Minden megtörténhet!!!

XXVII. fejezet: Az ékkő erejének titka

Kagome két hetes kórházi nyaralása alatt bepótolta a tananyagot. Az orvos még egy hetes otthoni kezelést ajánlott a lánynak, amit édesanyja be is tartatott vele. Anyja nem engedte sehova lányát, de barátnői sokszor meglátogatták. Volt alakalom, amikor Houjo is velük tartott. Mikor először meglátta Kagomét megölelte, és sokszor elmondta, hogy hiányzott neki.

-Figyelj Houjo! Te nagyon aranyos srác vagy de most járok valakivel.  A fiú egy kicsit elszomorodott de nem zavartatta magát, továbbra is vitte Kagoménak a virágokat és a kis apróságokat. Houjo látva Kagome arckifejezését hozzá tette hogy ezeket csak, mint barát hozza neki.

Lassan letelt az egy hét a suliban most kezdődtek el a küzdések az év végi jobb jegyekért ezért Kagome még 2 hétig nem ment át a másik világba, bár nagyon hiányoztak neki a barátai és InuYasha. Keményen tanult és ez meg is, látszott a jegyein is így anyja jobb szívvel engedte át a másik világba. Nagyapa még mindig nem került elő és mindenki nagyon aggódott érte.

Kagome majdnem teljesen felépülten ugrott a kútba. Olyan boldog volt hogy újra láthat mindenkit! A másik világban mindenki a kút körül voltak fel s alá járkálva, titkon minden percben a kútra sandítva, várva, hogy Kagome mikor mászik ki onnan.

-Hahó! Valaki! Segítésen ki a… -ekkor InuYasha ugrott mellé a kútban, felkapta és már kint is voltak. Az ég szikrázóan ragyogott a délutáni napfényben mintha így üdvözölné a lányt. Kagome rögtön kiugrott a fiú karjában és barátai felé vette az irányt. Először Sangohoz ment, aki már sírásban tört ki.

-Sango! Ugyan ne sírj! –mondta és megölelte a szellemirtott. Utána Mirokut Shippout Kirarát és Rint. Mikor elengedte rint és a guggolásbol állt fel Sesshoumaru állt elötte. Bár meglepödött megölelte a szellemet és nyomott egy

puszit az arcára.

-Na ez szép! Sesshoumarut megöleli még meg is puszilja rám pedig nem is néz! –mérgelödött InuYasha elég hallhatóan.

-InuYasha! Kérlek ne haragudj! –mondta Kagome és magához, húzta a fiút és hosszan csókolta. Shippou elvörösödött Rin pedig kuncogni kezdett a dolgon. Sesshoumaru döbbenten nézte, mint Miroku is. Sango elismerően mosolygott de azért ö is meglepödött.

-Na? –kérdezte Kagome ártatlan arccal.

A hanyou nem válaszolt. Most rajta volt a sor hogy magához huzta a lányt és visszaadja a csókokat.

-Na? –kérdezte InuYasha is ártatlan arccal, de arcán megjelent egy félmosoly.

-Hát… azt hiszem máskor is foglak hagyni! –válaszolta a lány egy mosoly kíséretében, megfordult és visszament a többiekhez.

-Sesshoumaru! Hogy van a sebed?

-Begyógyult.

-És hogy-hogy itt maradtál.

 -Az öregasszony miatt a faluban! Azt mondta, hogy maradjak egy kis időre megfigyelés alatt, de aztán Valaki miatt itt ragadtam!

-MI? –(Kagome)

-Majd később megtudod!(Sango)

-Rendben! És Narakuval vagy valamelyik teremtményével találkoztatok?

-Nem. Egy szellemmel sem az óta hogy elmentél.(Sango)

-Hogy-hogy? Ezt nem értem.(Kagome)

-Majd Kaede anyó elmondja!

-Akkor most odamegyek!

-Mi is megyünk.

Elindultak a faluba. Ott Kagome meglátogatta az anyót.

-Kaede anyó! Miért nem támadtak az utóbbi időben a szellemek? Azt mondták te, majd elmondod.

-tudod gyermekem a falut egy védőburok, veszi körül, amióta elmentél és senki nem tudta megszüntetni.

-Mi ennek az oka?

-Szerintem te vagy az oka!

-Mi? Én? De miért és hogyan?

-Szerintem a véred okozta az erőteret! A véred végigcsepegett a falun, és ha jól tudom, akkor az ékkő szilánkot is beszennyezte.

-Igen igazad van! Tényleg olyan lett…

-Mivel az ékkő lelkekből lett összegyűrve, megérezte hogy bajban vagy és a segítségedre sietett.

Kagome mély gondolkodóba esett… elővette a szilánkot, és nézegetni kezdte…”ilyen nagyhatalommal bír? Vagy sokkal, nagyobbal, mint bárki képzelni? Ekkora hatalma van egy ember kezében akkor Naraku birtokában mekkora erő, lehet?” Kagome erre egy kicsit elszomorodott.

-Kaede anyó! Szerinted ebből fegyvert lehet csinálni?

-Erre neked, mikonak kell rájönnöd!

-De én nem vagyok… Kaede anyó! Kaede anyó! –kiabálta Kagome de szavai csak üres füleket találtak.

-„Vagy lehetséges, hogy mégis az lennék? Hiszen az ékkő már többször is megmentett. Például mikor megmentettem InuYashát segített, magához hívta a lelkemet, és mikor visszahívtak elengedett… ráadásul a Kikyounál lévő lelkeket is nekem adta… és most mikor megsebesültem, megvédte a barátaimat a veszélytől… mikor íjat és nyilat rántok varázserőt ad át nekik… de lehet hogy mindez csupán a véletlen műve?”

Kagome ehhez hasonló kérdéseket tett fel magának. A válaszokat azonban nem találta meg. Vagy csak nem vette észre? Elmélkedésének Sesshoumaru vetett véget.

-Idefigyelj! El tudod tüntetni az erőteret vagy nem?

-mi: ja! Fogalmam sincsen! Megpróbálhatom!

-Hát jó lenne már végre!

-Mutasd, hogy hol ütköztetek bele!

-Kövess! A lány bólintott és elindult a szellem után. Hamarosan oda is értek. Kagome egy ideig nézte a védőburkot, ami valóban ott volt.

-Mi lesz már? Gyerünk! Csináld már!

-Nem olyan egyszer!

Sesshoumaru már nyüszített össze vissza hogy siessen már, mert el akar menni.

-„mi lesz már? Tűnj el!”

Kagome megérintette a falat, ami azon nyomban eltűnt.

-Azt hiszem, hogy eltűnt!

-Na végre! Akkor majd jövök Rinért! Ugye vigyáztok még rá?

-Persze!

-Kössz Kagome! –mondta és már el is tűnt az erdő sötétjében.

-„Sesshoumaru megköszönt neki valamit? Azta!” –mosolygott magában, majd visszaindult ö is a faluba.

Nem érette mi történik vele és az ékkővel. Valóban ekkora ereje lenne, csak képzelődik? Ki tudna a kérdéseire választ adni? Addig tűnődött ezen, amíg bele nem ütközött valakibe az erdőben.

-Sajnálom! –kezdte de, ekkor meglátta, hogy InuYasha az.

-Kagome! Valami baj van?

-Nem nincsen csak az ékkő erején, gondolkodtam.

-és mire jutottál?

-nem sokra… sajnos. De valakitől meg kell tudnom!

-Látom ez fontos neked!

-Igen az! Lehet, hogy csak ennek a segítségével tudjuk majd legyőzni Narakut!

InuYasha erre nem tudott mit mondani. Látta a lány szemében azt a tüzet, amit Naraku utálata táplál benne. Valamint a félelem, kétségbeesés és a szeretet is bujkált a lány barna szemében. Megölelte a lányt.

-Ne aggódj! Biztosan rájövünk majd!

Kagome a hanyou karjaiban teljesen megnyugodott. Kibontakozott a fiú öleléséből.

-Szerintem induljunk! Keressük meg Narakut!

-Rendben!

Hamarosan el is indultak. A kis csapat ura együtt.

Minden megtörténhet!!!

XXVIII. fejezet: Szerepcsere

Kis csapatunk már napok óta mendegéltek. Általában az erdőben aludtak. Amerre csak jártak egyre kevesebb emberrel találkoztak. Valamiért a szellemek száma is kevés volt.

-Nektek nem furcsa hogy erre felé nincsenek szellemek? (Miroku)

-Egyáltalán nem! Ez Naraku miatt van! (Kagome)

-Hogy érted? (Miroku)

-Úgy hogy Naraku tudja, hogy jövünk, és magához hívta a szellemeket így erősítve saját magát! És érzem, hogy közel van a palotája!

-Honnan tudod Kagome? (Sango)

-Ismerős ez a hely! Már jártam itt! Legalább is egy részem!

-Kikyoura gondolsz? (Sango)

-Igen rá!

Szótlanul mentek tovább, amíg el nem értek egy barlangot.

-Szerintem maradjunk itt éjszakára! –javasolta InuYasha.

A többiek helyeselték. Letelepedtek, tüzet gyújtottak a barlangban és megvacsoráztak, majd a két gyertek és Kirara aludni mentek.

-InuYasha! Mi van veled? Nagyon szótlan vagy! (Miroku)

-Csak eszembe jutott Kagura! Nem rég találkoztam vele, és azt mondta, hogy Naraku új teremtménye veszélyes lesz. Aggaszt, hogy még nem támadt meg minket.

-Szerintem inkább örülj neki! (Miroku)

-Engem bosszant!

-Nyugodj meg InuYasha! Inkább aludjunk mi is! (Sango)

-Ez jó ötlet! –mondta Kagome ezzel lezártnak, tekintette a beszélgetést.

InuYasha sértődötten ment ki a barlangból és kiállt az esőre. Már mindenki aludt de Kagome szemére nem jött az álom. Aggódott kedvese miatt. Nem akart kimenni de érzelmeinek nem tudott parancsolni, hiszen olyan rég nem látta és ez érződött az üdvözöl csókon is…

Kagome kilépett a barlangból. InuYasha mögé állt és megölelte. A fiú már csurom víz volt.

-Be kéne jönnöd! Meg fogsz fázni. A hanyou azonban nem válaszolt csak nézte tovább a messzeséget. Kagome sem mozdult csak szorította tovább magához InuYashát és csendesen, nézte az esőt. Eltelhetett már 10 perc is. Kagome teljesen átázott és már fázott is.

-InuYasha! Én hiszek neked! Tudom hogy Naraku valami szörnyű teremtményt hozott létre!

A fiú még mindig nem válaszolt!

-InuYasha! Figyelsz te rám? –kérdezte majd a fiú elé állt.

-Mi? –ijedtében több lépést hátrált de elesett egy kőben.

Az alak, aki Kagome előtt állt, változni kezdett. Testét elrejtette egy páviánbőr alá.

-Naraku! Mit akarsz te itt?
–Csak szólni jöttem! Ha viszont akarod látni a nagyapádat, akkor add át a szilánkot!

-Nincs semmi bizonyítékod, hogy nálad van!

-Akkor gyere a palotámba! Csak egy napra van! De egyedül gyere!

-Hol van InuYasha?

-Tényleg! Elfelejtetem. Mindvégig itt volt! Nézd! –mutatott a szellem egy közeli fához, ahol egy alak körvonalai rajzolódtak ki, amint egy fához van kötve.

-InuYasha! –kiáltotta Kagome és futni kezdett.

-Nincs semmi baja! –ragadta meg a karjánál fogva a lányt, de ha nem jössz a palotába a nagyapád, meghal! Megérteted?

-2 nap múlva ott vagyok!

-Várlak! –mondta Naraku majd eltűnt.

Kagome odafutott a hanyouhoz. A fiú testén tényleg nem volt seb sem.

-Kagome! Miért ölelted meg?

-Azt hittem, hogy te vagy az! – mondta a sírás szélén állva, közben kiszabadította a fiút.

-Sajnálom!

-Kiabáltam neked hogy nem én vagyok az, de nem hallottad meg!

-InuYasha! –mondta. Ekkor a lány már könnyezett és a fiú karjába vetette magát. Ekkor érezte azt, amit Narakunál nem. A félszellem teste meleget árasztott magából, pedig teste és ruhája igencsak átázott már. Kagome szégyellte magát, azért amiért nem jött rá kit is ölel… erre a gondolatra sírni kezdett és még jobban a hanyouhoz bujt.

-Jól van, már csak ne sírj nekem! Jó? –mosolygott a lányra InuYasha.

Kagome bólintott.

-InuYasha! Naraku elrabolta a nagyapámat! El kell mennem érte, de egyedül! Holnap reggel indulok!

-Nem mész sehova! Főleg nem egyedül!

-De akkor megöli!

-Nem fogja! Megígérem neked!

A lány valamiért elhitte a fiú szavait! Megcsókolta szerelemét majd együtt bementek a barlangba. Nemsokára mindketten elaludtak egymás karjaiban.

Minden megtörténhet!!!

XXIX: fejezet: Egységben az erő!

Kagome másnap reggel elmondta Sangonak és Mirokunak ki, látogatta meg az éjjel és mi célból.

-De ugye nem akarsz egyedül odamenni? –kérdezte aggódva Sango.

-Még jó hogy nem akar! –válaszolt a lány helyett InuYasha és védelmezöleg átkarolta a lányt és magához huzta. Kagome ebbe belepirult. Csapatunk a reggeli után tovább indultak. InuYasha még mindig nem engedte el Kagome derekát arra hivatkozva, hogy szellemszagot érez és hogy itt vagy valahol a közelben.

-Miroku! –súgta oda Sango a szerzetesnek. -Te érzel valamit?

-Semmit nem érzek!

-Hát én sem. –mosolyodott el Sango. „InuYasha teljesen oda van Kagoméért. Nagyon félti, és biztosan szereti is.”(Sango)

-InuYasha! Nem akarsz elengedni?

-Nem! Már mondtam!

-De…

-Idefigyelj! –állt meg a hanyou és szembe fordult Kagoméval. Mélyen a szemébe nézett és ezt mondta: -Nem akarlak még egyszer elveszíteni, ezért itt maradsz mellettem. –aztán tovább indult magához szorítva a lányt.

Kagome igen csak meglepödött azon, amit a fiú mondott neki. Sokat gondolkodott de hirtelen megtorpant és lerogyott a földre, és egy kis tárgyat nézett a földön. Felvette és sírni kezdett.

-Mi baj Kagome? –térdelt mellé Sango.

Kagome megmutatta a tárgyat.

Sango csodálkozva nézte.

-Ez az ékkő?

-Nem dehogyis! Nagyapa készítette őket az embereknek! Ezek szerint tényleg itt van!

InuYasha szaglászni kezdett, de hiába. Nem érzett semmit. Se Naraku szagát vagy a nagyapáét. Kagome hirtelen abba hagyta a sírást és a messzeségbe nézett.

-Az ékkő! Arra van! – Felállt és futni kezdett, a többiek utána. Hamarosan megláttak egy palotát.

-Naraku palotája! – mondta Miroku. Kagome megállt a kastély előtt és szembe fordult barátaival. Szemében újabb könnycseppek jelentek, meg amik végigfolytak arcán és lecsöppentek a földre.

-Sajnálom! –mondta. –De ti most5 nem jöhettek velem! –majd kinyújtotta a kezét és létre hozott egy erőteret a szilánk segítségével. Majd elfutott, be a palotába. InuYasha többször is belevágott a pajzsba. Sikertelenül.

-Kagome! – kiáltotta InuYasha hangja féltőn csengett az éjszakába.

Kagome most lépett be a palotába. Az első, akivel találkozott az Kagura volt. A földön feküdt. Alig lélegzett. A boszorka is észre vette a lányt.

-InuYasha hol van? –kérdezte.

-Kint. Biztonságban. De ne aggódj! Segítek neked! –azzal ott hagyta, és futott tovább a palota belseje felé. Még sosem járt itt, mégis ismerős volt neki a hely és az ékkő is „mutatta” neki az irányt. Hamarosan beért egy sötét terembe. A helyiségben nem volt sok fényforrás, mégis tökéletesen látott. Vele szemben ott állt Naraku. Kézében az ékkővel, amiből már csak egyetlen egy szilánk hiányzott. Mellette ott volt a nagyapja. Látszólag nem volt semmi baja de nem tudott mozogni. Másik oldalán AsaYoru és Kanna. Kagome egyedül volt. Kezdett kétségbe esni. „talán sosem jutok ki innen de, legalább InuYasha és a többiek biztonságban vannak.

Eközben a palota előtt megjelent Sesshoumaru és Yaken is.

-Öcsém! Ezt hagyd abba! Így nem jutunk át rajta.

-Te meg mit keresel itt?

-Narakut.

Hamarosan megjelent Kouga és Ayame is a klánjaikkal. InuYashával veszekedett Kouga egy sort de a félszellemenek fontosabb volt most Kagome, így abbahagyta! (CSODA!!!J)

-InuYasha úrfi! Örülök, hogy újra láthatom! –Üdvözölte egy hang az orráról majd az alak vért szívott. A hanyou lecsapta.

-Hogy hogy itt vagy Myouga?

-Segíteni jöttem.

-Igazán? És ha kilátástalan lesz a helyzet, eltűnsz? (Miroku)

A bolha démon nem foglalkozott szerzetes gúnyolódásával.

-InuYasha úrfi! A két kard segítségével be lehet jutni az erőtéren 

-milyen két karddal?

-A Tetsusaigával és a Tensaigával. –válaszolta a levegőből Totousai. –nektek kettőtöknek sikerülhet, ha egyszerre vágtok bele a burokba.

-Mi? A bátyám és én? SOHA!

-Ne légy ostoba! Kagoméért tedd meg! –kérte Sango.

-Igazad van! Sesshoumaru! Hajlandó vagy rá? –nézett bátyjára InuYasha aki már rég elővette kardját az erőtérre szegezve és öccsére várva.

-Jól van! –a hanyou is az erőtérre irányította kardját. Egyszerre emelték fel kardjaikat és vágtak bele a pajzsba, ami sikeresen megszűnt. Mindenki megnyugodott de tudták a neheze mégcsak most fog következni.

-Látogatóink jönnek! –mondta Naraku és abban a pillanatban ért be a csapat InuYashával az élen. Farkasszemet néztek Narakuval aki hangos kacajjal a levegőbe emelkedett és több ezer szellem jelent meg a helyén. Mindenki felkészült a csatára, ami könnyen az utolsó is lehet!