- „Valami ésszerű magyarázat kell!” – gondoltam. – Ismerem Inuyasháékat!

- Kagome a közelben van?

- Igen.

- Akkor veled megyek!

Elindultunk „Kagoméhoz”. Egyfolytában engem nézett.

- Mi van? – fordultam felé.

- Csak azon gondolkodtam, hogy tudtál olyan pajzsot állítani.

- Fogalmam sincs.

- Ha nem akarod, nem mondod.

- Tényleg nem tudom.

- Már érzem Kagome finom illatát! Gyere a hátamra!

- Én másszak a hátadra?

- Úgy gyorsabban ottvagyunk.

Felkapott a hátára, mielőtt megmozdulhattam volna és szélsebesen nyargaltunk. Elég erősen tartott, de a biztonság kedvéért erősen kapaszkodtam. Megérkeztünk, s Kouga, vigyázva rám, óvatosan letett. Nagyot néztem ezen a gesztuson, de nem csak én. Hirotsu még mindig itt volt és most teljesen letörten nézett rám.

- Szóval már van barátod.

- De Kouga Kagome barátja. Mellesleg ez ennyire zavarna?

Elpirult.

- Igen, mert beléd szerettem! – kiáltotta és elrohant.

Én meg, mint a hülye, ott álltam tehetetlenül.

- Ez már valami! – mondta Inuyasha.

Miroku is füttyentett egyet.

- Mire vársz még? Menj már utána! – tanácsolta Sango. – Ha akarod, kölcsönadom Kirarát.

Úgy döntöttem Hirotsu után futok. Minden szó nélkül otthagytam a társaságot. Tíz perc után megláttam egy falut. Reménykedtem benne, hogy ott lesz. De nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Mert én nem lettem belé egy kicsit sem szerelmes. Őszintén, még Kouga is jobb. De akkor is meg kell vigasztalnom, hiszen miattam szomorú. Nem telt bele sok időbe, míg rátaláltam.

- Szia! – köszöntem neki.

- Szia!

- Jól vagy?

- Nem igazán, hiszen te nem szeretsz.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld! Én viszont vándorlok tovább egyedül. Örülök, hogy találkoztunk. Remélem, még látlak valamikor. És légy szíves, ne kövess.

Átölelt és elment. Tök furcsán éreztem magam. Tettem egy hátraarcot és elsétáltam. A fák közt mentem éppen, amikor ismerős hangot hallottam. Ez Rin. Odamentem hozzájuk.

- Hello! – köszöntem.

- Szia! – köszönt boldogan Rin.

- Mi szél hozott? – kérdezte Sesshoumaru.

- Csak erre jártam.

- Meddig maradsz? – érdeklődött Sesshoumaru.

- Még nem tudom. Persze, ha zavarok, elmegyek!

- Te nem zavarsz!

Ottmaradtam velük estére. Elég hideg egy este volt az. Még ha akartam volna, akkor se tudtam volna leplezni, hogy fázok. Rin ezt megoldotta azzal, hogy Sesshoumaruhoz bújt.

- Gyere te is ide! – ajánlotta a lányka.

„Ha az olyan egyszerű volna… Lehet, hogy már ott lennék én is… Ennyire megszerettem ezt a szellemet? Hát, nem néz ki rosszul, az igaz.„Elpirultam. Ez tuti!

- Így meg fogsz fázni! Gyere ide! – szólt a „nagyúr”.

Odamentem és leültem mellé. Átkarolt és magához húzott. Rin lassan elaludt.

- Jaken merre van? Ma még nem is láttam.

- Nem tudom, de most jobb nélküle. Mostanában elég idegesítő.

- Mikor nem az?

- Ez jó kérdés! – mosolyodott el és végre a szemembe nézett. Nagyon szép szeme van. Míg ezt gondoltam, a testem saját életre kelt és megcsókoltam Sesshoumarut.  Észbe kaptam és el akartam menni, de ő továbbra is tartott. Felé fordultam, s visszacsókolt. Tartalmas egy nap! Nekidőltem és én is elaludtam. Reggel, mikor felébredtem, Rin még aludt.

- Jó reggelt! – mondta Sesshoumaru halkan.

- Jó reggelt! – súgtam vissza. – Nekem lassan mennem kéne.

- Ha megvárod, míg Rin felébred, akkor elviszlek.

Rinre nem kellett sokat várni. Elbúcsúztam tőle és elindultunk a „nagyúrral” a felhőjén.

- Kár, hogy elmész! – mondta.

Erre nem tudtam mit reagálni. Megérkeztünk, adott egy puszit és elment.

- Elmész egy fiú után, és egy másikkal térsz vissza! Elég gyors vagy, nem gondolod?

Megfordultam és Miroku állt mögöttem vigyorogva.

- Sesshoumarut teljesen megszelídítetted.  Ráadásul még puszit is adott! Mesélj, mi volt?

- A többiek alszanak?

- Igen.

- Nem adod tovább?

- Eskü!

- Csók volt.

- Mi?!

- Nyugi!

- Nem aprózod el!

- Nem tehetek róla.

- Dehogynem tehetsz róla, hiszen te is benne voltál! Egy csók nem egy emberen, illetve szellemen múlik. Beleszerettél?

- Milyen lelkizős lettél!

- Csak érdekel.

- És pont neked öntsem ki a szívem?

- Miért ne?

- Szia Szabrina! – jött oda Inuyasha.

- Szia!

- Hogy ment Hirotsuval?

- Vándorol tovább egyedül.

- És te?

- Én megvagyok.

- Találkoztál a bátyámmal? – szimatolt a levegőbe.

- I-igen. Sesshoumaru hozott ide.

Lassan mindenki felkelt. Mindannyian Hirotsuról kérdeztek, s szomorúan fogadták, hogy nem lett semmi.

- Szabrina! – hívott Kagome.

- Mi a gond? – kérdeztem.

- Beszéltem Kaede anyóval az erődről.

- És mit mondott?

- Nem tudott semmit, de szeretne megvizsgálni.

- Minek?

- Ne engem kérdezz!

Épp szembe jött velünk Kaede anyó.

- Jó reggelt! – köszöntünk neki.

- Neked jobb volt a reggeled, ahogy láttam – mondta nekem. – Sesshoumaru nagyon rendes volt. Most, ha kérhetlek, gyere velem, hogy megvizsgálhassalak.

- Még beszélünk Sesshoumaruról! – súgta Kagome.

Tisztára olyan vizsgálat volt, mint mikor elmegyek az orvoshoz.

- Ezzel előrébb jutottunk? – kérdeztem.

- Nem nagyon. Sajnálom.

- Mit? Nem te tehetsz róla.

Visszamentem a többiekhez.

- Na? Van valami? – érdeklődött Kagome és Sango.

- Semmi.

- Akkor mondd csak, mivolt Sesshoumaruval?

- Sesshoumaruval? – nézett döbbenten Sango.

- Semmi.

- Nem hiszem. Elpirultál, úgyhogy tuti volt valami. – erősködött Kagome.

- Hagyj már békén!

- Addig nem, míg nem mondasz el mindent!

- Mi történt volna? Este találkoztam Rinnel és vele, velük aludtam és ma reggel pedig elhozott! Ennyi! Boldog vagy? – mondtam idegesen.

- Igen!

- Mi ez a veszekedés, lányok? – jött Miroku és Inuyasha.

- Nincs itt veszekedés! – válaszoltam.

Ekkor feltűnt az égen Sesshoumaru Rinnel. Leszálltak elénk.

- Szabrina! – ugrott a nyakamba Rin.

- Sziasztok! – köszöntem.

- Itthagyhatom veletek Rint egy kis időre?

- Miért, hova mész? – kérdeztem a többiek nevében is.

- Nem mondhatom meg!

- Akkor veled megyek!

- Nem jöhetsz! Rint is ezért bízom rád!

- Kagome is tud rá vigyázni! – eközben Inuék elszivárogtak. Én meg letettem Rint.

- Ne veszekedjetek miattam! – szólalt meg elszontyolodva.

Leguggoltam hozzá.

- Nem miattad veszekszünk.

- Sesshoumaru-nagyúr! – szólt ismét.

- Igen, Rin?

- Én szívesen maradok itt Kagoméval.

- Na látod! – szóltam elégedetten.

- Rendben – adta be a derekát.

Rint rábíztam Kagoméra. Sesshoumaru átfogta a derekam és felszálltunk.

- És hova megyünk?

- Öt évvel ezelőtt összetűzésbe keveredtem egy farkaskutyákból álló csoporttal, és megöltem a vezérüket. Bosszút esküdtek. Ma meglátogattak, és azt mondták, hogy mielőtt engem megölnek, a szemem láttára fognak végezni mindazokkal, akiket én szeretek.

- Rin biztonságban van.

- De te nem.

- Féltesz? – kérdeztem halkan.

- Igen.

- Tudok magamra vigyázni!

Egy mosolyt kaptam válaszul. Nemsokára egy nagy tisztás közepén megláttuk őket. Még jó messze leszálltunk.

- Maradj itt. Majd értedjövök. – mondta.

- De én veled szeretnék menni.

- Ott veszélyben vagy!

- Nem érdekel!

- De engem igen. – megölelt és elszállt.

„Nem fogok itt ölbe tett kézzel várni! Utána kell mennem!” Elkezdtem futni a farkaskutyák felé. Egyfolytában az jutott az eszembe, hogy Sesshoumaru megsebesül. „Oda kell érnem, mielőtt ez megtörténne!” Meghallottam Sesshoumaru hangját, nem sokkal később már láttam is a harcot. Hat farkaskutya volt, ebből éppen három támadott egyszerre. Kettő nem élte túl a támadást, de egy elég csúnyán megsebezte Sesshoumarut, aki a földre zuhant. Újra támadtak. Ismét hárman. „Ezt már nem nézhetem tétlenül!” Odarohantam hozzá és erőteremmel ellöktem a támadókat.

- Jól vagy? – szóltam hozzá.

- Nem megmondtam, hogy maradj ott?!

- De meghaltál volna! – kezdett el könnyezni a szemem.

Segítettem neki felülni.

- Emberek segítségét kell igénybe venned? Szánalmas! – mondta gúnyosan az egyik farkaskutya.

- Fogd be a szád! – ordítottam rá.

- Milyen harcias! – nevetett.

- Tudsz erősen kapaszkodni? – kérdezte eközben Sesshoumaru.

- Szerintem igen – válaszoltam.

- Ha felveszlek a hátamra, tudnál nekem segíteni?

- Pe-persze!

Felállt, felvett a hátára és megindult a harc a maradék négy farkaskutyával. Két ellenséggel már végeztünk is. Hatott a meglepetés ereje. Elég nehéz volt kapaszkodni, mert nem akartam Sesshoumarut megfojtani, de neki meg szüksége volt a karjára a harchoz, úgyhogy nem tudott fogni. Ketten egyszerre támadtak. Egyik elölről, a másik hátulról. A hátsót kellett nekem távoltartanom. Elég jól ment, csak kezdtem csúszni. Sesshoumaru megérezte, s egy pillanatnyi idejében feljebb dobott.

- Köszi! – súgtam.

Végre már csak egy farkaskutya maradt. Sesshoumaru letett és nekiindult. Fél perc sem telt bele, s már ő sem élt.

- Jól vagy? – kérdeztem Sesshoumarut, akin látszott, hogy nagyon elfáradt és a sebei is elég súlyosak. – Vissza kéne mennünk Kagoméhoz és Kaede anyóhoz. Ők el tudnák látni a sebeidet.

- Nem kell! Nem nagyok a sebeim.

- Én akkor is elviszlek, ha odáig kell is húznom téged!

- Akkor inkább megyek. – mosolyodott el. Füttyentett egyet, mire Ah és Un jelent meg az égen és egyenesen mellettünk ért földet.  Sesshoumaru nagy nehezen felült, én meg felpattantam elé és felszálltunk.

- Először is keresni kéne egy folyót vagy valamit, ahol kimoshatjuk a sebeid.

- Köszönöm a segítséget! – mondta.

- Nincs mit. Ott egy folyó! Szálljunk le ott!

- Rendben.

Sikeresen földetértünk.

- Vedd le a felsőd! – adtam ki a parancsot, miközben egy titkos helyről elővettem a szerencsét hozó szövet zsepimet, amit mindig magamnál hordok. Belemártottam a vízbe és elkezdtem kitisztítani a sebeket. – Bocsi, ha fáj!

- Semmi gond. Kibírom.

- Kár, hogy nincs nálam semmi, amivel bekötözhetnénk téged!

- Ennyire aggódsz értem?

- Igen. Baj?

- Nem. Csak szokatlan.

- Csodálkozol? Hisz senkit sem engedsz közel magadhoz!

- Így könnyebb az élet.

- De sokkal unalmasabb!

- Honnan veszed?

- Onnan, hogy én is naphosszakat ülök otthon egyedül… Ez kész! Visszaveheted a felsőd.

Ahogy tudtam, kiöblítettem a zsepit, s újra útra keltünk.

Pár óra múlva elértünk Kaede anyó falujához, de addigra Sesshoumaru elég sok vért vesztett. Inuyasha és Miroku segített bevinni Kaede anyó kunyhójába, aki nekilátott a gyógyításának. Rin odaszaladt hozzám és a nyakamba ugrott.

- Hogy van Sesshoumaru-nagyúr?

- Nem túl jól – mondtam elkeseredve.

- De ugye meggyógyul?

- Persze!

- De mégis mi történt? – kérdezte Inuyasha.

- Hat farkaskutyával harcolt egyszerre. Amennyire tudtam, segítettem, de későn értem oda, és már megsebesült.

- De nem együtt mentetek?

- De letett még jóval azelőtt, hogy odaértünk volna. Nem akarta, hogy vele menjek.

Kaede anyó kijött a kunyhóból.

- Jól van? – kérdeztem aggódva.

- Már csak rajta múlik, hogy meggyógyul-e.

Bementem hozzá Rinnel együtt. Letérdeltem az ágya mellé és a vállára hajtottam a fejem. Elsírtam magam, minek következtében elkezdett visszanőni a karja, a sebei meg eltűntek, s lassan fel is ébredt. Nagyon boldog lettem és átöleltem. Rin is odajött és boldogan ugrált. A nagy zajra a többiek is bejöttek, s nem hittek a szemüknek.

- A karod… - kezdte Inuyasha.

- A karom újra a régi. Hála Szabrinának. – nézett rám.

- Nekem? – döbbentem meg.

- A te könnyeid segítettek.

- De hogyan?

- Azt nem tudom.

- Régen volt pár ember, akiket kitaszítottak a társaik, mert különcök voltak. Felkeresték Midorikot és megkérték, hogy segítsen rajtuk. Midoriko nekik ajándékozta erejének ezt a részét. A könnyel való gyógyítást. Valószínűleg az egyikük leszármazottja vagy. – szólt közbe Kaede anyó.

- És az erőtér?

- Arról nem tudok semmit.

Ekkor belépett Kanna a kunyhóba és odajött hozzám.

- Itt az ideje, hogy hazatérj – mondta.

- Pont most? Még nem akarok!

- Haza kell menned – folytatta nyugodtan. A kezében lévő tükör ugyanazt a lila fényt árasztotta, mint az enyém otthon. – Búcsúzz el gyorsan.

Először odarohantam Kagoméhoz és Inuyashához. Átöleltem őket. Majd így folytattam a sort mindenkivel. Végül Sesshoumaru elé álltam (mert közben felállt). Átöleltem, mire megcsókolt.  Ezután a tükör kezdett beszippantani.

- Sziasztok! – mondtam utoljára.

A lila fény körbefogott. Becsuktam a szemem, s mire kinyitottam, az ágyamon feküdtem. „Szóval álmodtam” Ekkor berohant anyu és kétségbeesett arccal átölelt.

- Hol voltál eddig? – kérdezte sírva.

- Hogyhogy hol voltam? – néztem rá furcsán.

- Már egy kilenc napja, hogy eltűntél! A rendőrség is keres, és az összes barátod is! És mi ez a ruha rajtad?

„Jézusom! Ez Kagome szoknyája!” Ránéztem a tükrömre, s elmosolyodtam. Lilán megvillant. „Szóval mégsem álom volt?”…

THE END