Ezt a szöveget is egy korai alapján kezdtem el. Remélem az iroi tényleg nem fognak össze
ellenem és nem vernek meg. Ezért bocsánatot kérek. Jo olvasást mindenkinek...




Egy szokásos hétfői reggel volt. Kagome épp az iskolába sietett. Ezért még futás közben is a
könyvet bújta. Ráadásul késésben volt. Már az iskola kapujában volt, mikor becsengettek.
- Na tessék! - bosszankodott - Mire felérek a második emeletre, a tanár már rég ott lesz.
A lány futot felfele, ahogy csak tudott. Az osztály ajtajához érve meghallotta a tanárnő hangját.
Most már biztos volt benne, hogy elkésett. Illedelmesen bekopogott.
- Elnézést a késésért - mondta, majd szemét a padlóra szegezve bekullogott az ajtón.
Bár jobb lett volna, ha előre néz, mivel majdnem neki ment valakinek. Ilyedten felnézett. Egy fiú állt
előtte, akit eddig nem ismert. A fiú mélyen Kagome szemébe nézett, aranyló tekintetével. Hosszú,
fekete haja volt, hátul egy szalaggal bekötve, elöl két vastag tincs lógott. Egy fehér inget viselt, ami
teljesen ki volt gombolva, s így kilátszott vékony, ámbár izmos mellkasa és hasa. Egy bő farmer
volt rajta, lábán edző cipőt viselt. Kezei a nadrág zsebeiben lapultak.
Kagome meredten állt és nem mozdult. Kínos csönd honolt a teremben, amit a tanárnő tört meg:
- Kagome! Ne álldogálj itt! Ülj le!
A lány így is tett. A tanárnő folytatta:
- Nos. Mint látjátok, új osztálytársotok jött. Csak ideiglenesen marad itt. Erre az időre fogadjátok
közétek... Ja és osztály! Nem felejtettem ám el a dolgozatot. Majd holnap megírjátok.
Kicsöngettek. A tanárnő a Kagome melletti üres helyre ültette le a fiút, majd kiment. a Fiú
Kagome felé fordult:
- Szia! Hiku vagyok! És téged hogy hívnak?
- Kagome... Higurashi Kagome - válaszolta kissé bizonytalanul. Olyan furcsa érzése volt, de nem
tudta volna megmondani, mi.
Nem volt idejük beszélgetni, mert az osztály összes lány tagja körülvette Hikut, és kérdezősködni
keztek. A tanítás többi részében sem tudtak szót váltani. Akárhányszor odajutottak, mindig volt ott
valaki, aki kérdések záporával öntötte le.
A tanításnak vége lett. Kagome hazafelé indult. Mikor az egyik sarkon befordult, látta nem sokkal
előtte az új osztálytársát. Nem szólt oda neki, csak távolról figyelte. Szerencsére a fiú hasonló
irányba ment, mint amerre Kagome lakott. Néhány percig így mentek, majd a lány döbbenten
megállt. Hiku az ő házuk lépcsőjén ment föl, láthatólag szapora lépésekkel. Kagome gyorsan
utánament. Mire a lány felért, Hiku mintha a föld nyelte volna el, úgy eltűnt. Ez különös volt
számára.
Másnap korán reggel Inuyasha rontott be Kagoméékhez, s arra késztette a lányt, jöjjön vele. Az
először ellenkezett, mivel most végre rendesen tanult a dolgozatra, de a hanyou elráncigálta
magával a másik világba.
- Mond! - kezdte Kagome - Mi a csudának vonszoltál át magaddal?
- Egy szellemmel találkoztunk Mirokuékkal, akinél feltehetőleg nem csak egy égkődarab volt. De
sajnos elmenekült és elvesztettük a nyomát is. Segítened kell nyomra vezetni minket.
- Mi vagyok és? Égkőkereső kutya? Tudtommal a legkutyásabb közülünk te vagy. Vagy tévedek?
- Jól van na! Ne sértegess! Élkapjuk a szörnyet és már mehetsz is vissza a jövőbe, ha nagyon
akarsz.
Inuyasha a hátára vette Kagomét és úgy ment tovább. Sebesen száguldott a fák között. Szinte alig
érte a talajt. Az egyik faluban csatlakozott hozzájuk Miroku, Sango, Shippou és Kirara. Így hatan
folytatták tovább útjukat.
Kagome egyre jobban érezte a szörny jelenlétét, és csakhamar rá is találtak. Egy hatalmas
farkasdémon volt az. A lány tisztán látta: öt égkődarab volt a nyakába beleágyazva. Inuyasha
kirántotta a Tessaigát, majd lecsapott vele. Ez a szörnynek meg se kottyant. Több ilyen
próbálkozás után sem történt semmi.
Sango nem bírta tovább sokáig, a szörny felé hajította bumerángját, amit az egy csapásra ketté
tört.
A Miroku kezén lévő lyukat nem használhatták fel, hisz azzal a szilánkokat is eltüntette volna.
Tétlenek voltak. Inuyasha makacsságához híven állandóan ostromolta a farkasdémont. De még
mindig semmi különösebb változás nem történt.
Inuyasha elfáradt. Bár a kardját még mindig elölre tartotta, nem indított újabb rohamot.
- És most mi lesz? - kérdezte.
A válasz hamarabb jött, mint gondolta volna. Egy gyorsan mozgó alak tűnt fel a semmiből, majd
Inuyasha előtt állt meg. Mindenki szeme tágra nyílt. A jövevény, ahogy ott szemben állt a
hanyouval, kisértetiesen hasonlított rá: arany szemek, kutyafülek, hosszú ezüstös haj. Még a
ruháju is hasonló volt. Csak az idegen haja össze volt kötve.
A jövevény egy ravasz mosollyal kikapta Inuyasha kezéből a Tessaigát.
- Ugye nem baj, ha kölcsönveszem? - kérdezte pimaszul, s meg sem várva a választ a karddal
nekirontott a farkasdémonnal.
Mindenki meglepődött, mikor a kard engedelmeskedve a jövevénynek hatalmas fényáradattal
semmivé foszlatta a szörnyet hosszú csíkokat vésve a földbe. A Tessaiga visszaváltozott. Az
idegen felvette az égkőszilánkokat. Két tenyerét összetette, majd behunyta a szemét. Mikor újra
kinyitotta és a kezét is kitárta, már nem az az öt darab volt, mint az előbb. Egybeforrtak és
megtisztulva csillogtak.
Az idegen odament Inuyashához és visszaadta a kradot.
- Köszönöm! Jó hasznát vettem neki.
Még mielőtt elment volna, Kagome utánaszólt.
- Várj! Hogyhogy tudtad használni a Tessaigát? És hogy tisztítottad meg a darabokat?
Visszafordult és (még mindig ugyanazzal a vigyorral a száján megszólalt.
- Még nem jöttél rá Kagome? Pedig eszes lánynak tartalak.
- Ho... honnan tudod a nevem?
- Gondolkozz egy kicsit és rájössz!
Majd elment. A csapat pedig hazaindult. Egész úton, és még azután is az idegenen tanakodtak új
meg új kérdéseket felvetve
Másnap Kagome hamar beért az iskolába. Nem tudott aludni a tegnap történtek miatt. Mikor
beért, már ott volt a három barátnője. A lányok állandóan az új fiúról beszéltek, hogy mennyire -
idézem - "szívdöglesztő", stb. Bárhogy próbált Kagome témát váltani, mindig visszakanyarodtak a
kiinduláshoz.
Közeledett az óra, és az új fiú még mindig nem jött meg.
- Lehet, hogy még mindig beteg - kezdte Yuka.
- Hogy érted ezt? - kérdezte Kagome.
- Tegnap nem jött be órákra. Ugyanúgy beteg volt, mint te. Csak neki nem köszvénye volt, mint
veked, csak szimplán megfázott... Amúgy hogy vagy?
- Jól - válaszolta, s közben a nagypapája jutott az eszébe, aki már megint jó kis betegséget talált
ki neki.
Becsengettek. A csengővel egyidőben lépett be Hiku, aki gyorsan leült az asztalához.
Kagome megérezte: a fiúnál égkődarab volt, és nem is egy. De még mielőtt rákérdezhetett volna,
bejött az irodalomtanár. Az órán különbötő verseket elemeztek. Mikor a tanár hátat fordított az
osztálynak, hogy felírja a táblára a jegyzetet, Hiku odahajolt Kagoméhoz és a fülébe súgta:
- Rájöttél már, ki vagyok?
A lány ijedten nézett a fiúra. Most már tudta: vele találkoztak tegnap a másik világban. A fiú újra
megszólalt:
- Segítek: A jövőből jöttem. És a hamarosan születendő fiúról van szó.
- MI? - kiáltotta Kagome.
Az egész osztály rájuk nézett. A tanár kiküldte mindkettőjüket a fojosóra. Egy darabig csak némán
álltak egymás mellett.
- Szóval a jövőből jöttél? - kérdezte halkan a lány.
- Igen. Tudod már, ki vagyok?
- Még nem.
- Akkor gondolkodj egy kicsit.
Kagome a gondolataiba merült. Eszébe jutott az a furcsa érzés, mikor először találkoztak az
iskolában. Majd a hihetetlen hasonlóság Inuyasha és a jövevény között, és a megtisztított
égkődarabok. Sokáig csend volt. Majd a lány szemei tágra nyílva néztek Hiku-ra.
- Te... - kezdte bizonytalanul - Te Inuyasha fia vagy!
- Végre rájöttél. De nem csak Inuyasha fia, hanem a te fiad is.
- Nem modod komolyan, ugye? Én és Inuyasha? Az nem lehet!
- De igen. Év pontosságra valamikor a közeljövőben lesz...
- Mi! De hát még nem is voltunk úgy együtt!
- Még nem - a fiú arcára ismét a tegnapi ravasz mosoly ült.
Kicsöngettek. A tanár kiment az osztályból, s egy csomó házifeladatot adott Kagomééknek. A
többi óra viszonylag nyugodtan telt. Délután a két fiatal még benn maradt az osztáályteremben
megcsinálni a sok leckét. Néha a lány kérdezősködött, de sok választ nem kapott. Mikor kész
voltak a tanulással, úgy egyeztek meg, hogy nem mondják el, Hiku kicsoda valójában. Mikor
hazafelé tartottak, a lány hosszas hallgatózás után megszólalt:
- És mond csak! Hogy lehet az, hogy tegnap démon voltál, me meg ember?
- Én csak negyedrészt vagyok ember. Így nálam ez nem olyan tartós, mint apánál. Alapban ember
vagyok, de ha kell, át tudok változni. Én ezt Kirara és a Tessaiga viselkedéséhet hasonlítanám.
Azok is csak akkor erősek, ha kell.
Megérkeztek.
- Akkor majd a múltban találkozunk - azzal a fiú bement a kúthoz.
Kagome először még a házba ment. Megvacsorázott, majd bepakolt a másik világba való útra, és
ő is a kút irányába vette az útját. A múltban, a faluban találkozott Inuyasháékkal, akikkel rögtön
útra kelt.
- Hova megyünk - kérdezte Kagome.
- Egy faluba a hegyeken túlra - válaszolta a hanyou - Üzentem az öcséddel, hogy hosszú útra
megyünk. Megmonta?
- Igen.
Tényleg hosszú volt az út. Körülbelül egy hétig mehettek. A vége felé Shippou, Miroku és Sango
Kirara hátán pihent, Kagomét pedig Inuyasha vitte.
Mikor beértek az egyik hegytetőn lévő faluba, pihenni sem volt idejük. Több száz, talán ezer
démon lepte al a kis települést. Tűz és emberek holtteste volt mindenütt. A szörnyek észrevették a
csapatot. Mind támadásba lendült.
Inuyasha kirántotta a kardját. Sebesen ugrált a szörnyek között, fürgén lecsapva, ahova csak
tudott. Sango bumerángja is sok ellenséges testet kaszabolt szét. Kirara is megadta a módját.
Shippou inkább hátrébb vonult. Ő már az úton megmondta: "Lelkileg teljes mértékben támogatni
foglak titekte, de ennyi. Ezzel kell beérnetek." Ezt teljesítette is egy fa mögött. Miroku a botját
használva támadt. A feket lyukat nem használhatta, mivel nem lehetett tudni a nagy tömegben,
hogy vajon nem egyik társát szippantja-e be. Kagome távolharcot folytatott. Nyilak tömtelegét lőtte
ki, amibe valószínűleg teljes dühét beleadta, mivel azok, világítva suhantak több démontesten is
át, amik nyomban semmivé is váltak.
A csata sokáig tartott. A nap már lenyugvóban volt. A hó is el kezdett szakadni. A csapat fáradt. De
a démonok csak nem fogytak el. Sőt! Mintha egyre többen lettek volna. Inuyashában a düh
olyannyira eláradt, hogy a Tessaigával akkorát csapott, hogy márcsak pár démon maradt. Még a
hegy - amelyen voltak - egy hatalmas darabját is lemetszette. Csak ez a darab az volt, amin a falu
nyugodott, és ez most lefelé siklott a hegytetőről. Inuyasha még meg tudta fogni Kagome kezét
és még át tudott ugrani a másik sziklaszirtre, de a többieket magával ragadta a zuhanó kőtömeg.

// "A most következő részt 12 éven aluliaknak nem ajánlom!" //
<ALIGN=MIDDLE

A barátaikról nem tudtak semmit. Mindketten fáradtak voltak. Biztonságos utat lefele nem találtak.
És a sűrű, ködös hózáportól semmit sem láttak.
- Talán jobb lesz, ha megvárjuk a vihar végét - kezdte Inuyasha.
- Jó - szólt halkan a lány.
Találtak egy barlangot, ahova bevackolhattkák magukat. A közeli fák ágaiból a lány tüzet csiholt.
De még a tűz lángja mellett is hideg volt. A sarokan egy szénarakás és egy régi, ütött-kopott
pokróc volt. Valószínűleg régen még lakott itt valaki. Mindketten rátelepedtek. Kagome vacogni
kezdett. Inuyasha levette a felsejét és ráterítette a lányra.
- Te nem fázol? - kérdezte a lány.
- Nem - bár a libabőrös felsőteste nem éppen ezt jelezte.
- Gyere! Elférünk ketten is alatta.
Inuyasha is bebújt alá. Közelültek egymáshoz, ezzel is melegen tartva magukat. A lány még
mindig reszketett, így a fiú mellkasához hajtotta a fejét, aki közben szorosan átölelte.
A hó betemette a bejáratot, így tovább benn maradt a tűz melege. A két fiatal kezdett
megmelegedni. Testükbe visszatért az élet, s lelküket egy eddig ismeretlen melegség hatotta át.
Kagome még mindig libabőrös volt, de már nem a hidegtől. Ránézett Inuyashára, aki viszonozta
a pillantást. Nézték egymást egy darabig, fejük egyre csak közeledett, majd összeért: csókolóztak.
Hevesen, úgy, mint akik mindig csak ezt a napot várták volna, és most mindent be akarnának
pótolni egyszerre. Inuyasha lehúzta a lányról a felsőjét, majd kikapcsolta a melltartóját és egy
közeli sarokba dobta. Még jobban bebújtak a ruha alá, csak a fejük látszott. Rövid időn belül az
összes ruhájuk a döldön hevert. Csak az az egy, takarónak funkcionált darab maradt rajtuk. Már a
földön feküdtek, s élvezték egymást. A fiú csókokkal borította Kagome egész testét. A lány lábai
mind szorosabban fonódtak a hanyou dereka köré. A mennyben érezték magukat, megszűnt tér
és idő. Csak ők számítottak. Vágyuk percről percre erősödött.
Inuyasha teljesen rátelepedett a lányra, és megtörtént, aminek meg kellett történnie... **

**Készítettem egy verset is a szeretkezésükről. Íme:
Fagyos szél volt, s erős hóvihar.
Egy barlangban bújt meg a két fáradt fiatal.
Előttük a tűz, lángja hevesen égő,
Rajtuk egy nagy pikróc, alatta a két fő.
Testükbe lassan visszatért az élet,
Lelkükbe ismeretlen melegség lépett.
A fiú a lányra nézet, az pedig rá vissza,
Arcuk vörösen égett, tekintetük tiszta.
Mindketten tudták, mi az, mire vágynak.
Csókolózni kezdtek, s csak éltek a vágynak.
Hevesen, mint aki ezt a napot várta:
Bepótolni mindent, ne maradjon hátra.
Ajkuk, nyakuk, s másutt csókáradat érte.
Csak feküdtek a földön, testük összeérve.

Másnap reggelre a havazás elállt. A felkelő nap melegétől olvadozni kezdett a hó. Benn, a
barlangban, ahol a két fiatal tábort vert, már réges rég elaludt a tűz. A bejárat ajtaja már nem volt
belepve. Reggali fény áradt be.
Inuyasha és Kagome aludt. Kifáraszotta őket a tegnap történtek, és egész este nem aludtak. A
ruha alatt pihentek. Szorosan feküdtek egymás mellett.
Egy kis szellő futott végig a barlangon felébresztve őket. Először Kagome ült fel. Megdörzsölte a
szemét, majd egy nagyot ásított. Lenézett maga mellé.
- Tehát megtörtént - gondolta magában - Jól mondta Hiku: "Valamikor a közeljövőben lesz".
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Én és Inuyasha. Még nem is olyan rég furcsának
találtam volna.
Inuyasha is felkelt. Átölelte a lányt és megcsókolta, ami viszonzásra is talált.
Felöltöztek, és elindultak. Aggódtaka barátaik miat. Nem tudták, túl élték-e a zuhanást. A
hanyouban most már volt annyi erő, hogy Kagoméval a hátán szikláról sziklára ugráljon. Így értek
le. Ott Inuyasha kiszagolta a nyomukat.
- Még életben vannak - mondta - Legalább is akkor, mikor elmentek innen, azok voltak.
Követték a nyomokat. A szag egy aprócska kis faluhoz vezetett egy erdőben. Mikor beértek, egy
seregnyi ember rohant oda hozzájuk.
- Ti vagytok Inuyasha és Kagome? - kezdte az egyik helybéli.
- Igen - válaszolták kórusban.
- A barátaitok itt vannak. Gyertek! Elvezetünk titeket hozzájuk.
Az egyik házba vezetett az útjuk. A falusiak nem mentek be, csak Inuyasha és Kagome. Nem
örültek, amit láttak. Sango több helyen is be volt kötve, és nem festett valami jól. Miroku is
hasonlóan festett. Kirara betegen feküdt egy kis pikrócon. Shippou - ügyes, de félénk taktikájának
köszönhetően - jól volt. A két fiatal ránézett egymásra. Szavak nélkül is tudták, hogy most jobb, ha
nem mondanak semmit a tegnap estéről.
Mikor Shippou észrevette őket, a lány nyakába ugrott és erősen átölelte.
- Kagome! - sipította, s közben patakokban hullott a könnye - Úgy örülök, hogy épségben
megúsztátok!
A rókaszellem hangoskodására a többiek is felkeltek. Kirara megcsóválta a farkát jelezve ezzel
örömét. Miroku felállt a helyéről.
- Látom, ti jól vagytok.
Sango csak felült, mivel még nagyon gyenge volt.
- Hogy úsztátok meg?
- Fönnmaradtunk a hegyen - kezdte Inuyasha - Behúzódtunk egy barlangba, és... - Kagome
megbökte - ...és ott tüzet raktunk. Egész este ott voltunk.
Kagome és Inuyasha ott maradtak a faluban. Másnap - bár Sango még nem épült fel, de már
nem bírt nyugton maradni - hazaindultak. Ismét egy hetes út volt, de a csapatnak hosszabbnak
tűnt.
Sango, Miroku és Kirara leváltak tőlük, Kagoméék tovább mentek a kúthoz. Ott megálltak.
Inuyasha átölelte a lányt.
- Szeretlek Kagome - mondta.
- Én is szeretlek... De szeretném, ha az egész viszonyunka t titokban tartanánk, ha lehet.
- Mi? - értetelnül nézett rá.
- Még nekem is fel kell dolgoznom az egészet. Úgyhogy ha más is velünk van, csináljunk úgy,
mintha semmi sem történet volna! Jó?
- Na jó. De csak a te kedvedért - majd megcsókolta a lányt.
Elváltak egymástól. Kagome átment az ő világába, Inuyasha pedig visszafordult

A csapat lassan kiheverte a sebeket, és újabbakra mentek. De most Kagome nélkül. A lánynak
fontosabb dolga volt. Értesítőt kapott, amiben az állt, ogy annyit hiányzott, hogyha még sok napot
kihagy, évet kell ismételnie. Így hát állandóan tanulnia kellett, hogy bepótolja az eddigieket és
közben a friss leckéket is megtanulja.
Kagome az órákon sokszor elkalandozott. A középkori Japánban történteken gondolkodott.
Gyakran szívesebben lett volna ott. De most ez nem történhetett meg.
Nem sokkal az értesítő megérkezése után úgy döntött, hogy jobb, ha kis időre sem megy át a
másik világba, mert még ott maradna. szeretett ott lenni. De így is értesült mindenről. Hiku
folyamatosan értesítette a lányt, minden apró részletről beszámolt.
A lány betartotta a döntését. Már több, mint egy hónapja nem ment át.
Az egyik délután Hikuval tanult a szobájában. A fiú egy matematikatétel bizonyítását próbálta
megértetni vele. De csak hosszú idő árán sikerült neki.
Kagome hirtelen rosszul lett. A fiú gyorsan szólt a lány családjának, akik egyből kihívták az orvost.
Az megvizsgálta, majd azt mondta:
- Szeretném, ha egy pillanatra kettesben hagynának a lánnyal.
Kivonultank.
- Szóval - kezdte - Voltál-e fiúval úgy 1 hónappal ezelőtt?
- Mi? - ez kicsit megijesztette, de pirongva kibökte - I...igen.
- Mostmár érthető a rosszullét. Kagome! Te gyermeket vársz.
A lány teljesen összezavarodott. Hisz gyereket vár... Inuyashától. Kirohant a szobából egyenesen
a kúthoz. Átment a másik világba. Sebesen elindult a faluba, ahol a csapat tartózkodott. Mikor
odaért, berontott a házba. Ott volt Sango, Miroku, Shippou, Kirara és Inuyasha. A lány átölelte a
hanyout, és csak sírt és sírt örömében. A töbiek értetlenül néztek. A legnagyobb
megdöbbenésükre Kagome megcsókolta őt és azt mondta:
- Inuyasha! Terhes vagyok, és a te gyermekedet várom.
- Micsoda! - szülaltak meg kórusban.
A lány mostmár abbahagyta a sírást. Miroku furcsállta a dolgot.
- Ahhoz, hogy gyereketek legyen...
- Megtörtént.
- Hát Inuyasha - csóválta meg a fejét a szerzetes - Sosem gondoltam volna, hogy nálam is
nagyobb szívtipró vagy...
Sango erősen megbökte az oldalát, hogy maradjon csendben.
Kagome felállt.
- Inuyasha, gyere!
- Hová megyünk?
- Csak sétálni.
Azzal kimentek a házból. Lassan haladtak egymás mellett. Kézenfogva lépkedtek az erdő fái
között a friss hóvan. Majd megálltak. Pont ott, haol az ezeréves fa állt.
- Emlékszel - kezdte a lány -, mikor először találkoztunk?
- Minden percére. Az volt életem egyik legszebb napja.
- Most újra itt vagyunk.
- Igen.
- Tudod, én sosem gondoltam volna, hogy pont te leszel... a gyermekem apja.
- Én se. Mindig azt hittem, hogy hatalmas szellemként örökké fogok élni. De mostmár nem
lennék ettől boldog. A legjobb dolog, ami történt velem az, hogy itt vagy és gyermeket vársz. A
közös gyermekünket.
Szorosan átölelte a lányt.
- Szeretném - folytatta -, ha örökre együtt maradnánk. Te, én és a kicsi.

Eltelt nyolc hónap. Kagome nem hiányzott többet a suliban. Szerencésre a lánynak a tanév vége
után kezdett csak gombolyodni a hasa. A kérésére a család titokban tartotta a terhességéet.
Inuyasha egyre gyakrabban jött meglátogatni őt. A hanyou teljesen megváltozott. Dominánssá
váltak az emberi belső tulajdonságai. Már nem viselkedett olyan gyerekesen, sokkal kedvesebb
és segítőkészebb lett. Nagyon ritkán kapta fel a vizet, de akkor is csak néhány pillanatig tartott.
Sokkal emberibb lett. Bár kutya énje is megmaradt. Mint egy kiskutya, úgy kotyneleskedett,
sürgött-forgott Kagome körül figyelve minden óhaját, kérését. De ennek hátránya is volt. A lány