- Lelketlenné tette Inuyashát. Bosszúból. Tudja, hogy én és te is szereted őt, engem pedig világéletében gyűlölt, ezért téged is, mert az én reinkarnációm vagy. Vigyázzatok vele. Ügyes kis boszorkány, annyi biztos. – szólt. Mindenki ledöbbent.

- Lelketlenné?

- Igen. Loenának van egy különleges nyaklánca, ahová bezárja az áldozat lelkét, a testét pedig kedve szerint irányítja.

- Szóval… ellenünk fordította Inuyashát? – értetlenkedett Shippou. A papnő bólintott.

- Nagyon cseles lány. Kagome ott volt a folyóparton, mikor Inuyashát megölelte és ezt ő nagyon is jól tudta. Bizonyára féltékennyé akarta tenni, hogy összezavarodjon. Tudta, hogy ti szóltok neki, és azt reméli, hogy elmentek a barátotokért és megölhet titeket. Nem értem, mi oka van rá. De… azt nem tudja, hogy én is itt vagyok. Talán tudnék nektek segíteni.

- Miért, segítenél nekünk? – kérdezte döbbenten Kagome.

- Igen. Ameddig le nem győzzük az unokahúgomat. Tartozom ennyivel. Amennyi fájdalmat okozott nékem… - sóhajtott, miközben megfogta a bal vállát.

- De mi nem támadhatjuk meg, mert akkor Inuyasha megvédi. Őt pedig nem támadhatjuk meg, mert különben nem lesz hova visszatérnie a lelkének. – vonta le a következtetést Miroku – Mit csinálunk akkor? És mégis, Loena hogyan tudja mindezt végrehajtani? Hogy tudta elvenni a lelkét?– kérdezte.

- Ha csak bárkihez hozzáér a kézfejével, azt azonnal a bűvkörébe tudja vonni. Ez egy nagyon erős képessége. – Kagoméban hirtelen testet öltött a borzalmas felismerés: azért tűnt olyan furcsának Loena kézfeje, mikor a fiú hátát simogatta, mert nem volt rajta a kesztyűje. Mikor belekarolt Inuyashába… akkor sem. Elvakította a féltékenység, a düh és a csalódottság, ezért nem is vette észre.

- Honnan tudsz te erről? – kérdezte Sango.

- A faluban mondták nékem, hogy nemrég költözött ide egy Loena nevű lány és az édesapja. Valamint… hallottam, mi történt.

 - Hol vannak most Inuyasháék? Kikyou, nem tudod? – kérdezte a szerzetes a papnőt. Ő csak a fejét rázta, és megragadta az íját. Az ő szeme is fájdalmasan csillogott.

*

- Azóta sem tudjuk, miért kellett neki törlesztenie. – suttogta Kagome. Inuyasha megvonta a vállát.

*

Bár… van egy ötletem – folytatta a papnő. Mindegyikük rá pillantott – régen, még mikor kisebbek voltunk, nagyon jóban voltunk. Volt egy titkos kis játszóhelyünk, amit nem ismert rajtunk kívül senki. Egy vízesés mögött. Loena nem tudja, hogy e világon vagyok. Szerintem oda vitte Inuyashát is.

- Induljunk! – kiáltotta Sango.

- Hol van? – kérdezte Miroku.

- Nem messze. Két falunyira.

- Kirara! – kiáltotta Sango és a kisállatkája egy démonmacskává vált. Mindannyian felpattantak a hátára. Nemsokára oda is értek a faluba, ahol valóban volt egy vízesés. Még éppen látták, hogy Loena Inuyashát vezeti be mögé.

- Ott vannak! – kiáltotta Miroku, majd Kirara letelepedett a vízesés mellé. Óvatosan, szikláról sziklára másztak, végül mindannyian ott találták magukat a vízesés mögötti barlangban.

- Ez… valóban csodaszép – ámuldozott Shippou. Loena ijedten kapta fel a fejét, mikor megpillantotta Kagomééket.

- Nocsak, hát rám bukkantatok? – kérdezte gonoszan. Ekkor bemászott a barlangba Kikyou is. Loena arca ijedtre váltott.

- Kikyou? Hogy… hogy kerülsz te ide? Hisz meghaltál! Te… egy szellem vagy! Vagy… mi? Hogy kerülsz te ide? Válaszolj! – kiáltotta. Kikyou arca viszont nagyon nagy meglepődést tükrözött.

- Te… nem Loena vagy.

- MI?  - kérdezték.

- Te… biztosan nem Loena vagy. Hiába láttalak már nagy régen, te biztosan nem ő vagy. – Loena gonoszan elmosolyodott.

- Valóban. Ha nem jöttél volna ide, ezek sosem tudták volna meg. A fenébe! Na most már mindegy. Igen, ez a test valóban nem az enyém.

- Tűnj ki belőle. Azonnal. – suttogta Kagome vészjóslóan – AZONNAL!!! – ekkor a lány teste kék lángba borult. Majd egy szellem emelkedett ki belőle. Annak a szellemnek derékig érő, fekete, lazán összefogott haja és fekete szeme volt. Ugyanolyan ruhát viselt, mint Kikyou. Arca iszonyatos meglepődést tükrözött. Mikor leérkezett a földre, ismét ember lett.

- Mi történt? Kagome, mit tettél? – kérdezte – Kikyou, mi történt? Válaszolj. És azt is mondd meg, miért vagy itt!

- Neked nincs mire válaszolnom. – suttogta vészjóslóan a papnő és elindult unokahúga felé. Az most is elmosolyodott, és így szólt.

- Inuyasha drágám, gyere ide. – és Inuyasha előlépett. Mindannyian egy lépést hátráltak. Nem is igazából Inuyasha volt az, akit láttak. Inkább… valaki más. Ugyan úgy nézett ki, mint ő, de a tekintete… Kagome rájött, mit hiányolt a szeméből már a folyóparton is. Az életet. Inuyasha szeme üresen tekintett a semmibe, pupillája egyeltalán nem volt. A lány szemébe ismét könnyek gyűltek.

- Inuyasha… - suttogta, majd elindult felé. Kikyou az íját elé tette.

- Ő nem Inuyasha. Már nem. – szólt – Ő csak egy báb. Akit Loena irányít.

- Eltaláltad.

- Nem értem, miért csinálod ezt. – fakadt ki Sango.

- Pedig igen egyszerű, kedves Sango. Világéletemben gyűlöltem Kikyout. Mindig mindenben jobb volt nálam. Ha ő ott volt, senki sem volt rám kíváncsi. Ő erősebb volt, szebb, magabiztosabb… mindenben jobb volt. Eleinte én is nagyon szerettem őt. Aztán a szeretet gyűlöletté fajult a szívemben. Nem tehetek róla. Őt mindig mindenki szerette, nem volt gondja semmivel. Bezzeg nekem…

- De Kagomét miért kell bántanod? És miért kellett Inuyasha lelkét elvenned? – kérdezte Miroku.

- Nos… ez egy jó kérdés. Nem tudom. A Kikyou iránt érzett gyűlöletem miatt, talán. Mikor megtudtam, hogy van egy Kagome nevű lány, aki a jövőből jött, nem akartam elhinni. Aztán eltelt egy kis idő, és azt is megtudtam, hogy igaz. Sőt, ez a lány – itt Kagomére és Kikyoura nézett – az unokanővérem reinkarnációja. És hogy van egy Inuyasha nevű félszellem, akivel együtt utazik. Elvette az eszemet a bosszú, talán ez a legegyszerűbb kifejezés.

- Nem számít. Amit Inuyashával tettél, az megbocsáthatatlan. Annyi fájdalmat okoztál nekem. Ezt nem tudom megbocsátani. – suttogta Kagome, majd gyorsan előkapta az íját, elvett egyet Kikyou nyílvesszőiből és Loenára célzott. Nem találta el a lányt.

- Mellé. – kommentálta nyugodtan. Kagome megismételte. De ez ugyancsak mellé ment. Illetve mégsem. Nem a lány volt a célpont. A nyaklánca, amin 3 kis kör alakú medál csüngött. A Szent nyílvessző megtette, amit Kagome akart. A medálok eltörtek és a lelkek visszatértek a gazdáikhoz. Inuyasha eldőlt, mivel Loena már nem koncentrált, az eszméletlen lány pedig, akiben Loena idáig élt, még mindig a földön hevert. Kagome odaszaladt a fiúhoz Az kinyitotta a szemét és Kagoméra pillantott. Az sírva fakadt és megölelte a fiút. A lány is kezdett magához térni, nyilvánvalóan nem tudta, hol van.

- Kié az a harmadik lélek? – kérdezte Shippou.

- Bizonyára a lány apjáé. Különben nem Loenának hívta volna. Valóban… az apja tekintete is olyan… furcsa volt. Nem? – kérdezte Kagome. A többiek bólogattak.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. – nyugtatta Sango a lányt. Loena és Kikyou eközben elment.

- Kikyou! – kiáltott Inuyasha a papnő után. Még hallották a vízesés túloldalán a hangját.

- Ne aggódj Inuyasha, még visszatérek.

*

- Ennyi. De… a vége legalább jó lett, nem igaz? – nevetett Kagome, miközben a tüzet piszkálta. Inuyashára pillantott, de… a fiú… horkolva aludt már. Kagome nagyon ideges lett.

- Inuyasha! – ordította. A fiú felriadt.

- Kagome, mi van?

- Elaludtál!

- Sajnálom, nem volt szándékos… ő… - mormogta.

- Na nem baj. – enyhült meg Kagome. Eközben a nap felkelt. Mindannyian felébredtek, igaz, nem a nap sugaraira. Inkább Kagome kiáltására. Összepakoltak és indultak tovább a Szent ékkő szilánkjait kutatva.