Minden megtörténhet!!!

XXX. fejezet: Az ékkő valódi ereje

 A szellemek támadni kezdtek. Sango a bumeránggal támadott, Miroku a botjával és a szellemriasztó papírokkal pusztította a szellemet. Kouga és csapatai sem tétlenkedtek. Minél több szellemet sikerült megölniük a palota falai is úgy tűntek el.

AsaYoru ekkor lépet támadásba.

-Kicsi szívem! Hát megint találkozunk! –mosolygott a szellemnő Sesshoumarura.

-látom a drága öcséd is, itt van! InuYasha! Nem is üdvözölsz?

-Kösz kihagyom!

-Ugyan miért vagy ilyen ellenséges velem? Ez elszomorít. –mondta és úgy tett, mintha letörölt volna egy könnycseppet a szeméről.

-Na de vegyük komolyabbra. –kezében a szokásos villámokat kezdte megidézni. Mindkét fiú felkészült a támadás hárítására. AsaYoru azonban másik kezét meglendítve a testvérpár több métert repült. A villámokat, pedig elengedte, amik Kagomét vették célba. A lány erőteret hozott létre maga előtt így a villámok lepattantak. A szellemet ez bosszantotta így teljes erejével a lányt, vette célba. Támadta de az ifjú miko mindet kivédte, de már neki is elege volt az értelemet harcból. Egyik erős támadásnál olyan pajzsot hozott létre, amiről nem pattantak le a villámok, hanem visszaverődtek. Erre a lépésre AsaYoru nem számított. A villámok felé repültek, viszont az idő már kevés volt, arra hogy kivédje így eltalálták és a földre esett.

Kagome egész teste köré szélesítette az erőteret és a levegőbe emelkedett majd megállt Naraku előtt.

-Naraku! –mondta gyűlölettel a hangjában.

-Te csak egy félszellem vagy! Semmilyen erőd nincsen az ékkő nélkül! Sőt! Az ékkő nélkül is gyenge vagy! –mondta a lány undorral a hangjában és kezét meglóbálta azok a szellemek fölött, amikkel barátai küzdöttek. Azok porrá égtek abban a pillanatban és egy lágy szellő, elfújta hamvaikat a messzeségbe.

Naraku most félt életében ennyire először.  Ereiben megfagyott a vér, arcáról leolvadt a mosoly. Döbbenten állt (lebeget) és nézte mire képes a lány egyetlen egy szilánk segítségével. De nem csak Naraku döbbent le, hanem mindenki, aki eddig harcolt. Csak nézték Kagomét és hallgatták szavait.

-Kagome rájött hogyan tudja használni az ékkő erejét -közvetítette a földről az eseményeket Myouga. –talán Kikyou mutatta meg neki.

-Naraku! Te csak egy szerencsétlen félszellem vagy!

-Nana! Ezzel a barátodat is lehordod!

-Nem! Összekevered a dolgokat! Látod még ostoba is vagy!

-„Ez az Kagome mondd meg neki!” –gondolta mindenki.

-Talán InuYasha volt az, aki istenítette magát, azzal hogy emberek életét tette tönkre, azzal hogy megölte a családtagjaikat vagy leromboltatta a falujukat? –Kagome hangja gyűlölettel beszélt Naraku tetteiről

-NEM! TE voltál az, aki emberéletekkel játszott! Egyszerűen UNDORITO vagy! És most szépen visszaadod, ami engem illet! –mondta és kinyújtotta tenyerét a félszellem felé, amibe beleröppent az ékkő darab. Naraku nem tudott ellene mit tenni. Kagome beleillesztette a nála lévő darabot is.

-JA és még valami! Ide a szívvel, aminek nem nálad van a helye! Térjen vissza saját helyére. – Kagura szíve ekkor Kagome kezében termet ö pedig elküldte gazdájához!

Ekkor mindketten ereszkedni kezdtek. Mikor leértek Kagome a földre térdelt, ahol utolsó erejével ezt mondta mielőtt elájult!

-NARAKU! MOST MEGHALSZ! –saját hangán kívül azonban Kikyou hangja is felcsendült az éjszakában, majd eszméletlenül esett össze.

Minden megtörténhet!!!

XXXI. fejezet : Testvérszövetség

InuYasha odaszaladt Kagoméhoz de nem ért oda időben, mert a lány köré védőburok épült.

-Kagome! Kérlek, engedj be!

-InuYasha! Most Narakuval kell foglalkoznunk! Kagoménak nem lesz semmi baja. Az ékkő megvédi! (Sango)

InuYasha fájó szívvel hagyta ott kedvesét, majd támadni kezdte Narakut aki még elég erős volt, ahhoz hogy kivédje a hanyou és Sesshoumaru egymás utáni támadásait.

-Ez így nem fog menni! –fakadt ki a félszellem. „NEM fog menni!” a hanyou szeme egyre többször izzott fel piros színben.

-InuYasha! Nem változhatsz át! –vágta hátba Miroku barátját.

-InuYasha úrfi! Csak egy megoldás lehetséges! Azt kell tenni, amit kint az erőtérnél. Csak InuTaishou segítségével tudjátok legyőzni Narakut!

-Totousai! Szerinted működni fog? –kérdezte Sesshoumaru aki már elég ideges volt az értelmetlen harc miatt.

-Igen de egy kell, hogy a célotok legyen, mint amikor Kagomén akartatok segíteni a pajzsnál.

-MI?

-Ne húzd fel magad öcsi! –de InuYasha makacsságát ismerve mindenki tudta hogy ebből nem lesz szövetség. A félszellem tovább támadta Narakut. Sesshoumaru ezt látva „segített” neki.

Kanna ekkor kihasználta a helyzetet, hogy mindenki a hármas harcot figyelte odalopódzott Kagoméhoz és tükre segítségével kezdte megsémisíteni az erőteret. Mivel Kagome nagyon kifáradt és eszméletlen is volt nem tudta fenntartani pajzsát. Fokozatosan gyengült és nem sokára el is tűnt. A lány épp hozzálátott volna a miko lelkének elrablásához de, ekkor valaki hátulról ellökte és tükre kieset a kezéből, több méterre esve gazdájától.

-Ne merészeld bántani Kagomét! –kiáltotta Rin és megfogta a lány két kezét. Shippou és feltűnt egy nagy kővel a kezében és a tükör felé tartott. Mikor odaért a szikladarabot hozzávágta a tükörhöz, ami több ezer szilánkra törött és egy lélek szállt ki belőle, ami Kanna felé tartott. Belészállt és összeesett. Rin elengedte.

Ezzel Naraku utolsó szövetsége is megszűnt. Egyedül maradt. Mikor elvesztette Kannát erejének nagy része is, elhagyta, így InuYasha és Sesshoumaru egyre több sebet tudtak rajta ejteni, de nem voltak olyan súlyosak.

Sesshoumarunak kezdett elege lenni az értelmetlen harcból. Megállt egy helyben eltette a Tokijint és elővette a Tensaigát, de nem támadott. InuYasha értetlen arca nézett bátyjára.

-„MI? Ö kezdeményezi a szövetséget? Ez lehetetlen! Ez lenne a büszke nagy Sesshoumaru? Na jó! De csakis Kagome kedvéért!”

A hanyou bátyja mellé állt és a Tetsusaigát Narakura irányította. Ugyanígy tett Sesshoumaru a Tensaigával. Kardja azon nyomban változott és hasonló lett az öccse kardjához de egy kicsit kisebb volt és aranysárgán szikrázott a pengéje. Éléből zöld méreg cseppeget a földre. A Tetsusaiga átváltozott szokásos nagy méretére és még ezüstösebben ragyogta be az éjszakát, éléből ugyanúgy zöld méreg szivárgott és szennyezte be a földet. Totousai majdnem leesett a tehénjéről mikor meglátta, hogy mi történik.

-A Tetsusaiga, az emberek kardja és a Tensaiga, a mennykardja megmutatja valódi erejét! Ez hihetetlen! Utoljára InuTaishounak sikerült kihozni a két kard erejét. Alig hiszek a szememnek! –ámuldozott a kovács és most volt a legbüszkébb e két müvére. Mindenki csodálattal nézte a jelenetet. Naraku nagyon megijedt látva a két kardot.

-Na! Nézhetne így ki mindig. –lóbálta meg kardját Sesshoumaru.

-Jellemző! –jegyezte meg halkan InuYasha és bátyjára nézett.

-Téged később intézlek el Öcsi!

-Hát persze!

A két kardot még irányítani sem kellett. A Tetsusaiga saját akaratából indította el a szélbordát, ami ezüstös színnel „vágtatott” Naraku felé. Ezzel egy időben a Tensaiga is belevágott valami hasonlóba de az ö fénycsíkja aranyszínnel támadta Narakut az ezüst csík fölött. Az összesen 6 fénysugár szélsebesen rohamozta meg Naraku testét. Mikor elérte látni lehetett a zöld mérget, ami beterítette a férfi testét. Hangos, fájdalommal teli üvöltéssel búcsúzott el a világtól. Felszabadultak a szellemek, amik Naraku testét tartották össze. Amint „kiértek” porrá égtek. Végül Naraku teste teljesen eltűnt. Így pusztult el Naraku! Mindenki fellélegezhetett…

Minden megtörténhet!!!

XXXII. Fejezet: Az utak külön válnak!

Két nap telt el Naraku legyőzése óta. Mindenki nagyon boldog volt. Toutousai és Myouga már a csata napján elhagyták, a csapatott. Kouga és Ayame csak nem rég mentek el.

-Úgy látszik a farkasok nem túl társaságkedvelők. –jegyezte meg Shippou.

Miroku nagyon boldog volt, hiszen kezéről eltűnt a lyuk. Fáradsága ellenére azonban egész nap nem lehetett lelőni! InuYasha többször is leütötte de csak Sangonak sikerült egy-két órára lenyugtatnia.

Kagura és Kanna csak most tértek magukhoz. Hálásak voltak mindenkinek, aki segített nekik a szabadságuk megszerzésében. Kanna és Rin nagyon jóban lettek. Reggeli után, miután mindenki megkapta és elfogyasztotta az adagját (vagy több adagot – InuYasha) a két egykori inkarnáció búcsút intett a csapatnak és megkezdték saját kalandjaikat.

Sesshoumaru is felállt.

-Yaken! Indulunk!

-Igenis nagyuram!

-Rin velünk jössz vagy velük, maradsz? –kérdezte ridegen a szellem a kislánytól.

Rin nagyon megszerette ideiglenes családját, mégis úgy érezte Sesshoumaru mellett a helye.

-Veled megyek Sesshoumaru nagyúr!

Gyors búcsúba kezdett. Először Sangohoz, Mirokuhoz és Korarához ment. Mindhármújukat megölelte. Sango ekkor már sírt. Utána Kagoméhez ment. Megölelte a síró lányt. Ekkor már Rin is zokogott. Kagome nyomott egy puszit a lány arcára majd elengedte. A kislány ekkor InuYasához ment. Nem tudta megölelheti e szellemet. Végül megtette, zokogva borult a hanyou nyakába.

-Rin sietnél? –sürgette Yaken.

-Igen Yaken! –válaszolta a síró lány és adott a délszellemnek egy puszit majd elengedte. Szemével Shippout kereste, aki nagyon a szívéhez nőtt. Végül egy fa alatt találta meg. Gyorsan odaszaladt és megölelte. A rókakölyök belepirult de azért visszaölelt.

-Viszlát Shippou!

-Viszlát!

Rin visszaszaladt Sesshoumaruhoz és elindultak.

-Sesshoumaru!

-Öcsém! Ne mondj semmit! Ilyen nem lesz még egyszer, mint ami most volt! Ezt jegyezd meg! –felelte hűvösen a szellem hátra sem nézve.

Egy darabig nézték a három távolodó egyént majd ők is elindultak a csontok kútja felé, ugyanis Kagome nagyapját vissza kell vinni a saját idejébe és Kaede anyónak is be, kell számolni az megtörtént eseményekről.

Útközben az öreget Shippou szórakoztatta a kalandjaikról. Mögöttük Sango és Miroku ment egymás karjaiban. Mellettük Kirara sétált. InuYasha és Kagome kicsit lemaradva mentek egymás mellett.

Kagome hirtelen megállt és a fiú elé állt.

-Kagome! Valami baj van?

-InuYasha! Az ékkő teljes! –mutatta a lány kezében az ékkövet a hanyounak. –mindig ezt akartad! Ha még mindig ez érdekel, akkor most vedd el, tűnj el vele és tégy vele, amit akarsz! –mondta ki egy szuszra a lány, de hangjában érződött a félelem.

InuYashának eszébe jutottak az átváltozásai. Akkor erősnek és legyőzhetetlennek érezte magát. Az ékkő után nyúlt, kivette a lány kezéből, magához vette, szeme elé emelve nézte. Érezte a hatalmat, amit adhat neki. Ekkor ránézett Kagoméra. A lány szemében könnycseppek jelentek meg. Mélyen a lány szemébe nézett, elveszett a lány barna pillantásában.

InuYasha döntött.

Megölelte és megcsókolta Kagomét. Közben az ékkövet a lánccal együtt a lány nyakába tette.

-Azt hiszem ez téged, illet.

-InuYasha! –mondta a lány boldogan és megcsókolta szerelmét. Hosszan mintha csak most fedezné fel a fiút…

-Kagome! InuYasha! Jöttök már? –kiáltotta hátra Sango.

-Megyünk! –válaszolta Kagome, majd megfogta a fiú kezét és így mentek tovább.

Pár nap múlva elérték a csontok kutját.

-Néhány óra múlva visszajövök!

-Rendben. –válaszolták a többiek.

Nagyapa mindenkitől elbúcsúzott majd unokájával beugrott a kútba.

Minden megtörténhet!!!

Epilógus

Kagome visszament InuYashához és a többiekhez. A szilánkot megszerző jelentéktelen szellemek legyőzésén kívül más feladatuk nem igen volt. Mindenki boldog volt. Rin, Kanna és Kagura na és persze a farkasok sokszor meglátogatta Kagomét és a többieket. Sesshoumaru nem volt kíváncsi a társaságra így öt nem látták, kivéve Kagome akivel igen sokszor találkozott.(hát igen jóban lettek… furcsa de ez van…J)

A csata után minden halottat (amik csak szellemek tetemei voltak) az egykori palota helyén hagytak, köztük AsaYoru is, aki nem halt meg. Mikor felébredt rögtön rájött hogy mi történhetett. Szerelme meghalt, de nem keseredett el teljesen. Volt valami a birtokában, ami mindig emlékezteti majd rá. Megsimogatta hasát, elmosolyodott, majd az egekbe röppent és eltűnt…

A társaság, akik részvettek Naraku legyőzésében, nem gondolták volna, hogy kalandjuk Narakuval még nem lejátszott háború…

 The End!

By: fire

Köszike mindenkinek, aki elolvasta és várom a véleményeket a vadmacska09@freemail. hu – e-mail címre! Kössz!J