- FEKSZIK!!!

- Áá… Kagome! Mi a… mi a fenét művelsz? – kérdezte.

- Miért szelted ketté az órámat? – vonta kérdőre a lány.

- Kagome, neked meg miért kellett épp mostanra beállítanod? Miért… egyeltalán miért hordasz ilyenek magaddal?

- Mert kell. Inuyasha, ilyet többet ne csinálj! – mondta most már enyhültebben. Inuyasha letelepedett Kagome mellé és élesztgetni kezdte a tüzet, amely már csak alig pislákolt. A másik három személy lassan visszatért az álomba. Csak Kagome és Inuyasha maradt ébren.

- Hát nem furcsa? – kérdezte Kagome a csillagokat bámulva.

- Micsoda?

- Hogy… már olyan rég kutatjuk az ékkőszilánkokat.

- De... valóban furcsa.

- Hm… azóta olyan sok minden történt. – nevetett halkan a lány. Inuyasha felé fordult és a szemébe nézett. A feléledt láng tüze visszatükröződött a lány melegbarna szeméből. Az ugyanolyan szépen ragyogott, amikor megismerte. Egy véletlen volt az egész. Eleinte ugyan utálták egymást, de most mindennél jobban szeretik.

- Igen. Rengeteg minden.

- Olyan sok mindenkivel megismerkedtünk. Sango, Miroku, Naraku, Kouga, Ayame, Kanna, Kagura, Kikyou, Shippou… és… mi ketten is megismertük egymást. – pillantott most már teljes egészében a fiúra. Nagy kísértést érzett arra, hogy megcsókolja, de nem tette.

- Igen. És ugyebár ott van Loena is, emlékszel? – kérdezte. Kagome elvörösödött. Persze, hogy emlékszik Loenára. Ismét gyűlölet gyűlt a szívében, akárhányszor rágondolt. Soha senkit sem gyűlölt még ennyire. Rég történt, de… Az a lány… tisztán emlékszik mindenre.

- Igen… emlékszem.

- Hogy is volt? Te nagyon nem szeretted. Az igazat megvallva… én sem. – ezzel nem mondott újat, gondolta Kagome – Azután történt, hogy Sango és Miroku összejött. Úgy emlékszem, meleg nap volt… talán, mert nyár volt, vagy talán azért, mert Miroku és Sango szíve forró érzelmeket sugárzott egymás iránt. Egy faluba tértünk be, amit Sango nagyon ismert a gyönyörű fiúk miatt…

- Nem, Miroku ismerte, a gyönyörű lányok miatt! Ne keverd össze. – szólt rá Kagome.

- Jó van! Na! – Inuyasha folytatta a mesélést -… ahol egy kedves kis fogadóban megszállhattunk. A faluban mindenki nagyon kedves volt velünk. Egy Loena nevű lány édesapjának volt a tulajdonában a ház. Este, mikor meghívott magukhoz vacsorára minket, elkotyogtuk véletlenül, hogy a Szent ékkő szilánkjait keressük. A férfi és a lánya rákaptak a témára, és csak erről tudtak beszélni. Este megtámadtak minket. Naraku darazsai, szellemek és Kohaku. Sango már megtanulta, hogy az a valaki nem az öccse, de azért nem bántotta. Ránk támadtak, mindannyian megsérültünk. Ekkor kifutott a házból Loena.

*

- Ne, Loena, gyere vissza! Az erődet még… nem uralod eléggé! – kiáltotta az apja. Loena viszont csak egyre csak szaladt Inyuasháék felé. Meg sem állt, eközben levette a kesztyűjét, ujjaira rátett 10 darab ezüst gyűrűt. Mikor odaért, ujjait egymás felé fordította, ami között sárga energianyalábok jelentek meg. A lány felszisszent és a piros vér, amely az ujjaiból fakadt ki, a földre folyt. Világosbarna, vállig érő, kibontott haját dobálta a szél, sötétlila szeme szikrákat szórt.

- Nesze! Ne merj visszatérni a falunkba, soha! –kiáltotta, miközben hüvelykujjával végigpattintott az ujjain, így az energianyalábok Kohakuék felé lövődtek. A fiú gyorsan felpattant az egyik szellem hátára és elviharzott. Az ottmaradt szellemek felét viszont sikeresen elpusztították Loena sugarai. Eközben újabb három nyalábot engedett el, és a maradék szellem is elpusztult. Ő viszont elájult. Inuyasha rögtön ott termett és bevitte a lányt. Amint beértek a házba, magához tért. Inuyasháék nagyon meglepődtek a lány kivételes erején, ezért megkérdezték, honnan van. Mint kiderült, Loena Kikyou egy távolabbi rokona. Ezen még jobban meglepődtek. Loena azt is elmondta, azért van rajta kesztyű, mert ha valaki csak hozzáér a kezéhez, az azonnal meghal, mert olyan sok energia kerül a testébe, hogy azt már nem bírja. Ezért gyűjti ő is a Szent ékkő szilánkjait. Hogyle tuja állítani ezt az „átkot”. Kagoméék megkérdezték, nem tartana-e velük. De. Így lett Loena ideiglenesen a csapat tagja.

*

- Bár ne kérdeztük volna meg! – sóhajtott Kagome. Inuyasha tudja, miért. Pokoli órákat adott mindkettőjüknek ez a lány. Sóhajtott.

- Kagome, folytasd. Nem tudom, mi történt ezután. – a lány elmosolyodott, és folytatta a történetet.

*

Egy napja mentek már, mikor egy óriási szellembe botlottak. Bizonyára Naraku küldte, mert ott voltak a mérgező darazsak is. Miroku így nem tudta használni a kazaanat, Sangónak pedig, amikor Kohakuék ellen harcoltak, az egyik szörny eltörte a csonttörőjét. Kagome, Loena és Inuyasha maradtak csak. Sajnos Kagome hamar ellőtte az összes nyílvesszőjét.

- Inuyasha, most mit tegyünk? Nincs nyílvesszőm! – kiáltotta kétségbeesetten Kagome.

- Nyugi, itt vagyok én és Loena! – kiáltotta vissza a fiú. Loena egy gonosz vigyorral tette föl a kezére a gyűrűket. Kilőtt vele vagy 10 nyalábot, ám azután ő is elájult. Inuyasha megölte a szörnyet, de a darazsak elvitték az ékkőszilánkot, ami a homlokába volt ágyazódva. Mentek tovább. Egy faluba tértek be. Ott kezdődött igazából el az egész bonyodalom, amelyet Loena robbantott ki.

- De jó, végre ismét ágyakban aludhatunk! – örvendezett Kagome, mire Loena a magasba emelte a tekintetét és belekarolt Inuyashába.

- Menjünk, hozzunk tűzifát. – mondta sejtelmesen. És a fiú elment vele. Senki sem értette, miért.

 - Kagome, ne aggódj, azt a lányt le fogja pattintani Inuyasha és akkor ismét a tiéd lesz. – nyugtatta Shippou Kagomét. De ő nem egészen így látta. Hiszen Loenát csak néhány napja ismeri, hogyhogy ilyen viszonyban vannak? Hiszen még ő sincs ilyen közel hozzá – gondolta a lány. Így hát elment utánuk. A folyóparton bukkant rájuk, amint éppen tűzifát gyűjtöttek. Nincs miért aggódni – gondolta Kagome, de ekkor olyasmi történt, amire még csak gondolni sem mert. Loena és Inuyasha egyre csak közeledtek egymáshoz, végül pedig egy forró ölelésben egyesültek.

- Inuyasha, sosem hagysz el, ugye? – kérdezte még mindig sejtelmesen, miközben kézfejével a fiú hátát simogatta. A keze valamiért furcsa volt, talán a telihold fényétől, ki tudja. Kagome mégsem ezt figyelte, elvakította a keserűség és a megdöbbenés. Még csak Kikyout látta így megölelni. Fájdalmasan pillantott Inuyashára. De… a fiú szeméből valami hiányzott. Nem az a kedves, vagy haragos, vagy éppen nyugtalan tekintet volt. Valami… más… de Kagome nem tudta mi az. Csak elvakulva rohant vissza a szálláshoz. Sírva. Igazából, ha Kikyout látta volna, akkor… nem akkor is sírna, de éppen egy ismeretlen lány karjaiban... ez neki is sok volt.

- Mi a baj, Kagome? – kérdezték barátai. De ő nem válaszolt, csak fogta a táskáját és elrohant. Nem haza, mert oda Inuyasha elment volna érte… nem. Az erdőbe rohant. Talált egy kis üreget az egyik fában. Leült. Végül el is aludt.

- Kagome! Kagome, kelj fel!

- Várj Sango, így nem fog felkelni!

- De akkor is fel kell kelnie! Miroku, tegyél már valamit.

- Mit? Öhm… várj, talán ez bejön… - hallotta a lány három személy hangját, majd érezte, hogy valaki… nem, biztos nem… de… de mégis… a fenekét simogatja.

- MIROKU!!! – ordította Kagome, majd egy hatalmas taslit kevert le a fiatal szerzetesnek. Sango, a szép szellemirtó lány szintén felháborodva bámulta a fiút, aki csak nézett maga elé és nevetett. Végül ő is nevetésre kényszerült, ahogy szerelmét nézte. Csak Kagome és Shippou, a kis rókakölyök bámulta felháborodva őket.

- Miért keltettetek fel engem? – kérdezte, ekkor barátai már egyeltalán nem nevettek. Felháborodva és értetlenül néztek Kagoméra.

- Inuyasha és Loena elment.

- MI? Miért? – kiáltotta csodálkozva.

- Inuyasha azt mondja… - nézett más irányba Shippou – miattad. – Kagome csak ült és nem tudott megszólalni. Miatta? Mi olyat tehetett, ami miatt… elmehettek… mit?

- De… mit tettem?

- Igazából semmit. – hallották egy fiatal nő hangját valahol az erdőben, majd kilépett egy papnő a fák közül. Ugyanúgy íjat és nyilakat hordott magánál, mint Kagome és kinézetre is hasonlítottak.