egy megérzés…

-          Kagome! Melina! – hallottál Shippo hangját.

-          Megyünk! – mondták egyszerre.

Már besötétedett, mire visszaértek. Sajnos Inuyasha állapota nem javult, de a gyógynövények biztos segítenek, csak időre van szüksége. Melina úgy döntött még ma este haza megy.  Össze is csomagolt.

-          Sango – mondta Melina – Megengeded, hogy Kirara elvigyen az átjáróhoz?

-          Igen. Mikor jössz vissza?

-          Még nem tudom.

-          Veled megyek. – jelentette ki Sesshoumaru.

-          Minek? – kérdezte Melina flegmán. Még nem felejtette el, amit Kagura mondott.

-          Itt most úgy sincs más dolgom. Inuyashának rendbe kell jönnie.

-          Inkább maradj!

Melina felült Kirara hátára. Sesshoumaru felpattant a kétfejű lovára és Melina után eredt, de hátra szólt még a többieknek.

-          Maradjatok itt! Nemsokára visszajövünk. Inuyasha – szólt az öccsének – Egyedül ne harcolj Naraku ellen, semmi esélyed!

Inuyasha persze dühbe gurult. Még, hogy ő nem tudja legyőzni Narakut! Még így is, sérülten is legyőzi! Kagome visszaparancsolta és tovább ápolta. Kagomét elgondolkodott. Mi lehet Sesshoumaruval? Még soha nem viselkedett így. Főleg nem halandóval! Na mindegy! Most Inuyashára kell koncentrálnom.

Már késő volt, amikor Melina a fához ért. Már majdnem átment, amikor Sesshoumaru is megjelent.

-          Mondtam, hogy ne gyere utánam! – dühöngött Melina.

-          Hallottam. – válaszolt Sesshoumaru halál nyugodtan

-          Akkor mit keresel itt!

-          Figyelj, Lina! – most már Sesshoumaru is ideges lett – Ha tetszik, ha nem, veled megyek mindenhova, amíg a hatalmam vissza nem kapom!

-          Aha! Most elszóltad magad! Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Én nem is érdekellek, csak az a lényeg, hogy visszakapd a hatalmad!

-          Ez nem így van…

-          Fogd be! Most én beszélek. Végig játszottál az érzéseimmel, és én majdnem bedőltem neked. De tudod mit, ha rajtam múlik soha nem kapod vissza a hatalmad! Én most visszamegyek, és nem jövök vissza. Ne merj utánam jönni!

-          De… - Sesshoumaru már csak ennyit tudott mondani.

Melina eltűnt. Talán örökre. Sesshoumaru ott állt egyedül és szörnyen dühös volt. Nem azért, mert lehet nem kapja vissza a hatalmát, hanem azért, mert fájt neki az, amit lány róla gondolt. Jó lehet, hogy az elején így gondolta, de azóta nagyon megváltozott. Vonzódott Linához, ezt nem tagadhatta. És most nem tudta mit csináljon. Leült hát a fa tövéhez és várt.

Melina, amint visszaért, egyből el kezdett sírni. Alig bírta visszatartani Sesshoumaru előtt a könnyeit. Végül lassan álomba sírta magát. Ekkor a tükörből egy alak jött ki. Sesshoumaru volt az. Úgy döntött átjön és vigyáz a lányra, de úgy, hogy ő ne vegye észre. Kimászott az ablakon, majd felmászott egy fára és onnan őrizte Melina álmát. Meg persze azért is jött vissza, hátha kap még egy esélyt a lánytól.

12.       Fejezet

Otthon, édes otthon

Reggel Melina verőfényes napsütésre ébredt. A szemei be voltak dagadva. Felkelt és kiment a konyhába.

-          Szia, Kicsim! – üdvözölte az anyukája – Hát te, mikor jöttél haza?

-          Tegnap késő este. Van valami kaja? Éhen halok.

-          Ott van a hűtőbe. Nekem indulnom kell. Majd elmeséled milyen volt.

Odahajolt Melinához és megpuszilta búcsozóul. Melina leült enni, majd elment fürödni. Miután megfürdött bement a szobájába és bekapcsolta a mobilját. Az egyből csörgött.

-          Igen, tessék?

-          Szia, Lina! Romi vagyok. Mi újság veled?

-          Semmi különös. És veled?

-          Este megyünk bulizni, ugye jössz te is?

-          Még nem tudom. Most jöttem haza és fáradt vagyok. Meg ne…

-          Úgyis el kell mesélned nekem, hogy hol voltál! Na gyere már! 7-re érted megyünk.

Melina végül beadta a derekát.

-          Jó, rendben. Akkor,7-kor. Szia!

-          Hello!

Lerakta a telefont és az ablakhoz ment. Sesshoumarura gondolt. Nem is sejtette, hogy ő a szemben lévő fáról figyeli. Szerencsére Melináéknak nagy kertjük, sok gyümölcsfával, így jól el tudott rejtőzködni.

Melina nem sok mindent csinált egész nap. Főként tv-ézett. Persze végig Sessre gondolt. Nem tudta kiverni őt a fejéből. Tudta, hogy csak kihasználta, de nem tudott neki ellenállni. Azok az arany szemek! Melina nagyot sóhajtott. Akkor eldöntötte, hogy vissza fog menni. Ha nem is Sesshoumaruhoz, de legalább egy kis kalandban legyen része. Itthon úgy se tud mit csinálni. Csak ezt anyuval is meg kell beszélni. Nemsokára meg is jött. Melina megpróbálta úgy elmondani, hogy mi történt, hogy közbe az anyja ne nézze bolondnak. Persze az elején nem akarta elhinni, de Melina megmutatta neki tükröt. Igaz csak Melina tudott átmenni, de ezek után hitt neki. Lassan készülődnie kellett. Felvett egy fehér mini szoknyát, egy rózsaszín felsővel és hozzá papucsot. Gondolta, ha már bulizik, akkor adja meg a módját, mert ki tudja, mikor fog megint itthon elmenni.

Hétre megérkeztek a barátai. Úgy döntöttek egy beülős helyre mennek, hogy tudjanak beszélgetni, és majd utána meglátják, hogy mennek-e bulizni. Olyan 10-re összegyűltek vagy 15-en. Melina nagyon jól érezte magát velük, de így is gyakran eszébe jutott Sesshoumaru. Végül úgy döntöttek elmennek egy táncolós helyre. Gyalog mentek és Sesshoumaru követte őket. Sikerült észrevétlenek maradnia.

Sesshoumaru nem érezte jól magát ebben a világban. Utálta a bűzt, amit itt szippantott be minden egyes alkalommal. Szinte rosszul lett a kocsik szagától is. Nem sokáig fogja itt bírni, ezért úgy döntött, még ha erőszakkal is de ma elviszi innen Melinát. Ez a sok halandó teljesen kikészítette Sesshoumarut. Az jutott eszébe, hogy az apja, hogyan tudott beleszeretni egy ilyen halandóba. Elnézte Melinát, azt nem tagadhatta, hogy vonzódik hozzá, de ezt is az átokra fogta. Minél hamarabb véget akar vetni ennek. Ma este pontot tesz az ügy végére.

Egy olyan szórakozóhelyre mentek, ami szabadtéri, így Sesshoumaru jól látta Melinát, aki éppen az egyik fiú barátjával beszélgetett. Sesshoumaru szinte elsárgult a féltékenységtől. Melina lassan ment volna haza, mert nagyon fáradt volt. Két barátnője is arra mentek egy darabig, mint Melina. Majd elváltak útjaik. Melina már nem egyszer tette meg utat ilyen későn, úgyhogy nem félt semmitől. Szembe jött vele egy pár részeg srác. Melina megpróbált nem figyelni rájuk, de el kezdték követni.

-          Na mi van, baby? – mondta ez egyik – Vége a bulinak? Nem jössz velünk valahova bulizni.

-          Nem, kösz. – válaszolt Melina és meggyorsította a lépteit.

De azok nem tágítottak.

-          Nem félsz, így egyedül haza menni? – mondta erre a másik – Ebbe a mai világban senki nincs biztonságban.

Melina kezdte elveszíteni a türelmét. Most a volt hangulata ilyen részeg fickókhoz.

-          Figyelj, seggfej! – mondta Melina szinte ordítva – Nagyon gyorsan tudok futni, de mindenek előtt, nagyon nagyot tudok RÚGNI!

Ezzel egy jól tökön rúgta az egyik srácot, majd a másikat a táskájával arcon ütötte. De még maradt két megdöbbent fickó, ezért Melina el kezdett futni. Csak remélte, hogy a másik kettő a társaival lesz elfoglalva. Egy idő után megállt és hátranézett. Nem látott senkit.

-          Hála’ az égnek! – és sóhajtott egy nagyot.

-          Nem volt rossz. – hallotta Melina az ismerős hangot a háta mögött.

Megfordult. Sesshoumaru ott állt közvetlenül mögötte. Arcuk majdnem összeért. Melina egy pillanatig levegőt sem vett. Úrrá lett rajta az érzés, hogy megcsókolja, de aztán összeszedte magát.

-          Te meg, mit keresel itt? Nem megmondtam, hogy ne gyere utánam!

Ekkor mögöttük feltűntek azok részegek, akiket Melina lerázott.

-          Te kis ribanc! – mondta az, amelyiket tökön rúgta – Azt hitted megúszod? Két másodperc alatt szétszedlek.

Ezzel el is indult Melina felé, de Sesshoumaru előtte termett.

-          Neked pedig, halandó, egy másodperced van, hogy eltűnj, különben megöllek.

Erre elkezdtek röhögni a többiek, de Sesshoumaru arcára, csak az a titokzatos mosoly ült ki, mint mindig.

-          Te… akarsz… engem – nem bírta végig mondani, annyira nevetett. – Na jól van. Akkor, intézzük el.

Mire ezt kimondta ketten rá támadtak Sesshoumarura, a másik kettő Melina felé ment. Sesshoumaru két könnyed mozdulattal a földre küldte, azokat, akik rá támadtak. Ekkor vette észre, hogy a másik kettő Melinára támadt. Bár Melina védekezett, kapott egy pár pofont. Sesshoumaru máris ott termett és leütötte őket. Már majdnem megölte őket, amikor Melina a földről csak ennyit szólt.

-          Ne… hagyd őket.

Sesshoumaru egyből oda ment Melinához és felsegítette. Melinának vérzett a szája. Elővett a táskájából egy zsebkendőt és letörölte. Majd elindult haza.

-          Kösz mindent, de most mennem kell. – majdnem összeesett, de Sesshoumaru elkapta még időben.

-          Hazaviszlek.

Sesshoumaru felkapta az ölébe, és haza vitte a lányt, aki már út közben elaludt.

A szobája ablakán keresztül bement és lefektette az ágyra, majd betakarta. Ő leült az ágy szélére és nézte, ahogy Melina egyenletes szuszog. „Ha Melina nem szólt volna, biztos megöltem volna azokat a mocskos halandókat. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy valami baja eshet Linának. Olyan szép! Nem hiszem el, hogy ilyenekre gondolok! Talán örököltem apám gyengeségét és én is szerelmes leszek egy halandóba! Az nem lehet! Én a nagy Sesshoumaru nagyúr, szerelmes lettem egy halandóba!”

Ekkor Melina megmozdult és kinyitotta a szemét. A sötétségben csak Sesshoumaru két arany szemét látta, amit őt figyeli. Most már minden eszébe jutott. Az, hogy hazajött, de előtte összeveszett Sesshoumaruval. A buli. Azok a részegek. És, hogy Sesshoumaru védte meg. Aztán önkéntelenül is Sesshoumaru felé nyúlt. Ő egy pillanatra hátra hőkölt, de amikor megérezte az arcán a lány meleg kezét, többé ő sem ellenkezett érzései ellen. Közelebb hajolt hozzá, de még mielőtt megcsókolta volna eszébe jutott valami.

-          Nem fáj már a szád? – kérdezte az izgalomtól már rekedt hangon Sesshoumaru.

-          Már rég nem fáj…

És Melina végre magához húzta. Ajkuk forró csókban ért össze, és most már nem gondoltak semmire. Csak egy vágyuk volt. Végre együtt lenni. Felfedezni egymás testét. Sesshoumaru lassan ráfeküdt Melinára. Alig akarták elengedni egymást, csak amíg megszabadultak a ruháiktól. Sesshoumaru azelőtt még sohasem érzett ilyet. Egyszerűen nem tudott betelni Melinával. Érezni akarta minden porcikáját. Amikor már majdnem odaértek, Melina megszólalt.

-          Sessy… mondanom kell valamit…

Sesshoumaru megpróbált a szavakra koncentrálni.

-          Elérted, amit akartál… - Sesshoumaru várt, és Melina kimondta – Szeretlek.

Sesshoumaru a lányra mosolygott és megcsókolta. De ő nem mondott semmit, csak csókokkal borította a lány testét. Melina nem is várt választ, de megkönnyebbült, hogy kimondta.

13.       Fejezet

Másnap reggel

Melina arra ébredt, hogy valaki szorosan magához szorítja. Hirtelen eszébe jutott ez elmúlt, csodálatos éjszaka minden pillanata. Nagyon nehezen kapott így levegőt megpróbált kibújni Sesshoumaru karja alól. Sesshoumaru felkelt a mozgolódásra és még jobban magához szorította a lányt.

-          Hová akarsz menni? – kérdezte évődve.

-          Sehova, csak nem kapok levegőt.

Sesshoumaru egyből lazított a szorításán.

-          Vissza kell menünk az én világomba. Még ma. – az utolsó mondatot már szinte parancsolóan mondta.

-          Igen. Szándékomban áll visszamenni. Pláne azok után, ami történt köztünk… kétszer is. – tette hozzá Melina huncut mosollyal.

Sesshoumaru felállt és el kezdett öltözködni. Melina még lefürdött, összecsomagolt és hagyott egy cetlit az anyukájának is.

Átmentek a középkori Japánba. Azóta nem szóltak egymáshoz. Yaken már a túloldalon várta őket.

-          Seshoumaru nagyúr! Hol voltál eddig, nagyuram?

-          Semmi közöd hozzá! Hol van Inuyasha?

-          Még lábadozik, nagyuram. De nem értem, mié…

-          Akkor menjünk!

Szólt Sesshoumaru és nem foglalkozott Yakennel, csak megragadta Melina kezét és húzta maga után.

„Sesshoumaru nagyon megváltozott. Mitől lett ilyen erőszakos? Lehet, hogy megint elhamarkodtam ezt a szeretlek szót?”

-          Hé! Sessy! Már fáj a csuklóm! Engedd el! – mondta Melina.

-          Elég volt! – Sesshoumaru megfordult és rá nézett – Állandóan csak nyafogsz! Ezért utálom én a halandókat! Mert gyengék. Te is az vagy. – itt elhalkult – Ezért sem illesz hozzám.

Melina nem bírt megszólalni. Szinte rosszul lett e szavak hallatán. Sesshoumaru elengedte a kezét. Melina egyből összeesett és zokogásban tört ki.

-          Sesshoumaru nagyúr. Visszanyerted a hatalmad. – mondta Yaken. – Akkor megtört az átok?

-          Nem tudom, Yaken. De egy biztos, újra erős vagyok. És most végzek Narakuval. – ekkor Melinára nézett. Majd megszakadt a szíve, hogy így látja a lányt, de nem szabad gyengének mutatnia magát – Menj vissza a világodba! Én többé nem védelek meg.

Ezzel hátat fordított Melinának és elindult Inuyasháékhoz. Yaken nem vette észre, hogy Sesshoumaru arcán egy könnycsepp hullt végig.

Melina nem tudott felállni. Csak sírt. Nem tudta elhinni. Hogy tehette ezt vele Sesshoumaru? Miközben ezek a gondolatok kavarogtak a fejében, nem vette észre, hogy valaki ott állt mögötte. Egy páviánbőrbe bújt szellem volt. Már majdnem megölte a halandót, amikor az észrevette őt és ránézett. Naraku keze megállt a levegőben. Ilyet még sose látott. Hogy egy halandó félelem nélkül néz szembe a halálával. A lány szeméből, ki lehetett olvasni, hogy már várja a halált, mert már nincs értelme az életének. Naraku nem szólt semmit, csak felkapta az ölébe és elvitte a palotájába. Az járt a fejébe, hogy Inuyasha ellen biztos be tudja majd vetni ezt a halandót.