A másik világ

 6. Fejezet

Kezdeti nehézségek

Melinának eszébe jutott valami, amikor átértek.
- Hé! Jut eszembe. Miért kellett nekem visszajönni veled?
- Hát nem tudod? – kérdezte Sesshoumaru meglepődve.
- Nem, de valami észszerű okot mondj!
Sesshoumaru elhallgatott egy pillanatra.
- Na. – sürgette Melina.
- Azért… mert… ööö… szóval… - aztán lesütötte a szemét.
- Mondd már! – kérlelte a lány.
- Hát… mert… szükségem van rád. – hú, kimondtam.
- Aha. És miért? – faggatta tovább.
- Majd elmondom később. – tért ki a válasz elől – Induljuk, Yaken már vár minket.
Elindultak. Sesshoumaru ment elől és vitte Melina táskáját. Melina mélyen a gondolataiba merült „Mert szüksége van rám. Ezt, hogy értette? Biztos az az átok dolog, amit az a zöld izé  magyarázott reggel. De nekem mi közöm hozzá? Mindegy! Hamarosan úgyis megtudom. Addig pedig gyönyörködöm Sessy szexi fenekében. Hmm… Nem is rossz!”
Megérkeztek a barlanghoz, ahol már Yaken várta őket.
- Sesshoumaru nagyúr! Sesshoumaru nagyúr! – jött eléjük Yaken –Megtudtam, amit akartál nagyuram!
- Jól van, csend legyen! Majd később elmondod. – és a fejével biccentett Melina felé, hogy ne előtte mondja.
- Igenis, nagyuram.
- Mit tudtál meg? – kérdezte Melina érdeklődve.
- Semmit, semmit.
Sesshoumaru lerakta a táskáját és Melinához fordult.
- Nem akarsz elmenni sétálni? – kérdezte a lányt. – Nézd meg a vízesést, az nagyon szép!
- Jó. Jövök nemsokára. – Melina a táskából kivette a lejátszót és elindult a vízeséshez.
- Mondd Yaken, mit tudtál meg! – parancsolt rá Sesshoumaru.
- Hát kérdezősködtem és elvileg könnyű dolgod van, nagyuram. A halandó nők szeretik a virágokat, ha bókolnak nekik, és lovagias férfiakat.
- Ennyi?! – kérdezte Sesshoumaru fölényesen – Senkit nem kell megölnöm érte? Akkor ez gyerekjáték lesz! A legjobb arcomat fogom mutatni neki, 1-2 nap alatt belém szeret és újra lesz hatalmam.
- Nagyuram, most is van hatalmad, de csak akkor, ha azt a halandót meg kell védeni.
- Tényleg? Akkor remélem hamar bajba kerül, mert már nem bírok magammal és ölni akarok. – jelentette ki Sesshoumaru mosolyogva.
- Emiatt ne aggódj, nagyuram. Az ilyenek vonzzák a szellemeket.
- Akkor Yaken, indulj és szerezz virágot! Itt az ideje, hogy el kezdjek udvarolni.
- Igen, nagyuram. – Yaken elment.
„Igen. Ezt fogom tenni. Az a halandó úgyse tud ellenállni nekem. De nem tudom, hogy szabaduljak meg tőle miután sikerült a tervem? A legjobb az lesz, ha visszaküldöm. Én pedig újra erős leszek és megölöm Narakut végre.”

Időközben Melina már a tó partján üldögélt és hallgatta a zenét. A Gorillaztól a Feel Good inc. ment. Hátradőlt egy sziklára és lehunyta a szemét. Élvezte a zenét, a friss levegőt és a Nap melegét. Fehér atléta és egy háromnegyedes farmer volt rajta. Nem mert papucsban elindulni, mert nem lehet tudni milyen idő lesz és nem akarta még azt is cipelni. Mondjuk Sessy cipelte. Mindegy! Ezért egy sportcipőt vett fel. Nagyon gondolkodott azon, hogy átveszi a fürdőruháját és úszik egyet. Még jó, hogy hozta a fürdőruháját! Míg Melina hallgatta a lejátszót valaki nézte a bokrok közül. Egy éhes medveszellem volt, és már jó ideje figyelte leendő áldozatát. Végül úgy döntött, itt az ideje támadni. Hangos üvöltéssel kiugrott a bokorból és Melinára vetette magát. De hirtelen Sesshoumaru termett ott és felkapta Melinát és arrébb ugrott vele. A szellem pont arra a helyre ugrott, ahol előtte Melina ült. Sesshoumaru letette Melinát, aki még azóta se tért magához.
- Maradj itt! – parancsolt rá Sesshoumaru.
Sesshoumaru érezte, hogy visszatér a testébe a hatalmas ereje és mérges karmaival megtámadta a medveszellemet. Melina levette a fejéről a discmant, és keresett egy bokrot fedezéknek. Onnan figyelte az eseményeket.
A medveszellem kemény ellenfél volt Sesshoumarunak annak ellenére, hogy ereje teljében volt.
- Te szellem! – szólalt meg a medveszellem – Miért nem hagyod, hogy megegyem azt a halandót? Ha arról van szó, szívesen megosztom veled… - és felkacagott.
- Ebből te nem eszel! – válaszolt Sesshoumaru, és újra megindult a szellem felé.
Az könnyen elugrott és megint elkezdett beszélni.
- Az én nevem Hirukatso, és nem egy mocskos kutyaszellem fog megállítani abban, hogy megegyek egy halandót!
- Az nevem Sesshoumaru. Nem lesz könnyű dolgod, ha végezni akarsz velem.
Sesshoumaru ráugrott Hirukatsora és mérges karmaival kettévágta. Hirukatso darabokban hullt le a földre. Sesshoumaru önelégülten mosolygott. Arra gondolt, hogy ez neki most nagyon jól esett. Végre megölhetett valakit. Melina előjött a bokor mögül.
- Köszönöm. – mondta Melina. Sesshoumaru ránézett.
- Ha! Tudtam, hogy hamar bajba kerülsz. – ekkor eszébe jutott miért is jött ide. Keresni kezdett a földön valamit és végül megtalálta. Egy valamikor jobb napokat látott virágcsokor volt, ami bizonyára a harc közben ment tönkre. Már kókadt volt és tiszta lapos. Sesshoumaru felvette és odaadta Melinának. Közben zavartan hozzátette.
- Remélem, tetszik… öö… Neked hoztam… - Melina elvette a virágot.
- Köszönöm szépen. Nagyon kedves vagy. – aztán kétkedve hozzátette – Mi történt?
- Ezt hogy érted?
- Á, sehogy. Mindegy. Nos most mit csinálunk?
- Mire gondolsz?
- Hát úgy értem, hova megyünk?
- Nem megyünk sehova.
- Akkor minek jöttem vissza? – Melina kezdett dühbe gurulni. Nem értette ezt az egészet.
- Majd megtudod.
- Jó, de mikor?
- Időben. És fejezd be ezt a kérdezősködést, mert idegesít.
- OK. Megyek eszek egy szendvicset. – Melina elindult a barlang felé, de Sesshoumaru megfogta a karját, és maga felé fordította.
- Várj, még kérdezni akarok valamit.
- Mondd.
- Öö… arról van szó… hogy … szóval… szerelmes vagy már belém? – nyögte kit nagy nehezen. Melina hatalmas kacajban tört ki. Először is Sesshoumaru arckifejezésének láttán, de főként a kérdésén. Sesshoumaru pedig zavartan nézett rá.
- Ne haragudj… - Melina alig bírt megszólalni, majd nagy nehezen hozzátette – Hát persze – mondta tréfásan – Alig tudom magam visszafogni, olyan szexi vagy! Ó, Sess, ne tedd ezt velem! – és megint elkezdett nevetni.
Persze Sesshoumaru már nem találta olyan viccesnek a dolgot. Elengedte Melina karját és unott pofával ment a barlang felé.
- Hé, Sessy! – kiáltott Melina – Ne hagyj itt! – elindult utána – Várj! – amikor utolérte megfogta a karját.
- Mi volt ez az egész?
- Semmi. Menjünk.
- Figyelj! Most már tényleg elegem van! Ha nem mondasz semmit, akkor haza megyek.
Sesshoumaru Melina szemébe nézett.
- Azt nem engedhetem. – mondta neki halkan.
- De, miért?
- Nem mondhatom el, egyelőre.
- Jó. – egyezett bele Melina.
Ekkor Sesshoumarunak eszébe jutott valami.
- Melina, mondtam már, milyen szép vagy?
- Nem, de köszi. Hm… Te is jól nézel ki.
- Ha! Ezt tudom! – válaszolt Sesshoumaru magabiztosan.
- Csak vigyázz, nehogy a fejedbe szálljon! – motyogta magának Melina.
- Mit mondtál? – kérdezte Sesshoumaru.
- Á, semmit. Egyébként, most udvarolni szeretnél nekem?
- Igen. – mondta határozottan Sesshoumaru.
- Hát, akkor dolgozz még egy kicsit a stílusodon! – Melina meg fordult és visszament a barlanghoz, Sesshoumaru követte.
Melina a barlangban evett egy szendvicset. Majd megnézte mennyi az idő. Már 4 óra volt. Mióta visszajöttek nem szóltak egymáshoz. Végül Melina törte meg a csendet.
- Itt alszunk megint?
- Igen.
- Az a kis zöld izé, hol van?
- Yakenre gondolsz? Neki dolga van.
- Mikor jön vissza?
- Ma már nem.
- Értem. Nos, akkor csináljunk valamit, mert unatkozom.
- Mire gondolsz?
- Hát eszembe jutott valami. Yaken valami olyasmit mondott reggel, hogy el kell érned nálam, hogy beléd szeressek. Szerintem ideje lenne elkezdened.
- Honnan tudod?
- Kicsit megerőltettem az agyam. Jaj, te drága Sessy! Meg sem kérded, hogy van-e nekem udvarlóm a másik világban?
Sesshoumaru felállt és mérgesen megkérdezte:
- Miért, van? Megölöm! Nekem nem lesz riválisom, és különben is csak az enyém lehetsz!
- Nyugi. Nincs. De ezt jól esett hallani… - mosolygott rá Melina, és Sesshoumaru zavarba jött ettől.
- Szóval, Sess. Te szerelmes vagy belém?
- Én?
- Igen.
- Hát… ööö… izé… Miért kérdezel ilyenek?
- Miért ne? Na?
Sesshoumaru elfordult.
- Igen. Szerelmes vagyok beléd. – nyögte ki nagy nehezen. Hazudni mindig is tudott, majd pont egy buta halandónak ne tudna!
Erre már Melina is elhallgatott. Aztán ezt mondta:
- Hazudsz! – felállt is kiment sértődötten.
Sesshoumaru értetlenül állt. Nem tudta mi baja lehet a lánynak. Talán tényleg rájött, hogy hazudik, vagy csak kéreti magát?
Melina elment a tóhoz és leült a partján. „Mit képzel magáról ez a szellem? Azt hiszi ő bármit megtehet? Na azt várhatja, míg én csak a kisujjam is mozdítsam érte! Holnap haza megyek, és soha többé nem jövök vissza! Egy öntelt, beképzelt, bunkó pasi senkinek nem kell! Nekem pláne! Udvarolni sem tud! Ó, Istenem miért kell ez nekem? Az a baj, hogy hiába tudom, hogy milyen, akkor is vonzódom hozzá. És legszívesebben, amikor meglátom a nyakába ugranék és megcsókolnám!”
- Jaj, Istenem! – mondta ki hangosan és hátradőlt a fűben.
Melina sokáig feküdt a fűben, majd úgy döntött megfürdik. Körbe nézett, nem volt ott senki. A víz nagyon kellemes volt és Melina kiélvezte a fürdés minden percét. Miután kiment a vízből felöltözött és visszament a barlangba. Sesshoumaru nem mozdult a barlangból.
Melina nem szólt hozzá, csak kivette a pokrócot a táskájából és átöltözött, olyan ruhába, amiben kényelmesen tud majd aludni. Már rég besötétedett, és 9 körül járt. Melina nagyon fáradt volt ezért lefeküdt aludni. Sesshoumaru nem tudta, hogy mit mondjon. Végül megszólalt:
- Sajnálom, hogy hazudtam neked. Nem akartalak megbántani, de én már csak ilyen vagyok – Melina felült közben és figyelmesen hallgatta – Talán az a baj, hogy soha nem beszélgetek senkivel, és csak harcolok állandóan. Évtizedek óta ez megy. Magányos vagyok. Arra vágyok, hogy valaki mellettem legyen. Nem foglalkoztam ezzel az érzéssel egészen addig, míg veled nem találkoztam. Pont azelőtt öltem meg egy szellemet, aki megátkozott. El kell nyernem egy halandó szerelmét, különben elveszítem a hatalmam. Azt pedig nem engedhetem meg. Én egy tisztavérű, hatalmas kutyaszellem sarja vagyok, nem hozhatok szégyent rá. Meg kell bosszulnom, a halálát. És ehhez te vagy a kulcs. Segítened kell nekem. – Sesshoumaru Melina szemébe nézett – Kérlek.
Melina nyelt egyet. Nem gondolta, hogy ez ilyen nehéz lesz és ilyen bonyolult.
- Hát… nem tudom mit mondjak…szóval… szerinted én vagyok az halandó?
- Igen – Sesshoumaru felállt és odament hozzá.
- Ez biztos? Mert szerintem más is lehet. Úgy értem nem kell rögtön ez első halandót meghódítanod. Sok halandó van, aki szívesen járna veled.
- Miért, te nem akarsz? – kérdezte Sesshoumaru lágy hangon.
- Hát… nem is tudom…
- Majd én tudom. – mondta Sesshoumaru és megcsókolta Melinát. Szépen, finoman csókolta, és a lány nem tiltakozott, átadta magát ennek a jóleső, új érzésnek, mely a hatalmába kerítette. Aztán Sesshoumaru hirtelen elengedte.
- Most aludj, holnap korán útnak indulunk.
Melina még nem tért magához a csóktól és fel sem fogta Sesshoumaru szavait.
- És hová megyünk?
- Megkeressük apám gyilkosát, és végzek vele.
- Ó, csak ennyi? Azt hittem a világot kell megmenteni. Jó éjt!- Melina lefeküdt.
- Szép álmokat! – mondta Sesshoumaru.
Ő is lefeküdt, de nem tudott még elaludni. A csókon gondolkodott, amit meggondolatlanul adott. A terv az, hogy sajnálatot ébreszt a lányban, hisz ez az alapvető emberi gyengeség. A szánalom. Így a lány hamar belé szeret és erős lesz újra. De a csókot nem tudta kiverni a fejéből. Eredetileg nem akarta megcsókolni, de amikor belenézett gyönyörű, barna szemeibe, nem tudott neki ellenállni. És nem csalódott. Leírhatatlan érzés volt. Ilyet még sosem érzett, azelőtt. Ez megrémítette, és eldöntötte, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő.