nem mozdulhatott ki a házból, mert kedvese annyira féltette. Hát még szóba sem jöhetett, hogy a
középkori Japánba menjen!
Bár a jelenben igen, de a másik világban már nem tudták titokban tartani a kicsi jövetelét. A falu
többi lakosa pletykálni kezdett a "jövevényről", akiben ember, démon és miko (papnő)
tulajdonságok lesznek. Így a hír eljutott Narakuhoz és sesshoumaruhoz is. Ez veszélyt jelenthetett.
Mikor Inuyasha nem volt ott, csak akkor látogathatta meg Hiku Kagomét. Nem akarták, hogy
rájöjjön, ki ő.
Egy nap,mikor Inuyasha és Kagome a szobában voltak, a lánynak erős fájdalma lett. Gyorsan
bevitték a korházba. Megindult a szülés.
Mikor a gyerek kijött a hasából és odaadták Kagoménak, a lány büszkeséggel nézett a kicsire.
Nem volt démon, ember volt. apró szemei becsukva. Inuyashát beengedték.
- Olyan kis apró és édes - mondta a hanyou - A világ legboldogabb... apukája vagyok most.
- És milyen nevet adjunk a fiúnknak?
- Volt egy jóbarátom kis koromban. Ő volt az egyetlen, aki nem úgy tekintett rám, mint egy
démonra. Csak sajnos korán meghalt feláldozva az életét értem. Hálából szeretném a fiamat róla
elnevezni, ha te is beleegyezel - bólintás volt rá a válasz - Akkor legyen a neve Hiku.
Így pont azt a nevet kapta, amit Kagome jövőbeli osztálytársa is hordoz. Eddig minden stimmelt.
Nem sokkal a szülés után már otthon voltak. Kagome édesanyja beavatta a lányát a pelenkázás
és egyéb gyereknevelési művelet "rejtelmeibe". Inuyasha is lépten-nyomon ott volt, s ő is
igyekezte elsajátítani.
A két fiatal mintaszülőként viselkedett. Éjjel-nappal a kicsivel voltak.

Egy nap Kagome egyedül maradt. Inuyashának segítségre kellett sietnie a másik világban, Souta
iskolában volt, a lány anyukája a nagypapát vitte orvoshoz. Az elején minden rendben volt. A kis
Hiku csönvdesen pihent az ágyikójában, a fiatal anyuka lenn a konyhában tevékenykedett.
Kagome zajt hallott kintről. Az emeleten betört az ablak. GYorsan felrohant. Mikor felért rémülten
megmerevedett. Naraku jött át a középkori Japánból. Az egyik kezébe tartotta a gyereket, aki
hangos sírásba kezdett, a másikban az Inuyasháék által eddig megszerzett égkődarabokat.
Gonosz mosollyal nézett rá, majd elindult a kút felé és ott eltűnt.
Kagome követte, de mikor átért, Naraku már nem volt sehol. A lány térdre rogyott, s arcát kezébe
temetve sírt. Sokáig hullottaka könnyei. Szemei kivörösödtek már.
De abbahagyta a sírást, mikor valaki közeledtét vette észre: Inuyasha volt az.
- Mi történet? - kérdezte aggódva, mikor meglátta a lányt.
- A kis Hikut. elvitte magával... Naraku!
Erre a hanyou nagyon feldühödött. Hátára kapta a lányt és elindult a szagot követve. Sebesen
száguldottak erdőkön, hegyen-völgyön át. Azok a faluk, amiken áthaladtak, üresek és némák
voltak. az emberek egy része holtan hevert a porban, s akik túlélték, még a rejtekhelyükön
lapultak.
Már beestelett, mikor egy égő falut pillantottak meg a távolban. Arra irányították útjukat. De
elkéstek. Mindenkit elpusztítottak. Az egyik háztetőn Naraku állt, gonosz, elégedett mosollyal
szemlélte tettét. Majd észrevette a két jövevényt.
- Hol van a fiam? - kérdezte örjöngve Inuyasha.
De még mielőtt választ kaphatott volna, a romok alól egy szörnyeteg ugrott elő. Egy hatalmas
kutyadémon volt. Kaome rengeteg égkődarabot látott benne. Talán több száz is volt. A démon a
hanyou felé támadt. Az előrántotta a Tessaigát, majd lecsapott vele. De a célt eltévesztett, mivel
valaki oldalra lökte, hogy ne találja el a szörnyet. Kagome rögton felismerte, ki volt az: a jövőből
érkezett Hiku hanyou alakban. De még így sem értette szándékát. Inuyasha csodálkozva nézett az
eltérítőjére.
- Mit akarsz? - kérdezte mérgesen tőle - Tán csak nem Naraku szolgája vagy?
- Nem. Én sose lennék az... Olyan ostoba vagy! Ha minden szembe kerülő démont megölsz, még
te is pórul járhatsz. Nézd meg jobban az ellenfeledet!
Inuyasha szemlélni kezdte a szörnyet. Kis idő múlva felkiáltott.
- Ez nem lehgetséges!
Kagome nem értette az egészet, így ő is követte szerelme példáját. S mikor rájött, csak ennyit
mondott:
- Hiku???????????!
A kérdésére Naraku válaszolt:
- Bizony ő az. Ez a hatalmas kutyadémon a ti fiatok. Temérdek égkődarabra volt szükségem, hogy
irányítani tudjam, de az eredményért megérte. Na hogy tetszik? - gúnyolódott - Ugye milyen
fennséges teremtmény? Hát még milyen erős!
Intett a szörnyetegnek, aki megindult Inuyasha felé, de a kamasz Hiku oldalba lökte.
- Maradj ki ebből kölyök - mondta Inuyasha - Ez a mi dolgunk, nem a tiéd. Neked semmi közöd
nincs az egészhez.
- Azt csak te hiszed!
Elővette a korábban általa megtisztult égkődarabokat - amihez láthatólag a közelmúltban újakat
csatolt hozzá - és bekapta. Arany szemei vörösre váltottak, maj teste nőni kezdett.
- Menj! - szólt oda a hanyounak - Ha Narakut legyengíted, a fiadat is visszakapod...
De többet nem tudott mondani. A szilánkok ereje a tetőfokára hágott. A kamasz Hiku átváltozott
hasonló kutyadémonná, min amilyet Naraku hozott létre a bébiből. De egy kicsit nagyobb volt
annál.
Megindult a két szörny között a harc. Igazi farkasviadal volt. Harapás harapást követett.
Inuyasha is támadásba lendült Naraku ellen. A Tessaitgával sűrű ismétlésekkel csapott le, de
célpontját csak nem sikerült eltalálnia: fürgén kitért előle. Sebesen ugrottak át egyik helyről a
másikra. Útjukat nem lehetet halandó szemmel követni. Csak néhol lehetett észlelni egy-egy
villanást, vagy a kard által okozott rombolás eredményét. De Naraku nem tartozott ebbe a sorba.
A gonosz hanyou megelégelve a "játszadozást", védekezésről támadásba állt át. Egy gyors
mozdulattal kiütötte Inuyasha kezéből a Tessaigát, ami a földbe szúródott. Majd leterítette
ellenfelét.
A végső csapásra készült. Már emelte is a kazét, hogy lecsapjon, de valiről elfeledkezett: a
helyszínen volt Kagome is. A lány az ott talált íjból kilőtt Naraku felé egy szintén ott lelt nyilat, ami
mágikus erő által irányítva beleszúródott a jobb vállába és át is ment rajta. Az felordított a
fájdalomtól. A nyíl az egész jobbját leszbta. Kagome új nyilat készült kilőni, de esküdt ellenségük
elmenekült.
A kis Hiku így visszaváltozott halandó kisbabává. A jövőből jött jövevény is ugyanígy tett. Majd
felvette a csöppséget és az égkődarabokat. A kicsi nem volt jól: a kutyadémonként kapott sebek
emberi testén is megjelentek. Kagome és Inuyasha aggódva nézték gyermeküket. De még
mielőtt megszólalhattak volna, a kamasz letette a gyereket a földre, egyik kezét a csöppség
testére, másika a szilánkokra rakta. Fény áradt az egyes helyekről és a kis Hiku sbei
begyógyultak.
- Mostmár jól van - mondta a jövőbeli Hiku.
De nem volt több erej mást szólni. Az ő sebei súlyosabbak voltak, és a sok vérveszteségtól
elájult. Visszaváltozott emberré.
- Majd otthon elmagyarázom - kezdte Kagome az ámult Inuyasha láttán
Mikor Hiku legközelebb felkelt, Kaede házában találta magát, aki épp a sebeit ápolta. Körülötte ült
Inuyasha és Kagome a kicsivel.
- Hogy vagy? - kérdezte a lány aggódva.
- Jól. Köszönöm.
Nagynehezen felült.
- Mennem kell. A küldetésemet teljesítettem. És már iztosan várnak rám otthon.
Inuyasha értetlenül nézett a fiúra.
- Miféle küldetésről van szó?
- Mostmár megmondhatom. A jövőből jöttem. Én a fiad vagyok, Hiku. Bosáss meg, hogy nem
mondtam meg, de nem lehetett. Csak Kagoménak mondhattam el - Inuyasha döbbenten nézett
rá. Az folytatta -... Az égkövek hol vannak?
- Nálunk.
- Akkor jó.
Felállt. Közben megérkezett Sango, Miroku, Shippou és Kirara is. Mindannyian elkísérték őt a
kúthoz. Hku elbúcsúszkodott, és még külön átölelte Kagomét. Aztán azt mondta neki:
- A kúton keresztül több idősíkot is be fogot tudni járni. Idővel rájöttök majd. Sziasztok! Hiányozni
fogtok!
Azzal beugrott a kútba, ami most nem azt a tompa kékes, hanem erős pirosas fényt árasztott.
Abbamaradtával elindultak hazafelé. Inuyasha, Kagome és a kis Hiku a lány világába mentek.
Útközben a hanyou csak ennyit mondott:
- Büszke vagyok a fiúnkra és büszke vagyok rád! ... SZERETLEK KAGOME!!!


8 év telt el azóta, hogy a jövőből jött Hiku visszament a korába. Sok minden megváltozott azóta.
Inuyasha Kagoméékhoz költözött és ráadásul egy szobában élt a lánnyal. A kis Hiku külön szobát
kapott. A fiú már iskolába járt. Másodikos volt. De nem volt valami jó magatartású. Szívesebben
volt a múltban, mint iskolában. (ez nem is csoda) Az osztálytársai nem voltak egy súlycsoportban
vele. Állandóan megsérült valaki, ha belejött a játékba. De nemcsak az iskolában, otthon is rossz
volt. Mindig csak démonként akart viselkedni. Nem szerette, hogy nagyrészt ember. Ezt persze
gyakran ki is mondta, ami Kagoménak nagyon rosszul esett. Ilyenkor mindig Inuyashának kellett
beszélnie a kis rosszcsonttal.
Ez a nap is ilyen volt. Inuéknak be kellett menniük az iskolába, mert fiuk megint bántotta egyik
osztálytársát. Mikor hazaértek, Hiku ismét az ember vérét okolta, s leszólta a saját anját, Kagomét
miatta. Ez nem esett jól a lánynak.
Ezért Inuyasha kézen ragadta fiát és kivonultak a házból. A kút felé tartottak.
- Fiam! - kezdte teljes komolysággal - Nem örülök, hogy megbántottad az anyádat.
- De apa! Elegem van, hogy úgy próbáltok kezelni, mint egy teljesen embert. Tudjátok jól, hogy
nem vagyok teljesen az. Csak félig. A mésik két negyedrészem démon és miko
- Nem tűrök ellentmondást. Még gyerek vagy. És azt kell csinálnod, amit mondunk. Nekem nem
voltak szüleim. Nem álltak mellettem, mialatt felnőttem. Erre gondolj!
Beugrottak a kútba. Nagy meglepetésükre nem azt a tompa, kékes, hanem erős piros fényt
árasztott, mikor átértek.
Kimásztak belőle, és döbbenten néztek körül. Teljesen máshogy nézett ki a táj. Az erdő
nagyrészemeg sem volt, mint ahogy kellett volna lennie. Az ezeréves fa helyén csak egy közepes
méretű fa állt.
- Mi történt? - nézett tétlenül Hiku.
- Azt hiszem... más idősíkba kerültünk.
- Hogy lehetséges ez?
- Nem emlékszel? Meséltem, hogy visszajöttél kamasz korodban hozzánk. Az is a kúton keresztül
történt. De még nem jöttünk rá,hgoy működik. Úgy látszik, öntudatlanul sikerült ez nekünk.
- És mikorra utaztunk?
- Nem tudom. De az ezeréves fát elnézve visszautaztunk az időben és nem előre. De nem olyan
sokat. Úgy 100 évet
Hiku és Inuyasha visszaugrottak a kútba, de nem történt semmi. Mikor ismét kimásztak, ugyanaz
a kép fogadta őket. Így hát elindultak arra az irányba, ahol a korukbeli falu volt található. De a
település nem volt ott. Még nem épült meg ebben a korban. Ezért tovább mentek. Hiku már
nagyon megelégelte a sétát. Átváltozott féldémonná: kutyafülei lettek, ezüst haja és arany szemei.
Felugrott az egyik fa tetejére és körülnézett.
- látok egy falut nyugaton, a hegy lábánál!
A kicsi lemászott a fáról és visszaváltozott emberré. A hegy felé vették az irányt. Félórányi járás
után meg is érkeztek.
Az ott élők ijedten vették észre őket. Nem is Hiku, hanem Inuyasha volt a rémület oka. Hisz ő a
szemükben valamiféle démonnak számított. Talán a két jövevény is meg volt illetődve a sok
szúrós tekintet miatt. De Inuyasha erőt vett magán, és az egyik közelében lévő embert
megszólított.
- Elnézést! Nem szállhatnánk meg erre az éjszakára,
Az mérgesen így válaszolt:
- Menjenek innen! Nincs itt semmi keresnivalójuk!
"Na ennyit erről!" gondolták "Itt sem founk enni!"
Egyszercsak pisszegésre lettek figyelmesek. Az egyik, két ház közötti részen egy alak jelent meg.
A ház árnyéktól nem lehetett kivenni, hogy néz ki.
- Gyertek! - suttogta. Lágy, női hangja volt - Én vendégül látlak titeket.
Inuyasháék követték őt Egy falu melleti házikóhoz vezette őket. Mikor odaértek, megállt és
megfordult. Hosszú, fekete haja volt, és szelíd, sötét szemei. Inuyashának ismerős volt, de nem
tudta, honnan.
- Fáradjatok be! - invitálta be őket.
Bementek. A nő étetl és italt szolgált fel.
- És mi járatban vagytok errefelé? - kérdezte a vendéglátójuk.
- Valetlenül vetődtünk erre.
- Én azt hittem, kerestek valakit.
- Honnan vetted ezt?
- Mert te is démon vagy. Ugye?
- Igen. Ő pedig a fiam. Ő is démon egy részben... De miért kérdezted?
- Mert nem ti vagytok az egyetlen démonok, akiket vendégül látok. A vendégszobában még egy
fekszik. Eszméletlenül találtam rá. Azóta néha megához tér.
Megmutatta a démont nekik. Inuyasha rögtön felismerte, ki az. A saját apja volt. Ott feküdt az
ágyon és aludt. Csak sokkal fiatalabb volt. Kinézetre egyidős, de korban biztos több volt nála.
- InuTaishou.... apa  - mondta halkan.
- Csak nem ismered? - kérdezte a nő.
- Nem... - mentegetőzött gyorsan - Csak hallottam róla... Tényleg! Meg sem kérdeztem a neved.
- Izayoi vagyok!
Inuyasha mostmár értette, miért volt ismerős neki a nő. A saját anyja volt az. "Szóval ide röpített
vissza a kút!" gondolta "Abba a korba, ahol éltek még a szüleim." Majd eszébe jutott, hogy pont
őket emlegette, mikor beugrottak. "Talán a szüleim iránti hiányom miatt kerültünk pont ide?" Mikor
Hiku meglátta apja arckifejezését, ő is rájött, kik ezek: az ő nagyszülei. Izayoi is észrevett Inuyasha
veselkedését.
- Valami baj van?
- Nem... - tért észhez a hanyou - Csak egy rokonomat is így hívták, aki már nagyon rég meghalt.
- Részvétem.
- Köszönöm
A beszélgetésükre az alvó démon felébredt. Mikor meglátta Inuyashát, ijedten hátrálni akart, de
nem volt elég ereje.
- Nem kell tőlük félni! - nyugtatta meg a démont a nő - Nem akarnak neked ártani.
InuTaishou szaglászni kezdett.
- Ismerős a szagotok - mondta mély hangján - Nem találkoztunk már valahol?
- Nem. Még nem.
- Jó sok szag keveredik benned: embereké, démonoké... - szeme ijedten kikerekedtett - Te...
találkoztál a fiammal, Sesshoumaruval!
Na még csak ez kellett Inuyashának. El is feledkezett róla, hogy a bátyja ebben a korban már élt.
Ahogy múltbéli apját elnézte, nem volt valami jó viszonyban vele.
- Találkoztál vele? - kérdezte ismét a démon.
- Már párszor - nem jutott eszébe semmi más.
- És hogy élted túl?
- Erővel és sok-sok szerencsével.
- Ha nem sértelek meg, nem gondoltam volna, hogy egy hanyou, mint te, megúszhatja a vele való
harcot.
- Látom, nem vagy vele valami jóban.
- Hát nem. Megvetett azért, hogy nem vagyok egy vad démon, és csak akkor ölök, ha nagyon
muszály. Én nem bántom az embereket, ha nem adtak rá okot. Gyűlöl mindent és mindenkit -
arca komoly lett - Még engem is. Miatta sérültem meg ennyire.
Inuyasha tudta, hogy Sesshoumaru nagyon álnok, de azt nem, hogy a saját apját is képes lenne
megölni.
InuTaishou folytatta:
- De ne is beszéljünk többet róla. Ti kik vagytok tulajdonképpen?
- Én Inuyasha vagyok. Ő pedig a fiam, Hiku.
- Fura egy kölyök. Te hanyou vagy, ő meg ember?
- Igen, én hanyou vagyok. De Hiku-ban kicsit ez a dolog összetettebb. Az anyja egy részben miko
(=papnő). Így benne egyszerre található meg démon-, ember- és miko vér.
- Különös szerzetek vagytok ti - arcára mosoly ült - Örülök, hogy megismerhetlek benneteket.
- Részünkről a szerencse - mondták mindketten egyszerre.
Még egy darabig beszélgettek. A két jövevény ügyelt, hogy ne szólják el magukat, kik is ők.
Beesteledett. Izayoi feltálalta nekik a vacsorát, megágyazott ugyanbban a szobában, ahol
InuTaishou is aludt, majd elment a saját szobájába lefeküdni.
- Kedves ez a halandó - mondta a sérült démon.
- Igen - helyeselt kajla mosollyal Hiku. A kis fiú levette felsőjét és a földre helyezte. Inuyasha most
vett észre valamit fia nyakában.
- Nálad van a Shikon No Tama darabja!?!? Elvetted Kagométől!?
- I-... igen.
- De hát miért? Arra édesanyádnak kell vigyáznia!
- Én is részben miko vagyok. Akkor meg hol itt a baj?
- Meséltem, mi történt, mikor Naraku elkapott. Nem?
- Igen. De akkor még kicsi voltam, most meg...
- Most is még gyerek vagy! - Inuyasha tombolt a dühtől. A múltbéli apja időben szólalt meg.
- Mi az a Shikon No Tama?
- Egy kő, ami nagy hatalmat ad, ennél fogva sokan pályáznak rá. Régen engem is csak ez hajtott:
hogy teljesen démonná váljak általa. Mostmár ez nem érdekel. De sajnos a fiam is erre az útra
tért. Csecsemő korában egy gonosz hanyou elrabolt és az égkő segítségével a hatalma alá
került, és gonosz kutyadémonná alakította. És Hiku szeretne újra ilyen erős lenni. Szerencsére az
eddigi próbálkozásai nem sikerültek - Fiára nézett, aki duzzogva befeküdt az ágyába.
Mindhárman lefeküdtek aludni.
Mársnap reggel az ágyuk mellett meleg reggeli fogadta őket. A két jövevény felöltözött. Kis idő
múlva Izayoi bement hozzájuk.
- Finom volt a reggeli?
- Isteni - válaszolták kórusban.
- Örülök - majd a fekvő démon felé fordult - InuTaishou! Ki kell cserélnyem a kötést a sebeiden.
Kivitte a tányérokat, majd a kötszerekkel tért vissza. Leült a démon ágya mellé. Gondosan
letekerte először a kezeiről a kötést és újakat tett fel. Majd a mellkasa következett. Ott a seb
nagyon csúnya volt és mély. Vizes ruhával megtörölgette a környékét. A démon felszisszent. A nő
egy pillanatra megállt, aztán folytatta tovább. A seb megtisztítása után bekötözte. Kezét végig
simította a mellkasán.
- Szépen gyógyul...
De többet nem tudott mondani. InuTaishou megfogta a lány kezét, és mélyen a szemébe nézett.
Tekintetük hosszasan a másikon járt. Mozdulatlanok voltak. A démon törte meg a csöndet.
- Köszönöm!
- Nincs mit!
Inuyasha és Hiku boldogan szemlélték őket. Tudták, hogy ez volt az első jele a közeledésüknek.
Izayoi kissé elpirulva felállt.
- Inuyasha - mondta - Gyere velem! Kellene egy kis tüzifa estére. Segítesz nekem?
- Természetesen.
Kimentek a szobából. Hiku és InuTaishou benn maradtak. Még hallották, mikor a többiek
elmentek. Csönd volt benn egy darabig.
- Szóval... - mondta a démon - Hallom, nem szereted az emberi véredet.
- Bizony nem.
- És édesanyád hogy viseli ezt?
- Rosszul... De engem nem érdekel. Úgy kezel ő is és anya is, mint egy halandót. De én nem
akarok az lenni.
- Pedig én szívesen cserélnék veled.
- Hogyhogy? Hisz te egy hatalmas démon vagy. Mindenki tisztel és egyben retteg tőled.
- De mit ér a hatalom, ha nincs kivel megosztani. Nem az a legértékesebb dolog a világon,
hanem a család. Én is csak akkor jöttem erre rá, mikor mindent elveszítettem. Régen az öldöklés
lelkesített, de most már nyugalomra vágyom. Akitől Sesshoumau fiam van, az egy ördögi démon
volt. Még vadabb koromban ismertem meg. De ez az időszak elmúlt. Egy szerető családot
szeretnék. De ez sosem fog megadatni nekem. Soha. Te olyan szerencsés vagy. Élnek a szüleid
és szeretnek téged. És sose bánd azt, hogy az édesanyád ember. Ez csak a hasznodra válhat.
- Hogy?
- Azt hiszed, csak az erő az, amitől hatalmassá válhatsz? Tévedsz! Az önmagában elenyészik.
Mint a madár szárnyak nélkül: nem ér semmit. Ami igazán erőssé tesz, azok az érzések. Sok,
belül üres démon van a világon. Ezek mind céltalanul bolyonganak. Mi értelme van
létezésüknek? Az, hogy erősek legyenek? Ebben lelik a boldogságukat? Ők így hiszik. Az erő
viszont nem tart örökké. Az üres testben pláne nem. De akiben ég az élet szikrája, töltve van
szeretettel, az eléri a célját. Ám ez sem elég. Van, hogy minden hatalmunk csődöt mond. Ilyenkor
a barátainkra és a szeretteinkre bátran számíthatunk. Egyedül csak csatát nyerhetünk. Háborút
nem. Ha csak a győzelem öröme az, ami hajt, nem sokáig bírod. Ezt jól vésd az eszedbe. Aki
melletted áll - legyen az démon, ember vagy bármi más - becsüld meg jól! Sosem lehet tudni,
mikor lesz rá szükségem. Ne okozz fájdalmat annak, aki nem érdelelte ki!
Hikut teljesen meghatották az ékesszóló szavak. Átgondolta eddigi életés és átértelmezte az
értékeit. Kagoméra gondolt, az édesanyjára. Sokszor megbántotta őt. Most érezte csak
igazán,hogy fontos neki. HIányzott az édesanyja. Leszíveseben átölelte volna Kagomét és
bocsánatot kért volna tőle minenért.
- Igazad van - mondta bűnbánóan Hiku - Nagy hibát követtem el azzal, hgoy anyát hibáztatom
mindenért. Bennem volt a hiba. El kellett volna fogadnom, hogy olyan vagyok, amilyen. Meg kellett
volna találnom a jó értékeket. Nem volta képes rá. De te segítettél nekem. Mutattad előttem a
fényt a helyes út felé. És most rátalátam. Köszönöm!
- Semmiség...
Nem volt idejük erről beszélgetni. Odakint robbanások hallatszottak. InuTaishou nagynehezen
feltápázkodott, és Hiku segítségével kiment az utcára. Mindketten lepődötten álltak meg az
ajtóban. Sesshoumaru rombolt és gyilkolászott a faluban, feltételezhetőleg apját keresve. Mikor
észrevette, megállt.
- Hát itt vagy - mondta gúnyos mosollyal - Gondoltam, hogy egy emberlakta településen húztad
meg madag. Ez rád vall - meglátta Hikut is - És ez az embergyerek?... Nem. Ez rászben démon
is. Nocsak! Egy korcs.
Hiku felbőszült ennek hallatán.
- Én nem vagyok korcs! - ordította dühvel telve - Nem a származás határozza meg a
milyenségünket, hanem a tetteink. Ha ezt vesszük figyelembe... saját apád megsebesítésével és
elárulásával te lettél korcs.
- Hogy merészeled, te taknyos kölyök! Nagyon nagy a szád. Jobb lesz, ha elhallgattatod magad,
mert még baj lesz. Fuss haza az anyucikádhoz!
- Ne sértegess! Több erő van bennem, mint hinnéd. Ismered a mondást: "Kicsi a bors, de erős".
- Hát lássuk!
Sesshoumaru nekiindult a kölyöknek. Az lengedte InuTaishou-t és ő is támadásba lendült.
Ügyesen védte a támadásokat. Fürgén ugrált. Főként sok, apró rohamokkal bombázta a démont.
Kis termete miatt előnyben volt, gyorsabban tudott mozogni. Egy darabig így folyt a harc.
Sesshoumaru megelégelte, hogy nem tud jelentősebb sebet ejteni a gyermeken, ezért
átváltozott. Megmutatta eredeti, hatalmas kutyadémon alakját.
- Most véged! - mondta mély hangján.
- Azt kötve hiszem.
Hiku is követte a példáját, csak kicsit másképp. Inuyasháék mindent részletesen elmeséltek,
mikor a jövőböl visszajött a kamasz Hiku. Így azt is tudta, hogy változott az át. Ezért bekapta az
égkődarabot. Fény áradt belőle, majd ő is átváltozott. A kutya-Sesshoumaru láthatóan hátrált pár
lépést. Nem számított rá, hogy egy "korcsból" ilyen erős démon válhat. S mivel ebben a korban
nem volt olyan ismerős a Shikon no Tama, nem értette, mit kapott be a gyerek.
Újra támadásba lendültek. Karmaikkal egymás testét kaszabolták, éles fogaikat állandóan a
másikba vésték. Vér fröccsent mindenhova, szinte teljesen eláztatva ezzel az utcát. Fehér
bundájuk vörösesre itatódott át a sok vértől. Senki sem tudta, ki fog győzni. A harc döntetlenre állt.
InuTaishou döbbenten nézte az eseményeket. Sosem gondolta volna, hogy ebben a
csöppségben ilyen hatalmas erő lakozik. Segíteni akart a fiúnak, de nem volt elég ereje hozzá.
Azonban nagynehezen feltápászkodott, de többre nem futotta belőle. Gondolkozni kezdett. Most
már értette, mi is az a Shikon no Tama, és miért nem akarta Inuyasha, hogy a kölyöknél
legen. "Túl nagy hatalmat ad a fiúnak" gondolta "Vajon bírni fogja-e a harc végéig ezt a terhet?
Érdekes, hgoy sosem hallottam sem az égkőről, sem róluk. Pedig ez a dolog nem maradt volna
csendben. Nagyon különösek és titokzatosak: Hiku és az apja. Amikor megláttam őket, furcsa
érzés fogott el. Nem is a félelem, hanem valami más. De mi?... Azt mondták, eltévedtek, de én
nem hiszem. Valami más áll a háttérben. Egy démon sosem téved el. Talán... ez nem lehet...
vagy mégis?... Az időben utaztak. A mi világunkba. De honnan jöttek? A múltból, vagy a jövőből?
Ezt a Shikon no Tamát még sosem láttam és nem is hallottam róla. Vagyis a múlból nem
jöhettek. Akkor biztos vagyok, hogy a jövőből... De mi volt az a furcsa érzés. Annyi biztos, hogy
abban az időben sesshoumaru él. A szag abból a korból való. Furcsamód egyik egyik sem ölte
meg ott a másikat. De a saját szagom nem volt benne érezhető. Talán abban a korban... már
nem élek... De most ne foglalkozzak ezzel! Segítenem kell ennek a kölyöknek. Akárhogy is, de
segítenem kell."
Összegyűjtötte összes erejét, és ő is átváltozott. Alig állt a lábán, mégis támadásba lendült.
Szerencsére a másik két szörnyeteg egymással volt elfoglalva, így Sesshoumarut váratlanul érte
apja támadása, aki a torkánál harapta meg. De nem elég erősen. Sesshoumaru egy csapással
félredobta apját. Az vissza is változott. De az a gyenge támadás elég volt Hikunak ahhoz,hogy
súlyos csapást mérjen a gonosz démonra. Ennek következtében Sesshoumaru oldalán egy
hatalmas, mély seb keletkezett. Az felvonyított, és elterült a földön. Hiku nem akarta megölni, így
utat adott neki a meneküléshez.
- Ne hidd,hgoy ennyivel megúszod. Még visszatérek.
Azzal eltűnt az erdő fái között.
Hiku is visszaváltozott. De csak hanyouvá, nem emberré. Felöklendezte a szilánkot, és
visszahelyezte a láncra. Odament InuTaishou-hoz.
- Jól vagy? - kérdezte aggódóan.
- Igen. Semmiség - lassan feltápászkodott - Nagy tettet hajtottál végre, kölyök. Büszke vagyok rád.
Közben Inuyasha és Izayoi is visszatért. Szörnyűlködve néztek végig a falun. Majd meglátták
Hikuékat. Odarohantak hozzájuk.
- MI történt itt? - kérdezték egyszerre.
- Sesshoumaru itt volt - válaszolta InuTaishou - De hiku elkergette innen. Legyelte a Shikon no
Tamát, majd átváltozott, és...
- Lenyelted a Shikon no Tamát!? - förmedt rá fiára Inuyasha - Megmondtam, hogy ne tedd ezt!
- De apa! Másképp nem sikerült volna. Sesshoumaru minenkit megölt volna.
- Szerencséd,hogy ez vészhelyzet volt, máskülönben...
- Ne haradudj a fiadra! - csitította le InuTaishou - Jó gyerek ez , csak heves természetű. Ne vedd
sértésnek, de olyan, mint te. Tudod, a fiatal önmagamra hasonlít még. én is ilyen voltam.
Még "nem törtek be" - nevet - De jó neveléssel nagyszerű ember és egyben démon válhat belőle.
A démon saját szavai hallatán újra gondolkodóba esett. "Tényleg! A fiú sok hasonló
tulajdonságot hordoz, mint én. Inuyasha egy hanyou. Egyik szülője ember, a másik démon volt."
Ránézett Izayoira. Az észrevette a pillantását, és pirongva elfordította tekintetét. A démonnak
furcsán lüktetett a szíve tőle. " Mindig ez történik, ha látom. Tán csak nem szerelmes vagyok
belé!... Ő ember, én démon! Inuyadha a jövőből jött és hanyou! Még a neve kezdete is az, mint az
enyém: Inu. Lehetséges ez? Én és Izayoi? Akkor Inuyasha a... fiam!"
Gondolatait Hiku törte meg.
- Valami baj van?
- Nincs - vágta rá - Semmi baj.
A harc után nagy felfordulás volt. A házak egy része lerombolva. Volt, amelyiknek csak a teteje
gyulladt ki. Több ember meghalt a Sesshoumaru okozta sérülésekben. Őket el kellett temetni.
Inuyasháék is segítettek eben és részt vettek a házak felépítésében. Bár InuTaishou nem
erősödött meg, makacsságának köszönhetően így is kivette a részét a munkálatokban. A kis
Hiku is hasonlóan viselkedett. Sesshoumaru súlyos sebeket ejtett rajta. De őt ez csöppet sem
érdekelte. Néhol még mindig vérzett, de nem törődött vele. Úgy érezte, hogy része volt a
károkozásban. Szinte megállás nélkül dolgozott. (Csak akkor áll meg egy pillanatra, mikor Izayoi
utolérte, és sikerült neki egy-egy sebet lekezelnie, de a nőnek állandóan utána kellett futkosnia,
mert a kölyök nem bírt sokáig ott ülni és várni, míg az gyógyítja.)
Estére a falu a munka nagyrészével végeztek. Inuyasháék visszamentek Izayoi házába. A nő
feltálalta a vacsorát. Mind jót ettek belőle: nagyon éhesek voltak.
Hiku a csata óta most először változott vissza hanyouból emberré. Bár ezt nem kellett volna. Míg
az előző alakjában volt, nem érezte olyan fájdalmasnak a sebeket. De most szörnyű kín futott rajta
végig. A fájdalomtól összeesett és elvesztett az eszméletét. A többiek ijedten álltak fel az asztaltól,
és mentek oda hozzá. Bevitték a vendégszobába. Izayoi próbálta megnyugtatni a fiúkat.
-Ne aggódjatok! Csak sok vért vesztett. Nyílt sebekkel dolgozott és nem engedte, hogy
lekezeljem. De holnapra jobban lesz.
-Akkor jó – sóhajtották.
-Nagyon rendes fiú. Lelkiismeretes és segítőkész. Látszik, hogy az édesanyja ember és hogy jó
nevelést kapott... Bár mikor reggel elmentünk Inuyashával, még nem gondoltam volna róla –
ekkor InuTaishou-ra nézett – Azt hiszem, nem magától ébredt rá ezekre a dolgokra.
-Igen – bólintott a démon – Elbeszélgettem vele egy kicsit. Nem gondoltam volna, hogy így
hatottam rá.
-Kár, hogy Sesshoumaru-ra nem tudtál így hatni.
-Akkor még nem voltam ilyen “szelíd”. Bár lenne egy gyermekem, akivel ugyanígy bánhatnék, mint
Hikuval!
Tekintetét titkon Inuyashára fordította, aki észrevette ezt. A hanyou gondolkodóba esett. “Vajon mit
tud rólunk? Hiku elmondta volna? Nem hiszem. Talán magától jött rá?”
Nem volt több idő gondolkodnia ezen. InuTaishou felállt.
-Gyere Inuyasha! Beszélni szeretnék vele... négyszemközt.
Kimentek az udvarra.
-Nos? – kérdezte a hanyou – Miről akartál beszélni velem?
-Reméltem, te megmondod.
-Mi?
-Mióta itt vagytok, gondolkoztam rajtatok. Sok minden megfordult a fejemben. És magamtól
rájöttem, kik is vagyok. A jövőből jöttetek, ugye?
-Igen.
-Ott találkoztál Sesshoumaruval?
-Igen.
-Mennyi időt utaztatok előlre?
-Úgy 70 évet.
-És a ti korotokban én... már nem élek?
-I-... igen.
-És te... a fiam vagy, Hiku pedig... az unokám?
-Igen.
Némán álltak egymással szemben. Nem mozdultak. Északi szél süvített végig az udvaron.
InuTaishou megdöbbenésére Inuyasha szeméből könnyek szöktek elő, és folytak végig az arcán.
A hanyou átölelte a démont és zokogni kezdett.
-Olyan rossz, hogy nem vagy mellettem a mi korunkban! Hiányzol! Még csecsemő koromban
meghaltál, és nem sokkal később anya is, vagyis Izayoi. Gyermekkorom óta egyedül voltam. Nem
voltatok mellettem a nehéz napokon. Mikor megtudtam, hogy melyik korban kerültünk, és
találkoztam veled és Izayoival, legszívesebben átöleltelek volna mindkettőtöket.
-Inuyasha! – a démon nem tudott mit mondani. Az ő könnyei is eleredtek.
Hosszú percek után abbahagyták a sírást. InuTaishou tudott először megszólalni.
-Örülök, hogy a fiam vagy... vagyis leszel, vagy valami ilyesmi.. Büszke vagyok rád és Hikura is.
Bár a jövőben meg fogok halni, azzal a tudattal teszem, hogy a fiam megtalálja a boldogságot.
-Jó újra látni és hallani a hangodat.
-Nekem meg az a jó, hogy van egy fiam, aki szeret, és lesz egy szerelmem is, Izayoi... Apropó
Izayoi! Jobb, ha nem mondjuk meg neki, mi fog vele történni. Én démonként fel tudom fogni ezt az
időutazásos dolgot, de ő nem biztos. Majd megmondom neki, ha eljön az ideje.