Második fejezet

A gonoszok megjelennek, még ha fel is vagy rájuk készülve…

Az ajtóban álló férfi határozottan gyanúsan festett. Fehér ruhát, és köpenyt viselt, és a szemei kivételével mindenét beburkolta. Volt egy társa is, és ettől a hozzáállásom villámgyorsan megváltozott. Múmia! Mindketten besétáltak a szobába, Múmia kissé sántított. Mikor Gourry becsukta mögöttük az ajtót, Múmia összerándult, de a társa semmilyen reakciót nem mutatott. A szoba közepére mentek, Gourry és énközém.

A fehérruhás felé fordultam.

- Ismered Múmiát?

- Mu… múmiaaaa? -  a befáslizott férfi szinte sokkos lett ennek hallatán, de a kitörő hisztériát a fehérruhás egyetlen intése megállította.

- Elnézést kérek az eddigi viselkedéséért - kezdte, és mumifikált társára mutatott. - Ő Zolf. Hűséges szolgáló, erős kötelességtudattal, de a modora néha kissé nyers. Kérlek, bocsásd meg neki.

Ettől kissé elmosolyodtam, de leráztam magamról.

- Rendben. Akkor csak az árat emelem meg.

Ezalatt az apró közjáték alatt szemügyre vettem a titokzatos alakot. Csak most tűnt fel, hogy nem is ember. Elsőre nehéz volt észrevenni a gyenge világításban, de alaposabban megnézve nem volt kétség. A szeme körül, a bőr… hát, nem tudom érintés nélkül biztosan, de kőnek tűnt. Elsőre azt hittem, egy gólem, de a szemei mást sugalltak. A gólemek csak a szolgálatra léteztek, ennek a férfinak viszont lelke volt.

A köhhintésére visszazökkentem a merengésből.

- Rendben, akkor térjünk rá az üzletre.

Próbáltam érdektelennek és hidegnek tűnni.

- Valamit meg akarsz tőlem venni. Igaz?

A kőbőrű bólintott.

- Az egyik tárgyat, amit a banditáktól loptál…- ez kezdett érdekessé válni.

- És melyik lenne az? - kérdeztem ártatlanul. Bár a ruha alatt lehetetlen volt megmondani, de mintha elmosolyodott volna.

- Nem mondhatom meg.

Ezen kacagnom kellett, nem hittem a fülemnek.

- Nem mondhatod meg? - bólintott, én pedig mosolyogtam. - Akkor úgy tűnik nem tudunk üzletet kötni - intettem, hogy távozhatnak.

- Várj! - köhentett a fehérruhás. - Ha megmondom melyik az, vagy megpróbálsz átverni, vagy kíváncsi leszel, és megtartod magadnak. - Mosolyogtam, de kissé kényszeredetten. Ez nem jött be. - Nevezd meg az áraidat, én pedig kiválasztom ami nekem kell.

- Rendben, értem - kemény fickó. - Azonban nem látszol banditának… - próbálkoztam némi információszerzéssel.

Bólintott, bekapta a csalit.

- Egy tárgyat kerestem Zolf és néhány más követőm segítségével. Zolf végül megtalálta, beférkőzött egy rablóbandába, és rávette őket hogy lopják el. Utána átadta volna nekem, de… - itt megállt.

- De itt jöttem én, igaz? - Megint bólintott. Nem valami beszédes. - Banditákkal elraboltatni valamit, aztán ellopni tőlük, elég piszkos dolog!

- Te csak ne ítélkezz.

Nem állhattam meg vigyorgás nélkül, és bólintottam.

- Rendben, most hogy ezt tisztáztuk, kezdjük az üzletet. Volt egy kés, egy szobor és némi antik érme. Volt pár drágakő is, de azok teljesen hétköznapiak, és meg akarom őket tartani - A fehérruhás ismét bólintott.

Végiggondoltam a dolgokat.

- Először a kés - gondolkodtam egy kicsit, aztán mondtam egy árat. Elég magasat.

A reakció nem igazán az volt. amit vártam. A fehérruhás vagy két lépést tett hátrafelé, Zolf szemei kitágultak és még Gourry szája is tátva maradt. Pislogtam. Nyápicok!

- Most mi van? Azt mondtad nevezzem meg az árát, én megtettem! Csak százszorosa az utcai árnak! Tessék fizetni!

A fehérruhás összeszedte magát annyira hogy válaszolni tudjon.

- Ezért az árért egy kastélyt vásárolhatsz! Azt hittem kétszeresét, esetleg háromszorosát kéred az utcai árnak!

Kuncogtam, tarkóra tettem az egyik kezemet…

- Igen, azt hiszem tényleg kicsit sok. Na jó, legyen a fele! - ugyanaz a reakció, bár Zolf most már inkább dühösnek tűnt.

- Fele? - kiabálta a mumifikált pasas. - Szemtelen kölyök!

Ez meglepett és feldühített… elég hirtelen haragú vagyok. A fehérruhás sietve elhallgattatta Múmiát.

- Csend legyen, Zolf! Hitelt nem adsz gondolom… - fordult felém.

A vérem azonban már felforrt.

- Ki van zárva! Kölyöknek nevezett egy harmadosztályú varázsinas, aki még egy Fényvarázst se tud megkülönböztetni egy Tűzgolyótól! Miért kellene nekem egyátalán szóba állni veletek?!

- M… mi? - Zolf döbbenete kissé kiengesztelt. Láthatóan nem tudta hogy tényleg nem Tűzgolyótól menekült el. De saját ostobasága felett érzett dühét is rajtam akarta kitölteni. - Kölyöknek neveztelek, mert az vagy! Először is…

- Zolf, elég! - A kőbőrű felém fordult. - Ez az utolsó ajánlatom… csatlakozz hozzánk! Egy év… nem, fél év múlva megkapod a dupláját, sőt, a tripláját annak amit kértél.

Csak pislogtam. Komolyan beszélt. Őszinte volt… és elkeseredett.

- Mivel olyan elkeseredetten akarod, gondolom ha visszautasítom, ellenségek leszünk. Személy szerint ezt elkerülném… a női ösztönöm javasolja.

Kissé megemelkedett a szemöldöke. Egy pillanatig szünetet tartottam, aztán a párra mosolyogtam.

- De az ösztönöm azt is súgja… hogy inkább meghalok mint hogy csatlakozzam hozzátok!

Zolf készült valamire, de ahogy a levegő köztem és a fehérruhás közt megtelt agresszióval, visszakozott. Egymásra meredtünk pár pillanatig, és láttam a szemén hogy veszélyes ember, de ő vonult vissza előbb.

Nagyot sóhajtott.

- Ezek szerint nincs üzlet.

- Sajnos nincs.

A férfi felém fordult és gyászos hangon megszólalt.

- Ahogy ígértem, ma békén hagylak. De az a dolog az enyém lesz, ha kell, elveszem erővel. Mikor holnap elhagyod ezt a fogadót, te és én ellenségek leszünk! - Csak bólintani tudtam, már indult is kifelé. - Zolf, menjünk.

- De… - Zolf tiltakozni akart, de a fehérruhás nem foglalkozott vele, kilépett ahogy Gourry ajtót nyitott. A folyosóról még visszafordult.

- Elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Zelgadiss.

- Nem fogom elfelejteni - próbáltam nyugodtan válaszolni.

Gourry becsukta az ajtót, egy darabig még hallgatózott, majd hozzám fordult.

- Úgy tűnik, elmentek - megrázta a fejét. Kissé zavartnak tűnt. - Miért mondtál olyan eszement árat?

- Jobban örülnél ha egy tisztességes áron eladtam volna őket? - mosolyogtam rá. Gourry csak a fejét rázta.

- Aah! Olyan jó ez a napsütés! Kellemesen simogató… - a földön ültem és az égboltot néztem. Olyan hely volt, ahol ezt kell tenni. Az idő kellemes volt, kiértünk az erdőből, a madarak daloltak, az ég kéken ragyogott… és a levegő megtelt a vér szagával.

Gourry valamiért nem élvezte úgy mint én. A földön térdelt, zihált.

- Mi van veled? Hagyod hogy egyedül harcoljak, te meg csak lustálkodsz… - hátrapillantottam. Mögötte mindent berserkerek tetemei borítottak.

Csak egy kis kuncogásra tellett.

- Bocsi, bocsi. De én is harcoltam egy kicsit.

- Csak az elején! Legalább varázsoltál volna, vagy valami, de te egyszerűen elsétáltál!

Visszafeküdtem és kissé védekezőn válaszoltam.

- Valami rossz is történhetett volna.

- Nem sokat kockáztattál - horkant Gourry. A kardjára támaszkodva feltápászkodott és leporolta magát.

- Pihenj még egy kicsit - javasoltam. Ő csak a fejét rázta.

- Ha nem érjük el a következő várost estig, megtámadnak bennünket… menjünk. - Ideges volt a hangja, de nem hibáztathatom érte. Dühös volt, amiért nem segítettem, és a fáradtság csak még ingerültebbé tette.

Nem válaszoltam, csak oldalra fordultam, próbáltam élvezni a napfényt.

- Lina… - Gourry hangja leginkább egy mérges szülőére emlékeztetett. Hozzám sétált és mérgesen lenézett rám.

- Csak még egy kicsit. Olyan jó a napfény… - Mint egy gyerek, aki nem akar felkelni és iskolába menni.

- Hagyd ezt abba! - kiáltotta, megragadott és elkezdett talpra rángatni. Felsikoltottam a fájdalomtól és összegörnyedtem. Gourry döbbenten pislogott és visszaengedett.

Fintorogtam. Sosem tűrtem jól a fájdalmat. Újragyűjtöttem a varázsenergiát és megújítottam a gyógyvarázst, amit Gourry félbeszakított. A kezem a sebre helyeztem, befejeztem a varázslatot és a fajdalom csökkent valamennyit. Ennek a sebnek gyorsan be kellett volna gyógyulnia, de valamiért most tovább tartott. Ami csak egyet jelenthet…

Gourry hangja félbeszakította a merengésemet.

- …Lina?

- Hm? - próbáltam természetesnek és nemtörődömnek hangzani, de már nem tudtam becsapni.

- Megsérültél?

Rámosolyogtam.

- Csak kicsit sokat ettem - motyogtam. Gourry letelepedett elém. Egy pillanatig egymást néztük, aztán újra felnyögtem. Gourry keze a köpenyem alatt volt, a sebet tapogatta. Gyorsan visszarántotta a kezét.

- Te vérzel! - Kissé riadtnak tűnt.

- Jól vagyok - nem hazudtam, a fájdalom kezdett felszívódni.

Úgy tűnt, Gourry nem hisz nekem.

- Mi az hogy jól vagy? Te…

Kissé idegesen szakítottam félbe.

- Mondom hogy jól vagyok! Éppen Gyógyulást varázsolok, hamarosan bezárul a seb.

- De…- ellenkezett. Felsóhajtottam.

- Azért tettettem magam lustának, hogy ne kelljen a "Jól vagy? Jól vagy?" kérdéseket hallgatnom!

Gourry arca megnyúlt.

- Sajnálom.

- Mondom hogy semmi baj. Hamarosan begyógyul a seb, addig pihenj egy kicsit - magamban pofákat vágtam ahogy ült velem szemben, védelmezőn, és kissé sajnálkozva. Abbahagyhatná.

Beharapta az ajkát.

- Megsérültél a csata elején.

- Alábecsültem őket - sóhajtottam.

Gourry folytatta, talán meg se hallott.

- …Te magadat gyógyítottad… én meg nem értettem… sajnálom.

Végre eléggé belebetegedtem az anyáskodásába hogy ráförmedjek.

- Mondom hogy semmi baj!

Gourry továbbra is aggódott… telt az idő…

A csend kezdett zavarni, úgyhogy témát váltottam.

- Tegnap éjjel, amíg egyedül voltam, végeztem egy kis kutatást.

- Kutatást?

- Igen - bólintottam. - tegnap mondtam, hogy Múmia valószínűleg megjelölte az egyik tárgyat.

- Találtál valamit? - Gourry pislogott.

- Nem - ráztam a fejem. - Van egy orikalkum szobrunk, egy nagy késünk amelyik mágikusan élezett és egy tucat régi pénz. Egyikük sincs megjelölve.

- Akkor…?

- Az érméket természetesen kizárhatjuk, nem lehet mindet megjelölni. Tehát marad a kés és a szobor.

- Biztos hogy jót tesz a beszéd? - sóhajtottam.

- Már majdnem teljesen meggyógyultam.

- Majdnem… - Gourry még mindig aggódott.

- Jól vagyok! - csattantam, bár korántsem olyan ingerülten mint korábban. - Tehát a másik kettő. A kés mágikus, de csak hogy élesebb legyen, de ennek a varázslatnak van valami mellékhatása is. Lehetséges hogy jelként használják. A szobor orikalkumból van, egy olyan fémből, ami képes bizonyos fokon elnyelni a mágiát…

- Tehát nem használható jelzőként.

- De -  ráztam meg a fejem. - De lehet. Ha az asztrálsíkról nézed, a hullámok a fém felé gyűrűznek. - egy pillanatig vártam, aztán a férfira néztem. - Érted amit mondok?

Gourry egy kicsit gondolkodott.

- Egy szót sem - felsóhajtottam.

- A lényeg az, hogy lehet jelzőként használni. - Gourry bólintott.

- Tehát a kettő közül kell neki valamelyik. De miért kell neki ennyire?

- Erre próbálok rájönni. Az orikalkum sokkal értékesebb mint az arany, a kés csodás kidolgozású, de egyik sem ér annyit…

- Megháromszorozza hat hónap múlva - Gourry tűnődött, az állát a tenyerébe hajtotta. - Talán azt jelenti, hogy egy nagyobb kincshez vezet! - Ezen eltöprengtem. Ugyan úgy hangzik mint egy gyerekmese, de lehetséges.

- Talán valamiféle kulcs…

- Kulcs?

- Mágiával lehetséges. Hallottam már valami ilyesmit. Amikor egy fiatal nő belép egy tóba, valahol máshol kinyílik egy kincseskamra. Ebben az esetben a nő a "kulcs".

- Tehát a kulcs, maga, nem biztos hogy mágikus.

- Pontosan.

- Akkor, ha a szobrot vagy a kést valahol használják…

- valahol, valami történik- fejeztem be a mondatot. Felálltam. Kicsit még húzódik, de tudok járni. - De sajnos kevés információnk van.

Gourry figyelte ahogy felállok, kinyújtotta a karját.

A fejem ráztam hogy elmúljon a szédülés.

- Jól vagyok. Csak egy kicsit fáradt, de ez ellen nem tehetek semmit… Héé! - Gourry a karjaiba vett. Éreztem ahogy elvörösödik az arcom, - Mi… mit művelsz? - kiabáltam.

- Egy ideig viszlek - válaszolta. - Látom hogy még nehezedre esik a járás.

Még jobban elvörösödtem. Éreztem.

- Mondom hogy jól vagyok! Te is fáradt vagy…

Gourry a fejét rázta és már el is indult - velem a karjaiban - a következő város felé.

- Ez a nagymamám végakarata volt. Azt mondta legyek kedves a nőkhöz és a gyerekekhez - kacsintott.

Hamarosan elértük a várost, és szobát vettünk ki egy fogadóban. Fáradt voltam, de túl sok minden járt a fejemben ahhoz, hogy el tudjak aludni. Ahogy éberen feküdtem, lépteket hallottam a folyosón. Óvatos lépéseket, nem olyanokat mint a szobáját keresgélő részegeké. Egy csoport próbált csendben maradni, ez pedig nem jelentett semmi jót. Felkeltem, és felkészültem, hátha hozzám igyekeznek. Persze nem tudhattam biztosra, de nem érte meg kockáztatni.

A léptek közeledtek miközben átosontam a szobán a köpenyemért. Mivel ruhában feküdtem le, ezzel készen is álltam. Vártam hogy a léptek megálljanak… és megálltak, pont az ajtóm előtt. Ahogy sejtettem. Éppen elhelyezkedtem, valaki máris berúgta az ajtót.

Több árny száguldott a szobába, nem tudtam kivenni őket pontosan. Megtorpantak, mikor észrevették hogy nem sikerült az ágyban meglepniük.

- Hol van? - kiáltotta valaki.

Válaszolni akartam hogy "Itt vagyok!", de jobb ötletnek látszott óvatosnak maradni. Bár az ajtó mellett bújtam meg, nem ücsörögtem tétlenül. Kisurrantam az ajtón, széttártam a karjaim és egy fénylő gömböt formáztam. Nem, ezúttal nem fényvarázst. Igazi Tűzgolyót! Az egyik árny észrevett és felém perdült, de későn. Behajítottam a Tűzgolyót, és becsaptam magam mögött az ajtót.

megengedtem magamnak egy vigyort ahogy az ajtólapnak vetettem a hátam. Egy Tűzgolyó, egy zárt szobában kétszer erősebb a szabadtérinél. Egy hangos dörrenés, a varázslat felrobbant és én elléptem az ajtótól. Felsóhajtottam. Csúcsformámban a Tűzgolyó a fémet is megolvasztja… de most…

Gourry felé fordultam, aki épp kifelé rohant a szobájából, teljes páncélzatban.

- Mi az? Mi történt?

- Orgyilkosok.

- Elkaptad őket?

Összeborzongtam, és olyan őszintén válaszoltam, ahogy csak tudtam.

- Nem tudom.

Tegnap még csak bólintottam volna, de ma nem. Persze, abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam, égett árnyak rontottak ki a szobámból. Gourry  azonnal levágta az egyiket, de a folyosói világításban már látszott mik azok. Trollok, egyszerű páncélban, kardot lengetve.

Gourry egy másik felé csapott, de az még égetten és sebesülten is képes volt hárítani a csapást. Hétköznapi alak erre nem lehetett képes. Ez egy veterán lehetett.

- Bizonyára te vagy a lány társa - mondta a veterán. Most jobban szemügyre tudtam venni. Ember volt, erőteljes alkatú, középkorú.

- Jó, vagy öreg! - Gourry vigyorgott.

- A tapasztalat korral jár - egyszerre ugrottak szét. A troll, amit Gourry előbb levágott, lassan feltápászkodott. Kezdtem aggódni. Gourryt lefoglalta az öreg, tehát a trollok rám maradtak. Jelen állapotomban pedig nem volt esélyem a trollok ellen. A mágiám hihetetlenül gyenge volt.

Sóhajtottam. Normális esetben, mikor Gourry kiért a szobájából, és rákérdezett, hogy "Elkaptad őket?" csak kacsintok: "Semmiség.". Csak a tüzet kellett volna eloltani. De sajnos most az orvgyilkosok csak kissé megpörkölődtek. Tehát most nem tudom őket varázslattal elintézni. De én karddal egy trollt nem tudok megölni. Bár nem vagyok olyan jó, mint Gourry, de bármikor felveszem a versenyt egy emberi ellenféllel. Azonban az egyetlen módja hogy megölj egy trollt hogy kettévágod… vagy ilyesmi. Én pedig ügyes vagyok, de ahhoz nem elég erős, hogy egy trollt kettészeljek.

Ismét sóhajtottam. Az egyetlen lehetőségem, hogy apró varázslatokkal megzavarjam, lekössem a trollokat amíg Gourry elintézi őket. A folyosó szűk volt, csak egyenként fértek hozzánk, lerohanni nem tudtak minket. Fárasztó lesz, de működhet.

Felkészültem és éppen beszálltam volna, mikor az öreg és a trollok… egyszerűen megálltak. A tekintetük üres lett, és rájöttem mi történt. Egy varázslat, amit Uralom-nak hívnak. Nem nehéz, és nagyon hatásos az olyan alacsony intelligenciájú ellenfelek ellen, mint a trollok. De az emberre nem. Az, aki varázsolt, nagyon erős lehet. Normális esetben az Uralom egyetlen célpontra hat és időbe kerül az elmondása. Ennyi célpontot szinte egy pillanat alatt uralni… szinte lehetetlen. Talán valami módosítás volt, ennek utána kell néznem ha lesz időm…

- Mi bajuk van? - Gourry nem értett a mágiához, és teljesen összezavarodott.

- Csak egy szimpla kis varázslat - a hang szinte mindenhonnan szólt. - Nem tudom ki kezdte, de a felfordulás zavarja a többi vendéget. - A trollok mögött észrevettem a beszélőt, egy papot, a kijárat közelében. Szimpatikus, sápadt arca volt de a korát nem tudtam megállapítani. Egyszerre tűnt fiatalnak és öregnek. A szeme csukva volt… talán vak? A legzavaróbb azonban a ruhája volt. papi viselet, de teljesen rossz színekkel. A papok fehéret viselnek, néha bíbort vagy zöldet egyes helyeken… de ennek a férfinak a köpenye vérvörös volt.

- Köszönjük a segítséget… uram…- köhentettem.

- A köszönet szükségtelen - a pap felém fordult. - Csak egy vendég vagyok, aki látott pár gyanús alakot lopakodni.

- Olyan mint te - Gourry lenyűgözötten állt. Rámeredtem, megpróbáltam elhallgattatni. Ez nagyon komoly helyzet volt.

A vörös pap felé fordultam.

- Akkor bizonyára te mondtad el az Alvást is a vendégekre.

- Honnan tudod? - kissé meglepettnek tűnt.

- Elég nagy zajt csaptunk, de senki sem nézett fel… gondolom elaltatták őket.

- Nem lenne szerencsés ha mindenki itt kiabálna… - válaszolta a pap.

- Tehát valahogy te is benne vagy ebben az egészben?

A pap csettintett, mire a trollok és az ember elindultak kifelé. Lassan, transzban lépkedtek.

- Úgy látom Zelgadiss követői - suttogta.

Már megint ez a név…

- Ismered? - a pap bólintott.

- Igen. Azt tervezi, hogy az egyik tárggyal, melyet te birtokolsz, feléleszti a Sötét Urat, Shaburanigodo-t. Ő az… ellenségem.

Ez úgy jött mint egy tonna tégla. A Sötét Úr, Shaburanigodo? Ajjaj! Gourry persze most sem értett semmit.

- Mi az? Az a Sha… Harabu… izé…

- Majd később elmagyarázom! - visszafordultam a paphoz. - Igaz ez?

- Nagyon valószínű. Zelgadiss kimérának született, egy gólem és egy démon keveréke Azt tervezi hogy feltámasztja a Démonkirályt, hatalmat szerez és a káoszba taszítja a világot.

Ettől megrettentem… ez őrület!

- Miért akarna ilyen hülyeséget…?

- Még én sem tudom. De abban biztos vagyok, hogy ő közös ellenségünk.

- Még ha szerinted közellenség is, te miért vagy ellene?

- Pap vagyok - válaszolta. - Nem engedhetem hogy a Démonkirály feltámadjon.

A fejem ráztam. Ez valahogy… gyanúsan hangzott.

- Tehát felajánlod a segítséged?

- Nem. Gyanítom, hogy hozzátok jutott a kulcs, amely szükséges a feltámasztáshoz. Ezért lettetek ti Zelgadiss ellenségei.

- Így van - bólintottam.

- Add nekem a kulcsot. Akkor titeket már nem fenyeget.

- Nem lenne egyszerűbb elpusztítani?

A pap majdnem pánikba esett, ez kissé meglepett.

- Ne tedd! Az a módja a feltámasztásnak!

- De ha átadom neked, akkor egyedül kell szembeszállnod velük!

A pap elmosolyodott.

- Ne aggódj. Bár erősek, nekem a Vörös Papnak nem áll szándékomban veszíteni.

Ez az este teli volt meglepetésekkel. Vörös Pap? Ahogy kimondta, rájöttem kicsoda ő.

- Te vagy Rezo, a Vörös Pap?

- Úgy is neveztek - mosolygott. Rezo, a Vörös Pap… aki mindig vöröset viselt. Akinek az ereje akkora volt mint Seyruun főpapjáé, de aki semmilyen királyságot nem szolgált. Vándorolt, és segített a rászorulókon. A papok fehér mágiáján kívül mestere volt a fekete mágiának és a sámánizmus iskoláinak is, és a Világ Öt Bölcse közé sorolták. Akinek mindössze annyi hibája volt, hogy vakon született… és a neve úgy hangzott mint valami gonosztevőé. Még a kisgyerekek is ismerik a nevét!

A csodálatból egy bökés zökkentett ki. Gourry hátulról bökdösött, kíváncsian.

- Valami híresség?

Majdnem összeestem a sokktól, de erőt vettem magamon.

- Majd később megmagyarázom! - kiabáltam rá. Dühösen.

- Veled harcolunk! - a pap nem igazán értette. - Azok után, amiket elmondtál, nem fordíthatunk neked hátat!

Rezo kissé kényelmetlenül feszengett.

- Köszönöm, de…

- Ne hidd hogy nem bízunk benned, csak a Démonkirály feltámasztása nem olyasmi amit figyelmen kívül hagyhatnánk. És, bár tudom hogy sok hasznomat nem veszed, szeretnék segíteni, amiben csak tudok.

A Vörös Pap még jobban összezavarodott.

- Kérlek, ne aggódj! Én tudok valamennyire varázsolni és ez a férfi, Gourry, kiváló kardforgató. Ígérem, nem leszünk a terhedre!

- Nos, ha ragaszkodsz hozzá - sóhajtott Rezo. Elmosolyodtam.

- Harcoljunk együtt! - Gourry megint böködni kezdett hátul, de nem figyeltem rá.

- De hadd őrizzem én a kulcsot - kérte a pap, de én a fejemet ráztam. Az arca elkomorodott, ezért gyorsan megmagyaráztam.

- Nem tudják hogy szövetségre léptünk. Mi leszünk a csali, s te titokban segítesz minket.

- De ez veszélyes. Én lehetnék a csali…

- Nem. Ha nálad a kulcs, tudni fogják hogy találkoztunk. Akkor pedig számítanak ránk, és az egész csali-dolog értelmetlenné válik.

- Ez igaz, de…

- Uram, kérlek bízz bennem! - a pap sóhajtott.

- Legyen. Akkor a kulcsot a birtokodban hagyom - a szobámhoz sétált, elővett egy apró, kerek tárgyat és bedobta. Becsukta az ajtót, kántált valamit, ami hasonlított a Feltámasztás varázslathoz. Azonban látszólag semmi sem történt. Felém fordult.

- Most visszatérek a szobámba. Holnaptól, titokban támogatlak benneteket. Jó éjszakát! - és beleveszett a homályba.

Gourry belesett a szobámba. Nem értett semmit.

- Semmi baja a szobának. Mit csinált?

- Hadd nézzem… - elnémultam, amint benéztem. Ahogy Gourry is megállapította, a szobának semmi baja sem volt. Az ágy kissé használt, az ablakokon olcsó függönyök… Semmi változás! Pedig ebbe a szobába dobtam be a Tűzgolyót! Nem tudom hogy csinálta, de Rezo, a Vörös Pap visszaállította a szobát.

- Lenyűgöző alak - motyogtam.

- Mi a lenyűgöző?

- Majd holnap elmagyarázom - sóhajtottam. - Menjünk aludni. A kevés alvás árt az egészségnek és a szépségnek. Becsuktam a szobám ajtaját, átmentem Gourryéba és lefeküdtem a sarokba.

- Hé, kicsi lány! Ez az én szobám!

- Tudom.

Gourry szólni sem tudott…

- Lehet hogy ma éjjel újra támadnak.

- De akkor is, ha itt vagy!

- De ketten biztonságosabb.

- Jó, akkor feküdj az ágyra. Én alszom a padlón.

- Na nem! Én vagyok a betolakodó.

- Jó - Gourry a szoba túlsó végébe ment, és lefeküdt a padlóra.

- Miért nem az ágyra fekszel? - kérdeztem.

- Hülye. Hogy alhatnék az ágyban, amikor egy lány fekszik a padlón?

Elmosolyodtam a lovagiasságán.

- Tégy, ahogy akarsz. Jó éjszakát, Gourry.

- Jó éjt, kicsi lány!

Sóhaj. Ha nem kezelne úgy, mint egy gyereket, egész elviselhető lenne.

Másnap tovább indultunk, Atlas felé. Napok óta ugyanabban a tökegyforma erdőben mentünk, és már kezdtem unni a fákat. Ahogy gyalogoltunk, lassan gyűjtögettem a bátorságomat hogy feltegyem a kérdést Gourrynak.

- Komolyan nem tudsz semmit Shaburanigodo Sötét Úrról?

- Hmmm - Gourry gondolkozott egy-két percig. - Nem. Egyátalán semmit.

Nem tudtam elhinni. Shaburanigodo legendáját nem csak a papok és a varázslók, de a legműveletlenebb emberek is ismerték.

- Jó, akkor elmagyarázom. Légy szíves figyelj rá oda, mintha egy történetet hallgatnál - Gourry bólintott.

Felsóhajtottam. Tényleg megérti ha elmondom? Félretettem a kétségeimet és belevágtam.

- Azon a világon kívül, amin élünk, léteznek más világok is. Mindegyikük egy oszlop tetején áll, ami a Káosz Tengeréből áll ki. Minden világ kerek és lapos, olyasmi mint egy lepény egy pálca tetején. Ezek egyikén vagyunk mi - böktem a földre, nyomatékosítva a szavaimat. Ez a legelterjedtebb felfogás a varázslók körében, bár én nem feltétlenül értek vele egyet. Gourry azonban nem tűnt jó alanynak a kétségeim kifejtésére, úgyhogy folytattam.

- Minden világon két erő küzd a hatalomért. Az Istenek és a Mazokuk. Az Istenek védelmezik a világot, a Mazoku el akarja pusztítani. Vannak világok ahol az Istenek győztek, és ott béke van. Máshol a Mazokuk, és a világ elpusztult. A mi világunkban a csata máig zajlik. Rubinszemű Shaburanigodo és Cepihied Fénysárkány évezredekig háborúzott egymással, míg végül Cepihiednek sikerült Shaburanigodo-t hét darabra vágni, és a darabjait elzárni a világban.

- Tehát az Istenek győztek?

- Shaburanigodot csak bezárták, nem elpusztították - ráztam a fejem.

- De ha a testét hétfelé vágták…

- Ha annyi elég lenne a megöléséhez, nem hívnák Démonkirálynak. Szóval, Shaburanigodo bezárása felemésztette a Fénysárkány összes erejét, és a Káosz Tengerébe süllyedt.

- Nem túl felelősségteljes viselkedés - Gourry grimaszolt. Nem tudtam visszafojtani a nevetést.

- Ne aggódj! Félt, hogy Shaburanigodot feltámasztják, ezért utolsó erejével négy hasonmást teremtett: a Föld, a Víz, a Levegő és a Tűz Sárkánykirályát. Mindegyikük egy-egy égtáj védelméért felelős. A legenda szerint ez nagyjából ötezer éve történt. Ezer évvel ezelőtt aztán bekövetkezett amitől a Fénysárkány félt. Shaburanigodo hét darabjának egyike megszállt egy embert, és újjászületett. A Démonkirály csapdába ejtette a Víz Sárkányurát, Észak védelmezőjét, és legyőzte. Bár a csatában a Démonkirályt a földhöz láncolták, és nem tud mozogni.

- Értelmetlen egy háború.

- Ez csak azt mutatja milyen gyengék voltak mindketten. De ennek eredményeképp a világ megváltozott és megjelentek azok a lények, akiket a Sötétség Szörnyeinek nevezünk.

Gourry füttyentett, látszott hogy le van nyűgözve.

- Függetlenül attól, hogy igaz vagy sem, északon tényleg volt egy hatalom, amit nyugodtan lehet Démonkirálynak hívni.

Gourry felém fordult.

- Tehát ez a Zel-miafene fickó, a fehérruhás, Shaburanigodo második darabját akarja feltámasztani?

- Pontosan - bólogattam. - Legalábbis ha az, amit Rezo mondott, igaz.

- Erről jut eszembe. Borzasztóan udvarias voltál vele, de ugyanakkor nem úgy tűntél mint aki bízik is benne.

Hoppá! Gourry meglepően jó megfigyelő!

- Nem tudhatjuk hogy ő-e az igazi Rezo. Rezo szinte már legenda és legalább tíz éve senki sem látta, legalábbis hírt nem hallani felőle.

- Tehát lehet hogy közéjük tartozik, és Rezonak adja ki magát.

- Pontosan.

- Ha ebbe belegondolok, csoda hogy bennem megbíztál.

- Lehet hogy még most sem bízom! - gonoszul vigyorogtam.

- Ez durva volt - Gourry összerezzent.

- Csak vicceltem. Lehet hogy nem látszik, de kiváló emberismerő vagyok.

- Köszi, kicsi lány - megpaskolta a fejem búbját.

- Ne kezelj úgy, mint egy gyereket! - csattantam fel automatikusan. Az az igazság, hogy úgy hozzászoktam a dologhoz, hogy már nem is zavart igazán.

Gourry csak vigyorgott.

- Tulajdonképpen hány éves vagy?

- Huszonöt - Gourry megfagyott.

- Csak vicceltem. Tizenöt vagyok - nevettem.

- Meg is lepődtem. De ez sokkal érthetőbb. Tizenöt évesen még gyerek vagy.

- Hé, nem mondom hogy felnőtt vagyok, de nem vagyok gyerek!

- Nehéz életkor - csak pislogtam.

- Miket mondasz… El is felejtettem szólni - suttogósra vettem a hangomat, - a következő pár napban nem fogom tudni használni a varázslataim nagy részét. A harc nagyja sajnos rád marad.

- Nem tudsz varázsolni? - Gourry meglepettnek tűnt, de nem különösebben ijedtnek. Bólintottam, mire elgondolkozott. Aztán láthatóan eredményre jutott.

- Az a nap…

Céklavörös lettem.

- Nee, Gourry!

- Hmm? - Gourry teljes ártatlansággal pislogott rám, én nem tudtam a szemébe nézni.

-  Mit tudhatsz te… "arról a napról"…? - kérdeztem fogcsikorgatva. Mivel a nők szülik a gyerekeket, havonta szenvedniük kell egy kicsit. Ezalatt a két-három napos idő alatt a varázslónők és papnők ereje drámaian leesik. Az emberek úgy hiszik, ilyenkor a nők tisztátalanok lesznek, és azért nem képesek varázsolni, de ez nem igaz. Szerintem inkább a koncentrálóképességünk csökken.

Az elmúlt pár napban, a varázserőm egyre kisebb lett, és amitől féltem, bekövetkezett. Bár most nem ez volt a lényeg. Azt akartam tudni, hogy valaki, akinek az ereje egy ogrééval, de az intelligenciája a zselékockáéval vetekszik, hogyan jut arra a következtetésre, hogy ha nincs mágia, az "azt a napot" jelenti.

- Nem nagy dolog - magyarázta védekezően. - Amikor olyan öt éves lehettem, volt a városunkban egy jósnő. Minden hónapban, ugyanakkor, bezárta a boltját. Egyszer megkérdeztem miért, mire nevetett és azt válaszolta: "Ez az a nap." Gondoltam "ez az a nap, amikor nem lehet varázsolni". De úgy látom van valami más jelentése is. Lina-chan, magyarázd el… nem értem!

- Hé! - Egyértelműen élvezte hogy cukkolhat.

- Nos… elég a viccelődésből - Gourry hirtelen elkomolyodott. Meglepetten néztem fel rá. - Úgy látom ideje megkomolyodni, kicsi lány.

Én is körülnéztem. Jobbra a fák magasodtak, balra egy nyílt mező. Az út közepén azonban egy férfi állta el az utunkat. Olyan húszévesnek tűnt, jóképű. Bár kékesfekete bőrét mintha kőből faragták volna, még az ezüstös haja is fémszálak tömegének látszott. A kezében hosszúkardot tartott, és azonnal felismertem.

- Végre előbújtál, Zegladis! - kiáltotta neki Gourry. Oldalba böktem.

- Nem-nem, Zeldigas.

- Zelgadiss - csattant a kiméra.

Egy pillanatra csend lett.

- Öö, igen. Én is ezt mondtam. - Gourry elbizonytalanodott.

- … a nevem most nem számít - Zelgadiss a lényegre tért. - A tárgyat akarom. Ha visszautasítotok, elveszem erővel. Válassz, Sofia-san!

Meglepetten pislogtam, nem értettem kihez beszél. Aztán Gourryval egyszerre csaptunk a tenyerünkbe. Biztos az álnév, amit Zolfnak mondtam!

- Lina - mondtam szárazon.

Zelgadiss zavara egész szórakoztató volt.

- He?

- Li-na - egész lassan, tagoltan mondtam, mintha egy gyerekhez beszélnék. - Amit Zolfnak mondtam, csak álnév.

Zelgadiss hirtelen nem tudta mit csináljon. Mindenestre a tervem bejött, sikerült letörni a harci kedvét. Egyesek szerint ez a természetemben van, de ezt most nem lenne fair kitárgyalni.

Azonban egy újabb szereplő lépett színre.

- A nevek lényegtelenek - a hang az ellenkező irányból, mögülünk jött! Megfordultam, és egy farkasember állt az úton. Pontosabban egy fél-troll-fél-farkasember… talán az állatember a legjobb kifejezés. Nem álltam meg egy apróbb kacajt. Nagyjából humanoid testen, egy farkasember feje… gyenge bőrpáncél, szablya. - Csak a szobrot kell elvennünk tőlük, igaz, Zel?

- Dilgear! - Zelgadiss arca tisztán tükrözte az idegességét.

A farkasember egy pillanatra elnémult, aztán elvigyorodott.

- Ja, igen. Nem tudták melyik tárgy az, mi? Nos, úgyis mindegy, hamarosan meghalnak.

Vigyorogva előreléptem.

- Túl sokat képzelsz magadról! Nem tudom milyen erős vagy, de azt igen hogy nem jelentesz fenyegetést!

- O-hó! Sokat beszélsz, kislány! Mutass inkább valamit!

- Rendben! de kettő - kettő ellen túl gyorsan végeznénk… - előrelöktem Gourryt.- rajta Gourry!

Gourry csak pislogott döbbenten.

- Mi?? Kicsi lány…

- Mi van?

- Állj! Nincs értelme vitatkozni! - egy újabb titokzatos hang, de ezt megismertem. A fák közül a múlt éjjeli középkorú férfi lépett elő, de most kard helyett csatabárdot tartott a kezében. Talán az a választott fegyvere…

- Hé - kiabáltam. - Hárman egy ellen nem tisztességes!

- Héhéhéhéhé… - Gourry már teljesen elveszett.

A harcos előrelépett.

- Tegnap éjjel egy furcsa varázslat miatt vesztettem, de ma nem lesz ilyen könnyű dolgotok! - Grimaszoltam. A dolgok kezdtek nagyon rosszra fordulni.

- Nem számít… indulás! - Zelgadiss kinyújtotta a kezét és a tenyeréből egy tucat Tűznyíl repült felénk!

- Vigyázz! - kiáltotta Gourry, és szétugrottunk. A Tűznyilak a helyünkön csapódtak a földbe, és hatalmas füst keletkezett.

Átkozódtam. Elszakadtam Gourrytól, a füstön túlról pedig már hallatszott a pengék csattogása.

- Gourry! - kiáltottam, de egy kard villant felém, alig tudtam félreugrani. Én is kardot rántottam.

- A te ellenfeled én leszek! - vetődött felém egy fehérruhás alak a füstből.

- Zelgadiss!

Zelgadiss felém csapott a kardjával, én hárítottam. Megdöbbentően jó volt, erős és gyors. Majdnem elejtettem a kardom a csapás erejétől. Ha így hárítok, a karom nem fogja sokáig bírni. Tudtam hogy így nem győzhetem le, ezért az erdő felé szöktem. Ha be tudom csalni a fák közé, ott lerázhatom, és visszajöhetek segíteni Gourrynak.

Legalábbis ezt terveztem. Zelgadiss utánam jött a fák közé, de szinte azonnal utolért, és sikeresen a gyomromba mélyesztette a térdét. Én is ütöttem, de csak a levegőt találtam el, mielőtt egy fának csapódtam volna.

Fájt a levegővétel. Ah